Olvasom, hogy – honfitársaim szerint – sok olyan dolog van külföldön, amit mi, magyarok, nehezen tudunk megszokni. Például a délutáni sziesztát Olaszországban, bár szerintem ez nem is lehet olyan rossz. Sőt, az ebéd utáni szunyókálás kimondottan egészséges. Állítólag. Kanadában a hideget meg a nagy távolságokat kifogásolják, teljesen feleslegesen, mert az észak-amerikai ország senki kedvéért nem fog zsugorodni. Portugáliában az állandó késést, valamint a szardíniaszagot nehéz elviselni. Lengyelországban a közlekedési káosz és a nép vallásossága miatt húzzuk fel a szemöldökünket. Berlinben a változékony időjárás megszokhatatlan, Angliában pedig az, hogy külön csőből folyik a hideg és a meleg víz, mintha a keverőcsap teljesen ismeretlen lenne az angoloknál.
Kétségtelenül nagy úr a megszokás, s ezért idegenkedünk attól, ami számunkra rendhagyó. Különösen bosszantó, ha az eltérő beidegződéseken képtelenek vagyunk változtatni. S ha erre mégis kísérletet tennénk, még rólunk hinnék azt, hogy mindenáron különcködni akarunk.
Nem tudom, hogy a hazánkba látogató külföldieket mi döbbenti meg (talán ez is megérne egy felmérést), de biztosra veszem itthon is van néhány dolog, amivel nehéz megbarátkozni.
Az még az enyhébbek közül való, hogy én – visszatérve Amerikából – furcsállottam az üzleti pénztárosok hozzáállását. Az élelmiszerüzletekben nem pakolták zacskóba a vásárolt árut, még zacskót is csak akkor adtak, ha külön kérte az ember. Az Amerikában szerzett beidegződésnek köszönhetően hosszú időn keresztül szatyor nélkül indultam bevásárolni. Álltam a kasszánál, mint a faszent, várva, hogy a pénztáros zacskókba helyezve adja át a kifizetett termékeket. Ezzel csak a mögöttem állók zúgolódását értem el. Időbe tellett, mire megszoktam, hogy szatyor vagy táska nélkül ne induljak el bevásárolni.
Egy másik dolog, amit furcsállok idehaza, a McDonalds-hoz köthető. Ebben a patinás étteremben ugyanis csak akkor használhatom a vécét, ha blokkal igazolom, hogy ott fogyasztottam náluk. Ez azért késztet felhördülésre, mert éppen Amerikában, a McDonalds őshazájában végeztem el éttermi menedzserképző iskolát, ahol nem győzték belénk sulykolni: a vécé használatát senki esetében se akadályozzuk meg, mert azzal egy potenciális vevőt riaszthatunk el egyszer s mindenkorra. Persze Magyarország és Amerika között a McDonalds is különbséget tesz.
Van aztán még valami, amit nemhogy megszokni vagyok képtelen, de egyenesen felháborít. Az ide látogató külföldieknek ez valószínüleg nem szúr szemet, hacsak nem szorulnak orvosi ellátásra. Az orvosi rendelők, kórházak mellékhelyiségeinek ellátottságára célzok. Egyikben sincs vécépapír, törölköző vagy akár egy elektromos kézszárító. Olyasvalami tehát, ami manapság már a legutolsó kocsmában is megtalálható. Ez – gondolom – csak azért van, mert az egészségügyi intézetekben nagy hangsúlyt fektetnek a higiéniára.
Mondják, az ilyen testápolási cikkeket a betegnek kell vinnie magával, ha már annyira igényli a luxus körülményeket. Ezért van, hogy tegnap vásároltam némi kötszert meg egy szikét, ha ne adj isten műtőbe kerülök, legyen mit használjanak az operációnál. Mint ahogy ma már szatyor, úgy ezek nélkül sem lépek ki a lakásajtón.
Az ember soha nem tudhatja, mikor éri valami baleset.
Hozzászólások