Barátunk és szerzőtársunk, Kamarás Klára két kötetének lesz bemutatója Letenyén. A Városi Könyvtárban tartott rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak február 22-én, pénteken, 18 órára. A Kutyául érzem magam verseskötetből az Ördögszekér című verset, az Orchideák kötetből pedig a Szegény Péter házasodik című írást közöljük. Mindkét kötet a Héthatár Kiadó gondozásában jelent meg.
*
A Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
2013. február 22-én, pénteken 18 órára
Bokrosné Kamarás Klára
irodalmi estjére
a Városi Könyvtárba (Letenye, Szabadság tér 15.)
Köszöntőt mond
Rózsás Imre, Letenye város alpolgármestere
Közreműködnek:
A Letenyei Versmondó Kör tagjai
Bödör Krisztina, Halász Erika, Halmi Nándor, Horváth Pálma
A műsort összeállította: Timár József
*
Ördögszekér
(Egy barátomnak)
Ördögszekér. Mi lesz a vége?
Pihenni is kellene végre,
de csak megyünk, megtörve százszor,
álmodtunk fényes, szép hazáról,
hol minden ember ember lenne,
és minden gyermek boldog benne,
csak igazak, megértők élnek,
és senkit nem vezet önérdek,
ahol majd győz az ész hatalma,
s nem ágálhat nagyszájú, balga.
Elérni soha nem lehet…
Szívünkben zeng egy üzenet:
El kell érni e szép csodát:
a béke földjét, otthonát.
A béke földjét, otthonát!
Elérni ezt a szép csodát!
Elérni? Soha nem lehet,
hiába zeng az üzenet.
Ágálhat minden szájas balga,
az észnek itt nincsen hatalma.
Nem vezet más, csak az önérdek.
Az igazak, mondd, merre élnek?
Itt mindenkit a pénz vezérel,
gyermeki hitünk meddig ér el?
Álmodunk fényes szép hazáról,
és csak megyünk, megtörve százszor,
bár pihenni is kéne végre,
mert utunknak egyszer csak vége.
Porban futó ördögszekér…
Űzi a szél, hajtja a vér.
Szegény Péter házasodik
Hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt, de valami mégiscsak lehetett benne, mert nekem az öregapám mesélte, méghozzá szüret előtt, hordómosás idején. Márpedig az öreg nagy igazmondó volt, füllenteni legfeljebb szüret után szokott, mikor az újbor már iható lett.
Élt a Balaton mellett egy szegény ember a feleségével meg a hét gyerekével. Halászatból tengette az életét, de valahogy úgy esett, hogy évről évre egyre kevesebb volt a hal, kisebb volt a fogás.
Azt mondta a szegény ember a legnagyobb fiának, Péternek, aki már legénysorban volt:
– Édes fiam! Meg kellene nősülnöd. Jóképű legény vagy. Tudom én, hogy ha végigmész a főutcán és meglátnak a lányok, máris hegyeset pisálnak. Múltkor is azt mondta bíró uram Mariskája, hogy egy ölelésedért lelegelné az egész Zsírosrétet! Így hát válogathatsz. Ha gazdag leányt találsz, mindőnknek könnyebb lenne a sora.
– Hej, kedves apám, nősülnék én szívesen, ha kedvemre való leányt találnék. Annak a leánynak, aki az én feleségem akar lenni, fehér habos selyem legyen az alsója, s olyan arany csipke legyen rajta, mintha holdsugárból szőtték volna.
– Eridj fiam, nem bánom, de szaporán keresd, mert nincs már sokáig kitartásunk.
– Keresem én már régóta! A mi falunkban, de meg a környékén is, minden lánynak láttam már az alsóját, meg is tapogattam, de egynek se volt olyan patyolatos fehér, aranycsipkés inge, mint amilyenre én vágyok.
– Akkor pedig nem marad más, el kell szegődnöd béresnek, az egyik gazdához, hogy kicsit könnyebb legyen az életünk!
Úgy is lett.
A gazda, akivel alkut kötöttek, a bivalyokat bízta a legényre. Reggel Péter ellátta őket, napközben hajtotta a szekeret, este meg leterelte mindet a Balaton partjára, a nádas mellé, hadd fürödjenek egy jót.
Míg a bivalyok a vízben hűsöltek, lassan feljött a hold. A legény a parton ülve figyelte az állatokat, de alig hinném, hogy el mert volna bóbiskolni, mert igen szigorú ember volt a munkaadója.
Hát, ahogy ott éberkedik, látja ám, hogy ragyogó, aranyos híd szeli át a vizet, azon pedig habos fehér ruhában karcsú leányok táncolnak vidáman.
Egyiknek éppenséggel korona volt a fején. Ahogy tánc közben meglebbent a gyönyörűséges ruhája, kilátszott az aranycsipkés patyolat alsója.
Felugrott a legény, begázolt a vízbe, hogy átkarolja a szép leányt, de mire elkapta volna, az egész lánysereg eltűnt a szeme elől.
Azt se tudta Péter, hogy álom volt, vagy valóság, ami vele történt, mivel ilyen csodát még életében nem látott. Hogy megbizonyosodjon a jelenségről, másnap este ismét lement a partra, hátha újra meglesheti a táncoló lányokat.
Jó előre begázolt a vízbe, hogy ha jönnek a lányok, közelebb legyen hozzájuk. Sikerült is neki elkapni a legszebbet, a koronás királylányt. Átölelte, megcsókolta. A lánynak is igen megtetszett a legény, hát kiúszott Péterrel a partra és a fűzfa alatt folytatták a szerelmetes játékot. Hanem mikor a többiek már igyekeztek eltűnni az aranyhídról, a királylány is visszaszökött a Balaton vizébe. Persze, a legény is ment rögvest utána.
– Jaj, engedj el gyorsan, mert apám, a Balaton királya mindjárt lehúz magához a víz alatti palotájába. Ha átkarolsz, akkor téged is elborítanak a hullámok és szörnyű véged lesz!
Mivel már majdnem nyakig ért a legénynek a víz, kénytelen volt elengedni a lányt.
Harmadnap is lement a partra, de ekkor már furfanggal élt. Derekára kötelet kötött, azt meg a legerősebb bivaly szarvához erősítette.
Jött is hamarosan a királylány. Játszadoztak, ölelkeztek. Hanem mikor el akart szabadulni a lány, a legény erősen tartotta s hiába süllyedt volna vele a víz alá, mert Péter a bivalynak kiáltott:
– Ne engedj!
A bivaly megfeszítette a négy lábát, mintha kőből lett volna. Háborgott a Balaton, tajtékzott a víz, de a Vízikirály nem tudta lehúzni a szerelmeseket a tó mélyére.
Akkor Péter hazavitte, feleségül vette a királylányt. Erre már a Vízikirály is megenyhült. Sőt, hogy ne legyen hiánya semmiben a lányának, attól fogva csak úgy ontotta a halakat a szegény halász hálójába! Az egész családnak jutott belőle.
A fiatalok boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Öregapám szerint annyi gyerekük lett, mint a rosta lika, de az is lehet, hogy eggyel több.
Hozzászólások