Céh ünnep és vígságok
Templomi céhzászló (internet)
„A vallás a céhek történetében igen fontos szerepet játszik. Az istenfélelem, az Isten iránti kötelesség, a felebaráti szeretet ápolása, a gyengék támogatása, a testi és lelki jó cselekedetek gyakorlása ki-kitör a céhszabályokból. Az egész szervezetet a vallásos szellem hatja át és részben élteti is. Ez volt az az erős bástya, mely az intézmény fennmaradását elősegíti olyan korban (középkor), melynek eszméi az ima és a hit s olyan időben, amikor az individuum föltétlenül meghódol a tekintély előtt.” (Magyar Művelődéstörténeti Értekezés. Szepesváralja ipartörténete a céhintézmény korában. Írta Pitkó János 1913.)
A céh tagjai vallásos kötelességeiket a templomban s körmenetek alkalmával teljesítették.
Vallásos áhítattal megünnepelték a céh választott szentjének, illetve világi patrónusának napját is. A fényes külsőségek között megtartott szentmiséken a céh tagjainak kötelező volt megjelenni. Az elmaradókat szigorúan megbüntették.
Templomi céhzászló (internet)
„Amint az egész országban, úgy Pécsett is minden céhnek meg volt a saját védőszentje kinek napját különféleképpen ünnepelték. A jelentékenyebb céhek a város főtemplomában védőszentjüknek oltárt emeltek, melyet a védszent napján ifjú mesterek virágokkal, szőnyegekkel díszítettek föl és az istentiszteleteknél szolgálati teendőket végezték. A keresztény etika örökszép törvényei hatották át a céhek belső életét.
A szűcsök, szíjgyártók, nyergesek havonként egy napon bármely templomban a Boldogságos Szűz mennybemenetelének tiszteletére, valamint kántorböjt idején a belvárosi templom Szűz Mária oltáránál misét mondottak. A kőműveseknek Szent Sebestyén és Szent Rókus napján volt miséjük.
A magyar vargák évenként külön két misét szolgáltattak. Egyet szeptember 30-án Szent Erhard tiszteletére, egyet pedig az elhalt céhtagok lelki üdvéért.
Megjegyzés:
Szent Erhard a barokk időkben, főleg a XVIII. században meginduló német bevándorlás során céh patrónusként bukkant föl. A cipészek céhe, amely sokáig őrizte német jellegét, őt választotta védőszentül.
A tímárok és tabakosok céhe hangsúlyozta, hogy minden mester, minden vasár- és ünnepnap templomban vagy processziókon és keresztjáró napokon részt vegyen.
A molnárok céh patrónusának, Szent Mihálynak napján a Székesegyházban ünnepi misét mondottak.
Az asztalosok a céh patrónusának, Szent Józsefnek napján a belvárosi templomban szolgáltattak ünnepi szentmisét, valamint minden kántorböjt idején az elhalt testvérek lelki üdvéért.
A kádárok Szent Orbán (a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusa) ünnepén a székesegyházban, Szent József és Szent Lipót ünnepén pedig azon templomban, ahol a céhnek tetszik, szentmisét szolgáltatni és azon jelen lenni kötelesek.
Megjegyzés:
Templomi céh gyertyatartó
Szent Orbán a szőlők védőszentje, aki megvédte a szőlőtőkéket az elfagyástól.
Szent Lipót (1073 – 1136) osztrák őrgróf Ausztria, Bécs, Alsó-Ausztria és Szent Flóriánnal együtt Felső-Ausztria védőszentje.
A német vargák például Szent Antal napján, ezen kívül évenként egy napon az elhalt mesterekért szolgáltattak szentmisét. Az elmaradókat minden céhben súlyos pénzbírsággal sújtották, amelyet gyertyával, vagy ezzel egyenlő értékű viasszal is meg lehetett váltani.” (Dunántúl. 1923. december 25. 19 p. Fejes György Apróságok a pécsi céhekről.)
Fontos ünnep volt a céh életében a megalapításának évfordulója (céhnap). Ennek is elmaradhatatlan velejárója volt a templomi szertartás és körmenet.
Színpompás látványosság lehetett, amikor a város utcáin, a céh saját templomi zászlói alatt, díszes ünnepi ruhába öltözött céhmesterek vezetésével egy-egy fontosabb városi céh testületileg felvonult, hogy azután közösen vegyenek részt a templomban tartott, a céhet a Jó Isten kegyelmébe ajánló szentmisén.
Céh-vigalmak
Természetesen voltak a céhnek kevésbé szertartásos ünnepei és vigalmai is. Ilyen volt Pécsett a húshagyó keddi vidám felvonulás és mulatozás.
Vigadozó céhlegény
„A „jó világ” céheinek sok szép, és érdekes szokásai közül a mai nap nagy ünnepét, a csizmadia céh húshagyó keddi lagziját ismertetem meg az olvasóval. Mert bizony lagzit tartott az érdemes csizmadia céh minden húshagyó kedden, mely misével kezdődött. A céh tagjai égő gyertyával állták körül az oltárt, az atyamester meg az elöljáró a céhlámpát tartotta az oltár mellett.
Délelőtt volt a díszgyűlés, amelyben felszabadították a remekes segédeket, tagul felvették, telepedési engedélyt adtak a vándorlásból hazajött érdemes remekes segédeknek. Délután kezdődött a mulatság. Az atyamester házától indultak ki a maskurások. A céhbeli legények, kik teknős cigánynak, medvetáncoltatónak, handlénak öltözve voltak, nyitották meg a menetet. Aztán jött a tréfás lakodalmi menet, fátyolos mennyasszony, pántlikás vőlegény, szebbnél szebb nyoszolyólányok, nyalka vőfélyek árosan. A menet után döcögött egy szamár kordély, rajta ült a szakácsné, aki kifőzte a céh mulatságot, utána ballagott a vörös ruhás hóhér kakastollas kalappal, kezében villogó hóhérbárddal.
A vásártéren volt a kakas lefejezése a felállított emelvényen. A hóhér segédek fogták a felpántlikázott kakast, melynek fejét egy vágással le kellett ütni a hóhérnak. Ha elhibázta, ítéletet ült felette a tanács, s legtöbbnyire egy korsó bor fizetésére ítélték el a hóhért. Ami elég érzékeny volt, mert a 20 literes céh korsó bor ára legalább 20 garas volt. Ha jól végezte dolgát, a céh kontójára ihatott egész éjjel. A lefejezett kakas a lakodalmi levesbe került, feje az asztalfőn díszelgett felcifrázva.
A céh mulatság eltartott hamvazó szerda templomi beharangozásig, miután a templomba ment a mulatozók józanabb része, hogy részük legyen a hamvazásban. Igazi jó világ volt az. Egy liter bor ára egy garas, egy mérő búza egy húszas, egy napszám ára egy garas volt, s bizony sok ember megöregedett, hogy nem látott 10 forintos bankót.” (Dunántúl. 1922. február 28. 3 p. Fejes György: A csizmadia céh húshagyó keddje)
Folytatás a következő számban.
Hozzászólások