Nem könnyű a lazacok élete. Felnőttkori élőhelyükről, az óceánokból, tengerekből indulva nagy esésű hegyi folyókon küzdik felfelé magukat, hogy szülőhelyükön rakják le ikráikat. Még háromméteres akadályokon is átugranak, rendkívüli teljesítményre képesek. (Természetfilmesek kedvenc témája a medvék vérengzése a felfelé haladásban kimerült lazacok között. A filmeket nézve rendszerint nem gondolunk a lazacokra, inkább a medvék ügyességét bámuljuk.) A fiatal lazacok később a szüleik által felfelé megtett úton úsznak le csoportosan a tengerbe. Édesvízben születtek, de sós vízben töltik életük nagy részét, egy-három év alatt több ezer kilométert vándorolnak. Nemzedékről nemzedékre csalhatatlanul visszatalálnak szülőhelyükre, ennek pontos magyarázatával még adós a tudomány.
Európában tányérunkon nem ezekkel a lazacokkal találkozunk. A szakácsok rendszerint lazacfarmokon „termelt” lazacokat dolgoznak fel. (Előkelő éttermek legdrágább fogásai közé tartoznak a vadon élt lazacokból készült fogások.) Hálóval elkerített területeken nevelik őket, például a norvég fjordokban. Ezek a tenyésztett lazacok nem vándorolnak, nem mennek sok ezer kilométeres túrákra az óceánon, és nem küzdenek meg a sebes vizű folyókban tornyosuló akadályokkal. Békésebb életük van. Igazi ínyencek bizonyára érzékelik az eredeti vad és a szelíd háztáji lazacok húsa közötti különbséget. A mozgásszegényebb életmód hatással van az izomzatra, az izmok zsírtartalmára (lásd: pontyok a halastóban vagy folyóban). A kétféle lazacállományt igyekeznek elszigetelni egymástól, ugyanis találkozásuk a természetben élő lazacok genetikai állományának leromlásához vezethet.
Eredetileg csak a ma nemeslazac (Salmo salar) néven ismert hal szerepelt lazac néven, ma már így hívják a rokonait is, a csendes-óceáni lazacokat. A nemeslazac az Atlanti-óceán északi részének mindkét partján honos. A csendes-óceáni lazacok családjába tartozik a kékhátú-, a coho-, a keta-, a kék-, a gorbusa- és a cseresznyelazac. A csendes-óceáni lazacok az ikrák lerakása után elpusztulnak. A nemeslazacok nagy része viszont az utódok elhelyezése után visszatér a tengerbe, és egy-két évvel később újra szaporodik. Néhány példány három-négyszer is visszatér szülőföldjére, hogy ott rakja le utódait. A lazacok általában nyár végén vagy ősszel ívnak, az új nemzedék a tél végén kel ki. Az ívásra vonuló lazacok nem táplálkoznak, tartalékaikat élik fel. Az ívás helye közel is lehet a tengerhez, a kék- és ketalazacok azonban több, mint háromezer kilométert úsznak felfelé a Yukonon, hogy a folyó felső szakaszán ívhassanak. A Kanadában eredő, az Alaszkán végigfolyó Yukon mellett filmezik a halászó medvéket. Vannak fiatal lazacok, amelyek kikelés után azonnal útnak indulnak a tenger felé (gorbusalazacok), mások néhány hétig a kikelés helyén maradnak (ketalazacok), a kékhátúak viszont éveket is eltöltenek tavakban, mielőtt a tengerhez indulnának.
Az utóbbi évtizedekben ember építette akadályok, gátak, vízierőművek is nehezítik a szabad természetben élő lazacok vándorútját. Amerikai kutatók műszerekkel felszerelt mű-lazacokat készítettek, ezek segítségével, mérésekkel derítik fel a veszélyes útszakaszokon a halakat érő hatásokat. A vizsgálatok eredményei alapján tervezik majd meg a lazacok vándorlását megkönnyítő változtatásokat.
