Az anyák gyakorló angyalok • Hetedhéthatár

Sport

Az anyák gyakorló angyalok

Az ötkarikás játékok világszintű partnere, a Procter&Gamble (P&G) Köszi Anyu programja keretében egyedülálló fotókiállítással tiszteleg az édesanyák előtt a 2014. évi XXII. Szocsi Téli Olimpiai Játékok alkalmából. A fotókiállítás február 7-én délután háromnegyed 4-kor nyílt meg Budapesten, a Városligeti Műjégpályán. A 2014. évi XXII. Szocsi Téli Olimpiai Játékok megnyitó ünnepsége másfél órával később, helyi idő szerint 20:14-kor kezdődött.

A fotókiállítás egyik részlete

A fotókiállítás egyik részlete

A megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón a P&G részéről Karancsi Zsolt szóvivő, a MOB képviseletében Dr. Magyar Zoltán alelnök ismertette a vállalat és a szervezet szoros együttműködésével megvalósuló Köszi Anyu-kampány céljait és eredményeit, és kívánt sok sikert a Szocsiban versenyző magyar sportolóknak. A kerekasztal-beszélgetés keretében ismert sportolók – Engi Klára jégtánc olimpikon, Szabó Szilvia kajakozó olimpikon, valamint Szuper Levente jégkorongozó, a P&G jégkorong-utánpótlást támogató téli olimpiai kampányának sport nagykövete – osztották meg karrierjük legemlékezetesebb pillanatait és a család ebben betöltött szerepét. A sportolók külön köszönetet mondtak az eseményen résztvevő édesanyjuknak töretlen támogatásukért.

A P&G ünnepélyesen megnyitotta a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok ideje alatt megtekinthető Köszi Anyu-fotókiállítást. A február 23-án, vasárnapig nyitva tartó fotókiállítás fekete-fehér portréi a P&G Köszi Anyu-kampányának idei sportnagykövete, Szabó Milán Gábor sífutó olimpikon és minap kényeztetett édesanyja különleges viszonyát mutatja be. Edző, barát és anya – Szabóné Prisztás Marianna mindez egy személyben Milán számára.

A P&G Anya Rezidencia az Olimpia alatt az otthon kényelmével várja az édesanyákat és a sportolók családját, barátságos környezetet biztosítva a kikapcsolódásra, a versenyek közös megnézésére és a tapasztalatok megosztására. Emellett az Anya Rezidencián a Pantene®, a Max Factor® és a Gillette® több mint ezer kényeztető szépségápolási szolgáltatással fogadja az édesanyákat, míg a Pampers® a kisgyermekes családokra is gondol.

 

A Szocsi Téli Olimpiai és Paralimpiai Játékok

A XXII. Téli Olimpiai Játékok február 7. és 23. között kerülnek megrendezésre, melyen 85 ország több mint hatezer egyéni és csapatjátékban induló sportolója vesz rész. Hét olimpiai sportágban összesen 98 eredményhirdetésen állhatnak a dobogóra a sportolók, amely 12-vel meghaladja a 2010-es Vancouveri Olimpiai Játékok, 14-gyel pedig a 2006-os Torinói Téli Olimpiai Játékok során kiosztott érmek számát.

 

Szuper levente jégkorongozó, Szabó Szilvia kajakozó olimpikon és Engi Klára Jégtánc olimpikon

Szuper levente jégkorongozó, Szabó Szilvia kajakozó olimpikon és Engi Klára Jégtánc olimpikon

(Fotók: Róth Tamás)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS