170 éve született Munkácsy Mihály
Békéscsaba városa, abból az alkalomból, hogy 170 éve született Munkácsy Mihály, a 2014-es évet a világhírű festőművész emlékezetének szenteli. Úgy gondoltam, hogy ennek a jeles évfordulónak, a magam szerény lehetőségein belül – nagy tisztelettel adózom én is.
Talán kevésbé közismert tény, hogy a nagy festő ifjú korában több alkalommal is járt Pécsett. Ennek köszönhető, hogy a Nepomuk utcát elődeink Munkácsy Mihály utcára nevezték át. Az utca 31. számú házának homlokzatán a mai napig ott olvashatóak Várady Ferenc egykori jeles pécsi hírlapíró és költő mély hazafiságtól átitatott sorai:
E házban lakott
MUNKÁCSY MIHÁLY
1865. és 1867-ben
Messze időkig álljon ez emlék
S lelkesedésre gyújtva a honfi szívet
Fönnen hirdesse nevét!
Hogy is került Munkácsy – annak idején még Lieb Mihály – Pécsre?
A korán árvaságra jutott fiú útját egy-egy nagynéni vagy nagybácsi igyekezett több-kevesebb rokoni szeretettel egyengetni. Ennek során még egy békéscsabai asztalosmesternél is eltöltött keserves inaséveket. A szakmában 14 éves korában szabadult, mely után két évig asztalos legény volt Aradon. A gyenge fizikumú fiatalember erejét meghaladta ez a nehéz fizikai munka. Súlyosan megbetegedett.
A fiatal Munkácsy Mihály (Vasárnapi Újság, 1900. május 13.)
Végül nagybátyja és gyámja (Reök István ügyvéd) is belátta, hogy az asztalos mesterség nem ennek a gyenge testi felépítésű kamasznak való.
A magas lázzal járó betegség ideje alatt érlelődött meg Miskában a gondolat, hogy az asztalos szakma helyett, inkább számára oly kedves elfoglaltságnak szenteli életét, vagyis festő lesz.
Az alapokat az 1858-ban Gyulára került Karl Fischer, bécsi akadémikus festőtől leste el. Azután már jobb kezekbe kerültek a fiatalember festő ambíciói. Megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel. Az ő szakavatott és szeretetteljes irányításával hamar bebizonyosodott, hogy a kortársak egy új magyar festőgéniusz születésének lehettek részesei.
Két év alatt a gyermek mutatós kiállású felnőtté érett, akit egy-egy úri társaság is szívesen látott vendégül.
„Szálas szép fiú volt, de gyönge és szögletes. Keveset beszélt, s nagyon tartózkodóan viselte magát, ha nem bizalmas ismerősök közé jutott. De három-négy tagból álló társaságban már otthon volt. A falusi életről szeretett beszélni. Szelíd, nyugodt természetére jól emlékezem. Sokat tudott tűrni és nélkülözni. Mulatozásokban kedve nem telt, de egy-két barátja társaságában szívesen időzött. Ha jó kedve támadt dalolt és fütyült. Csekély ismeretekkel került föl Pestre, s ennek hiányát érezte is nagyon. Hogy asztalos inas volt, arról nem szeretett beszélni.”
Tegyünk hozzá még egy emlékezést ugyancsak 1863-ból!
„Szerény, csöndes, inkább zárkózott modorú, olyan falusias. Mindig kínálni kellett. De ha nekimelegedett, olyan lelkesen beszélt nagy terveiről, hogy bizony meg nem álltuk, s bizony kinevettük.” (Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán. 18 p.)
Lieb Miskára egyszerre felfigyelt a távolabb élő rokonság is. Így került sor a Pécsett élő, egy másik nagybácsi, Reök Lajos ügyvéd és családjának meghívására.
„A kinevezésből az is kiderül, hogy a család időközben átköltözött Pécsre. 1863-ban itt látogatja meg nagybátyját fiatal festő korában Munkácsy.
Pécs, Munkácsy u. 31.
A pécsi megemlékezések szerint 1863 augusztusában és szeptemberében hosszabb időt töltött a családnál Miska, s Reök Lajosék Nepomuk utca 29. sz. lakásában lakott. Munkácsy második látogatását 1865-re helyezik – ezt a pécsiek sem állítják egyértelműen -, majd 1867 farsangján járt ismét Pécsett. A Hattyú étteremben meghallgatta a pécsi dalárda hangversenyét is. A pécsi tartózkodásának eredménye a Reök Lajosról és feleségéről, valamint a négy Reök-lányról – unokatestvéreiről – készült hat portré volt.
Reök Lajos akkor már a 60. éve körül járt. Felesége csontos, szikár nőnek tűnik a festményen. A négy unokanővér közül három valóban viruló, bájos lány.
Munkácsy jól érezte magát a pécsi rokonoknál. Irén egy évtized múlva is emlegette Munkácsyhoz írt levelében a pécsi ismerősöket, akik közül azonban akkor már keveset talált volna Pécsett: a lányok férjhez mentek, a fiúk megnősültek.
A következő években Munkácsy magyarországi látogatásaiból sorra kimaradt Pécs, amiért Lajosék nehezteltek is kissé, de Munkácsynak kevés ideje volt ekkora kitérőre.” (Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága. 76 p.)
A Pécsi Napló 1926. évi számait lapozgatva leltem rá egy érdekes cikkre, amelyben Bolgár Tivadar a Pécsi Iparbank Rt. Vezérigazgatója, rokona visszaemlékezésére hivatkozva – anyai nagybátyja Sey István pécsi tartózkodása alkalmával baráti kapcsolatba került az ifjú Munkácsyval – több érdekes momentumot jegyzett fel erről a nevezetes pécsi látogatásról:
„Öcsém a mázoló”
„Történt egy alkalommal, hogy Eötvös Pali barátommal egyik délelőtt váratlanul látogattunk el Reökkékhez. Munkácsy éppen akkor pingálta le Reökk Ilkát. Sarolta képe már készen volt, a képeket mutogatta, persze még nem voltak tökéletesek, hasonlítottak ugyan kissé a lányokra, de bíz kezdetlegesek voltak, miért is tréfásan elneveztük Munkácsyt „Öcsém mázoló” –nak. Ez rajta is maradt, a lányok is így hívták, amiért soha sértve nem érezte magát, sőt szívesen eltűrte.” (Pécsi Napló, 1926. május 23.)
Az egykori pécsi társaság „kedvence” Munkácsy
„Öcsém a mázoló nagyon szeretette az aludttejet, amit Pécsett nem igen lehetett kapni. Meghívásomra ennek kedvéért igen gyakran kisétált hozzánk Üszöghbe. Édesatyám változatlan jókedvéért és kifogástalan humoros elbeszéléseiért rendkívül szerette. Ilyenkor összejöttek nálunk a helybeli gazdatisztek is családjaikkal. Munkácsy barátom kedve tetőpontjára lépett, kifogyhatatlan kellemes elbeszéléseivel és szép magyar dalaival késő estig mulattatta az egész társaságot. Kedves emléket hagyott vissza maga után, kivétel nélkül mindenki megszerette.” (Pécsi Napló, 1926. május 23.)
Egy nevezetes üszögi nyúlvadászat
„No jó hát menjünk! Üszögh vad gazdag hely volt. Kezébe adtam egy kétcsövű vadászfegyvert és elláttam töltényekkel. Édesatyám ócska fekete köcsögkalapját a fejébe nyomta és ketten elindultunk a nevezetes vadászatra. Nem mertem hozzá közel járni, attól tartottam, hogy nyúl helyett engem talál lepingálni. Amint a szántásban megyünk sajátságosan minden nyúl előtte ugrott föl, de oly sokáig célzott, hogy a nyúl már lövésen kívül volt mire fegyverét elsütötte. A nyúl erre megállt, s visszanézett. Ráfogta, hogy eltalálta, de bíz az vígan futott tovább. Lövésre nekem egy sem jött, ezért nyúl nélkül tértünk haza.”
Egy fénylő csillag a pályájára tér
„A boldog idők elmúltak! 1864-ben a szélrózsa minden irányában elindultunk az élet tövises útjára. Öcsém a mázoló Bajorországba, Münchenbe (1866-ban) ment, magát a festészet művészetében kiképezni, ami sikerült is. Onnan indult világhírű útjára dicsőséget és nevet szerezni magának és hazájának.” (Idézett részletek: Pécsi Napló, 1926. május 23.)
Egy rövid cikkbe nem fért bele Munkácsy Mihály pécsi látogatásainak, élményeinek teljes kronológiája. Kedves „Hetedhéthatár” olvasó! Amennyiben a téma részletesebb kifejtése érdeklődésére számot tarthatna, szíves figyelmébe ajánlom a Pécsi Szemle 2007. nyári számában megjelent „Munkácsy Mihály pécsi látogatásai” című kis tanulmányomat.
Hozzászólások