A vízierőművek forgó turbinalapátjai megölik vagy súlyosan megsebesítik a tenger felé igyekvő ifjú lazacokat. A halak nagy nyomásváltozásokat kénytelenek elviselni, míg túljutnak a gáton, ettől bódulttá, zavarodottá válnak, madarak és ragadozóhalak könnyű prédájává lesznek. Védelmük érdekében rendszerint hálókkal zárják el a turbinához vezető utat és az erőművet elkerülő csatornákba terelik a halakat. Ezekből viszont rendszerint vízesésszerűen zuhog le a víz, leérve ismét sérült és zavarodott állapotba kerülhetnek a halak. Másutt kihalásszák a lazacokat és bárkákkal, teherautókkal szállítják őket a tengerhez. A szakemberek közt is vita van arról, hogy az akadályok közül melyik jelenti a legnagyobb veszélyt. A részletek felderítése érdekében az Egyesült Államok északnyugati partvidékén, a Columbia és a Kígyó folyók mentén érdekes vizsgálatsorozatba kezdtek a kutatók. Mű-lazacokat építettek és úsztattak le a folyón. (A Columbia folyóról azt írja a Britannica Hungarica, hogy „az 1870-es évektől fogva több ezer tonna columbiai lazacot szállítottak a világ számos országába. A gátépítések és a környezetszennyezés következtében azonban a lazacállomány erősen megcsappant, és a halfeldolgozó ipar veszélybe került.” A Columbia folyóban egyébként a kékhátúlazac él.)
A mintegy 15 cm hosszú mű-lazacok alakja az eredetit utánozza. Kezdetben gumi, később kemény műanyag borítással látták el őket. Hasukba három, eltérő irányokban érzékeny gyorsulásmérőt építettek, ezek mérik a viharosan áramló, örvénylő vízben a halakat érő erőhatásokat. Középen egy parányi feszültségmérő érzékeli, hogy az ismert hajlékonyságú mű-lazac mennyire kénytelen meghajolni, elgörbülni. A mérőműszerek analóg jeleit a mű-lazac agya, a parányi számítógép mikroprocesszorai digitális jelekké alakítják, és az információkat tárolják a memóriaegységben. Apró rádióadó is rejtőzik a halban, hogy a nehézségeken átjutva jelezze megérkezését a kutatóknak. A túlélők megtalálását segítik a színes felfújódó légzsákok is. Egy vegyszerkeverék útközben gázt fejleszt, a folyamatot úgy időzítették, hogy akkor emeljék a gázzal teli légzsákok a felszínre a mű-halat, amikor az már nyugodt vizekre ért. A műszeregyüttes áramellátását hétköznapi rúdelemek szolgálják.
Meglepő módon a legtöbb hal nem a turbináknál pusztul el. Több aggodalomra ad okot a turbinák utáni, az átfolyt vizet kivezető alagút. A tapasztalatok szerint a túlélés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a hal a turbinarendszer melyik részéről került az alagútba. A műszeres halakkal a segítségnek szánt kikerülő csatornák veszélyeit is részletesen feltérképezik.
Egyes környezetvédő csoportok régóta a gátak teljes felszámolásáért küzdenek, ezt tartják az egyetlen elfogadható megoldásnak. Mások szerint a gátak lebontása sem védené meg a halakat, viszont komolyan károsodna a környék gazdasági élete. A mostani mű-lazacos műszeres kísérletek irányítója szerint sem biztos, hogy a gátak lennének a fő okai a halak pusztulásának, a védelmükre épített elkerülő rendszerek komolyabb károkat okozhatnak. Meg az is felmerült, hogy a jószándékkal és nagy költséggel megvalósított teherautós szállítás is káros, mert túl gyors az ifjú halaknak. Megzavarja fejlődésüket, ha túl hamar érnek a tengerhez.
A mérések és a tisztázó viták folytatódnak.
Szóljon hozzá!