Hajnalig az utcákat rótta félelmében. Éhezett és fázott. Nem volt párnája, takarója, egy zug, ahová behúzódhatott volna. Napok óta élelmet, vizet sem látott, mosdatlan kezével már kéregetni sem mert.
Estére az erőszakosabbak elfoglalták a melegebb, védettebb bokrok alját. Hajnalig még lobogott benne az élni vágyás, hátha történik valami „csoda”. Hajnalban már nem bírta tovább, már a szíve is megdermedt a metsző szélben. Lerogyott egy bokor tövében és soha többé nem akart felébredni. Félálmában egy árnyat látott, melegséget érzett és mély álomba zuhant. Azt álmodta „csoda” történt, valaki betakarta, melegítette és egy darab kenyeret is hozott neki. A melegségre ébredt, hogy megszűnt a didergése, és a csodára, hogy él, hogy mégsem halt meg. Még erőtlen volt, szeretett volna megfordulni, és a melengető idegennek megszorítani a kezét, és megköszönni, hogy visszahozta az életbe. A derengő napfényben meglátta, hogy senki sincs, akinek megszoríthatná a kezét. Az idegen jótevő egy már nem fiatal, bernáthegyi termetű kutya volt. Szorosan hozzásimult az emberhez. A mozgolódásra a kutya is felébredt, tiszta tekintettel végigmérte, felkelt, és a maga mellé készített kenyeret a szájába vette és a hajléktalan elé tartotta. Tekintete azt sugallta: „Vedd el, kérlek. Neked hoztam, azt akarom, hogy élj!” Majd lehunyta a szemét, hogy ne zavarja az éhes ember mohó falatozását. Ő beérte a morzsákkal. Az ember könnyei végigszántották a kutya meleg bundáját, s a kutya hálából, hogy már ő sincs egyedül, megnyalta „az életre segítettet”. Az emberek helyett egy kutyus hozta el számára az irgalmat és szeretetet, s vele a reményt, hogy mégsincs egyedül, van, aki rá is gondol és támogatja. Az állat életkedvet, derűt, örömet, bátorságot sugárzott át az emberbe. Az ember felállt, megrázta ócska rongyait és új barátjával, felemelt fejjel nekiindult újból az életnek. Most már kettőjükért küzdött. Számukra újjászületés, feltámadás volt ez a nap. Számomra a felismerésé, hogy a feltámadás misztériumán túl bennünk is végbemehet nap mint nap a feltámadás. A szeretet megtapasztalása, a lélek értelmet nyerése, az egymásért való küzdelem. Csak legyen hely a szívünkben a karácsonykor megszületett szeretetnek, hogy kivirágozhassék, lombosodhassék bennünk, megtartva ezzel bennünket az életnek, s egymásnak!
Hozzászólások