Ha egy üzlet beindul…
„Ekkor (1830-as évek első évei) dohányvásárlással kezdett foglalkozni és a godisai termelőknél heteket töltött el nélkülözések között, amíg csak azok meg nem szárították és csomóba nem kötötték a dohányt.” (Pécsi Napló. 1903. január 12.)
Engel Adolf kezdeti próbálkozásai meglehetősen szerény üzleti vállalkozások voltak. A dohánykereskedés és a használt bútorok árusítása csak nyomorúságos megélhetést biztosítottak az igyekvő, tehetséges fiatalember számára.
Ezekről a küzdelmes évekről szintén Cserkúti Adolftól kapunk hiteles, megható beszámolót.
„Az újdonsült dohánykereskedő az egész idő alatt földre hányt puszta szalmán aludta át az éjszakát, és mert kóser ételhez nem jutott, naponként négy krajcárért kenyeret vett az asszonyoktól, ezt háromszori étkezéshez három darabra szelte és hogy a hideget jobban kibírja, naponként aszalt meggyet főzött magának.
Két év múlva, 1838-ban, már ruha és bútoros boltot nyitott a lyceumi épületben, eleintén csupa használt áruval. Ismételten volt rá eset, hogy bútort kerestek nála a vevők olyankor, amikor a készlet kifogyott. Engel nem jött zavarba. Hogy vevőit kielégítse, és valamit keressen, a lakásán lévő, házi használatra szánt ágyakat is odaadta és családjával addig, míg a hiányt pótolhatta a földön aludt.
1843. május óta ugyanis nős volt. Justus Annát bírta nőül, kivel 500 forint hozományt kapott. Vagyona evvel 1800 forintra emelkedett. Szerény jövedelméből szegényesen éldegélt, mégis házas életének kezdetétől fogva mindvégig étkeztek nála „napos” diákok, kik a hét bizonyos napjain az ő asztalánál ingyen ebédeltek. (Az első pécsi zsidók. Írta: Cserkúti Adolf Pécs szab. kir. város levéltárosa. Különnyomat a Pécs-Baranyai Múzeumi Egyesület Értesítőjéből. Pécs. 1914. 21 p.)
Engel Adolf mindenkor pártolta a haladó gondolatokat, így nem véletlen, hogy az 1848-as szabadságharc eszmeisége is felkeltette rokonszenvét: „Az 1848/49 években ő is mint nemzetőr szolgált és néhai Rosinger volt a pécsi nemzetőrök parancsnoka.” (Pécsi Napló. 1903. január 12.)
Egyébként a szabadságharc bukása után a pécsi zsidóság sem kerülhette el a zsarnokság bosszúját. Haynau hazafias magatartásért 5000 arany forint hadisarccal sújtotta a Pécsi Hitközséget.
A szabadságharc véres letiprása természetesen sokkolta a pécsi polgárságot is, de ugyanakkor azt is észrevették, hogy az ország már nem haladhat tovább a feudális maradványokkal terhelt ipari struktúrákkal (céhrendszer stb.). Az országnak változtatni kell, és új szellemű gazdaságpolitikára van szüksége.
„A Bach-korszak (1851-1859) megbénította a fejlődést. A súlyos politikai depresszió azonban nem tartott sokáig. Gazdasági téren indult meg a fejlődés, s ezzel Pécs az iparosodás útjára lépett. Az ötvenes évek második fele, a hatvanas évek jelentik a városban a fordulópontot. A kisebb-nagyobb gyárak, üzemek szinte gomba módra alakultak ekkor.” (Bezerédy Győző: Képek Pécs történetéből (1686-1948) Pécs 1977.)
Más irodalmi források így írnak:
„A szabadságharc leverése után anakronisztikus helyzetbe került a birodalom. Bach és Schmerling idején kapitalista fejlődést erőltet, de feudális-arisztokratikus keretek között. A hanyatló nemesi rétegek alkalmatlanok voltak képzettségüknél és beállítottságuknál fogva a szemléletváltoztatásra, még jelentős anyagi haszon kilátásában is. A hazai németségen kívül a hazai zsidóság volt az egyetlen réteg, amely mentes volt a feudális kötöttségektől, s volt már korábbi gyakorlata a kereskedelemben és a pénzügyletekben. Magukra vállalták a kibontakozó kapitalizmus terhét, és haszonélvezőivé váltak. A kapitalista termelés egyre több új munkahelyet létesített.”
Az internetben kutatva is találtam egy érdekes megállapítást: (Eötvös József Tanítóképző Főiskola Tudományos Közleményei 2. (1988) p. 35-47. (forrás: Internet)
Egy régi fatelep (illusztráció)
„Ezen időben bükkmaggal (gubacs) kereskedett és bár ezen üzlet igen fáradságos volt, de mégis annyi hasznot hozott, hogy 1852-ben a Lyceum utcában házat vásárolhatott, melyet helyre igazíttatott és itt fakereskedést rendezett be, ezzel későbbi nagyobb anyagi sikereinek alapját téve le. Ez az üzletág Pécsett akkor még igen kezdetleges állapotban volt. Ő maga mindjárt az összes építkezéshez és bútor készítéséhez szükséges fanemeket tartotta raktáron, Hamburgból és a szomszédos országokból szerezte be, mit közelben nem kaphatott és nemsokára fűrésztelepet is létesíthetett. Most már építkezési munkákat is vállalt, 1855-ben kőszénraktárt is nyitott.
1856-ban még három más pécsi polgárral egyesülve, a balokányi uszoda létesítéséhez látott. Társai azonban megijedtek a költségektől, mire vagyona jó részét a kétséges vállalkozásba fektetve, önmaga létesítette a fürdőt, és Albrecht főherceg megengedte, hogy az ő nevét viselje. A fürdő, mely meghozta a várt anyagi eredményt és sok erkölcsi elismerését is hozott Engelnek, később ingyen ment át a város tulajdonába. 1860-ban 600 kötettel hozzájárult egy katonai könyvtár létesítéséhez.” (Pécsi Napló, 1903. január 12.)
Balokány fürdő
Hozzászólások