1. Gondolatok és tények a pécsi Ferencesekről
Az én korosztályom tanúsíthatja, hogy milyen tabu témának számított a szocializmus idején az egykori szerzetesrendekről beszélni. Az idősebbek nem mertek róluk emlékezni, mi – az akkori fiatalok – nem is ismertük sorsukat, a város művelődésében betöltött fontos szerepüket.
A két világháború között még aktív szerepet játszottak a város egyházi életében. Azután 1945 után jött számukra a Krisztusi út, vagyis a Golgota, a kínzatás és a megfeszítés.
Ferencesek Szent Szeráf kolostora
Helytörténeti kalandozásaim során, régi pécsi újságokat böngészve, mintegy véletlenül elém került két újságcikk, amely a pécsi Ferencesekkel foglakozott. Most ezekből szeretnék egy-egy kis húsvéti tavaszi virágcsokrot átnyújtani a Hetedhéthatár kedves olvasótáborának.
Kutatva az immár egyre hosszabbá nyúló múltbéli emlékeim között, egy határozott kép rajzolódik ki. Az 1970-es években az akkori Király utcai Pannónia Szállodából – a ház átalakítása miatt – a Nádor Szálloda önálló egység adminisztrációja leköltözött az egykori pécsi Ferences kolostorba, az akkor „Touristnak” hívott III. osztályú szállodába. Bédi Imre bácsitól, kedves atyai jóakarómtól tudtam meg, hogy megszentelt falak közé kerültem. Természetes, hogy ezután ki kellett kíváncsiságomat elégíteni. Ámuldozva láttam az öles falakat, az üres imateremet, a szerzetesek lakószobáit és az egykor jól szervezett gazdaság nyomait, a pincét, a kutat és a raktárakat.
Kedves emlékű Tersánszky Gyuri barátomról tudtam, hogy annak idején laikus testvérként ő is otthont talált a régi falak között.
El Greco: Ferenc és Leo testvér
Talán itt számolnék be arról, hogy szerettem volna egy hiteles képet (fénykép, metszet stb.) beszerezni a Ferences kolostorról, de sajnos ez csak részben sikerült. Így azután azokkal a képekkel illusztráltam az anyagot, amelyek rendelkezésemre állottak.
Az emberi szeretet és jóság apostola: Assisi Szent Ferenc
„Hétszáz évvel ezelőtt történt, hogy a napsütéses Itália egyik városkájában egy nap furcsa hírek terjedtek el. Assisi volt e városka, ahol a fiatalság, mint mindenütt vidáman élte világát – mindenki a maga módján, ki-ki anyagi ereje szerint – önzőn. Mondom, egy nap olyan hírek terjedtek el, hogy ezen aranyifjúságnak egyik legismertebb tagjával valami nincsen egészen rendjén. Giovanni Bernardore élt, mulatott, dorbézolt, mint a többi társa, míg egy nap – nem tudni mi történt, mi indította meg lelkében az érzéseknek azt a hatalmas lavináját, amely egész eddigi múltját elsöpörte – tény, hogy egy nap hiába várták barátai, mivel nem jött. Nem jött másnap, harmadnap sem, soha többé közéjük. S elmentek a barátok díszes palotájához. Rácsos kapuja nem nyílt meg előttük. Egy lágy, szeretetteljes hangot hallottak a kapu mögül.
– Testvéreim, barátaim, ne keressetek, én megtaláltam az igazságot. Nem a gazdagságban, hanem a lemondásban és a másokkal való jóttevésben van a boldogság. Kövessétek példám!
Giovanni egy útszéli, nyomorult koldus szemeiből szivárgó könnyekben megtalálta lelkének nyugalmát és életének célját.
A barátok vállat vontak s olyanfélét gondoltak, hogy szerencsétlen társuknak nyilván meghibbant az esze.
– Be kár érte, milyen nagyokat mulattunk volna még együtt – gondolták és odébb álltak.
Rövid idő múlva megnyílt a palota kapuja és Giovanni kilépett, nyomában koldusoknak egész serege.
– Ez mind a tiétek, mindenemet nektek adom, legyetek boldogok, éljetek békességben s imádjátok az Istent.
Ferences kolostor, 1970-es évek
S Giovanni – ettől kezdve Francesco – testvér ezzel megindult. Kezét, ki kámzsáját csókolta, de ő mindezzel nem törődve, ment előre, ki a városból, mezőre, erdőbe, amelyek ezentúl otthonává váltak. Ment és szent hittel hirdette, hogy csak emberek vannak és ezek között a Teremtő nem tesz különbséget, őneki szegül ellen az ember, ha eltaszítja magától embertársát, ha nem segít az arra rászorulón, a nyomorulton, a kolduson. Isten nem teremtett gazdagokat és szegényeket, urakat és szolgákat, csak embereket. Hirdette, hogy szép ez a világ, szép az élet, az Isten ajándéka, csak az emberek rosszak, hirdette, hogy egynek kell diadalmaskodni mindenen, egy fog minden fájdalmat meggyógyítani, egynek kell uralmát a földön átvenni, s ez a Jóság.
Ennek most hétszáz esztendeje. A hirdetett ige legyőzött mindent távolságot s elterjedt az egész világon, amelynek minden részében az idén emlékeznek meg a szeretet apostoláról s működéséről, amelynek látható maradványai mindenütt a ferences-rendek. Assisi Szent Ferenc alapította még életében e rendet, amelynek tagjai mesterük tanításaihoz híven a szeretet és békesség igéjével szívükben elszéledtek a világ minden részébe és terjesztették ennek a legnagyobb humanistának világot megváltó tanait. Ezek voltak az első Ferences rendházak megalapítói. (Pécsi Napló. 1926. december 25. Egy délelőtt a szeretet és jóság apostolainál. Látogatás a Ferencesek pécsi rendházában).
Hozzászólások