Gondolatok a pécsi Irgalmas barátok történetéhez
Az Irgalmas rend szent hivatása: Segíteni a szenvedő embereken
„Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta.” (Lukács 10. 31-32)
Az Irgalmas rend temploma (19. század)
Pécs város legértékesebb látnivalói közé tartoznak gyönyörű barokk templomai. Mindegyik megérdemelné, hogy több kötetes tanulmány készüljön róla. A különböző bedekkereknek kiemelt helyen kellene felhívni az idelátogató turisták figyelmét az egyháztörténeti műemlékekre. A város idegenforgalma – megítélésem szerint – messze nem használja ki a lehetőségeknek ezt a kincsesbányáját.
A magam részéről igyekszem ezt a hiányt valamelyest enyhíteni.
Az Irgalmas rend Szent Sebestyén temploma és rendháza
„A templomtól számított keleti szárny nem sokkal a török után épült 1698-ban, amikor a kapucinus rend Pécsre telepedett. A középkorban ezen a helyen állt a máltai Johanniták ispotályos gyógyító rendje.” (Vörös Márton. A Széchenyi tér regénye. 142. p.)
„A török alatt egy nagy sarokház állt a mostani templom helyén, amelyet a Pécsre települő első pálos szerzetes, Somogyi Zsigmond megvásárolt. Mivel a pálosoknak hivatalosan a mai Király utcában jelölték ki a rend letelepedési helyét, a pálos páter 1698-ban kénytelen volt a házat átadni a kapucinusoknak. Az épületet ekkor lebontották öregsége miatt.” (Vörös Márton. A Széchenyi tér regénye. 142. p.)
„A mai épületcsoport első részét, a templomtól keletre eső udvari részt és magát a templomot 1700-ban építtette Nesselrod Ferenc (Franz Wilhelm Nesselrode) pécsi püspök.
(Megjegyzés: A templom 1700. évben történő építése megkérdőjelezhető. A bécsi udvar 1703. április 9-én nevezte ki pécsi püspökké Nesselrode-t. Róma viszont csak 1710-ben erősítette meg a püspökségben.)
A kapucinusok temploma 1725-ben már készen állt, mert ebben az évben Ackerheder János templomgondnok feljelentést tett a tanácsnál egy ácsmester ellen, aki 112 forint tartozását nem akarta kifizetni.” (Vörös Márton. A Széchenyi tér regénye. 142-143. p.)
Helytörténeti iratok szerint a templom felszentelésére ebben az évben még nem került sor.
„1727. Bachich Péter de Lach boszniai püspök felszentelte a templomot.” (Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Pécs, 1978. 647 p.)
„1734-ben építették hozzá a mai Bem utca vonalába kiugró kápolnát.
Istenes Szent János, az Irgalmas rend alapítója – Mayer Ede domborműve (1905)
A kapucinus kórháznak az 1739/40. évi nagy pestisjárvány idején oly jelentős szolgálata volt, hogy a város tanácsa hálaképpen több kedvezményben részesítette a rendet.” (Vörös Márton. A Széchenyi tér regénye. 145. p.)
„Az itt álló templomot, a Bem utcára néző kápolna nélkül, a rendházzal együtt eredetileg barokkban építették. Az egyhajós dongaboltozatos templom nyugati oldalához a kápolnát 1734-ben emelték.
Az 1744. évi tűzvész alkalmával, amikor a Szigeti külváros jelentős része (és a belváros egy része is) elhamvadt, a templom is leégett és a zárt udvaros rendház is kárt szenvedett. Csak nagy gazdasági nehézségekkel és évek múltán tudták az épületkárokat eltüntetni.
II. Józsefnek (uralk. 1780-1790) a rendeket eltörlő rendelkezése a kapucinusok működését is megszüntette. 1789-ben, amikor a dominikánus, pálos és ágoston rend eltörlése befejezett tény volt, a város vezetősége felségfolyamodványban kérte a kapucinus rend meghagyását, mivel a rend a gyógyítás mellett a pécsi gimnazisták és normáliskolások nyelvi tanítását is vállalta. A kérelem azonban hiábavaló volt. A kolostor a 18. század nyolcvanas éveiben lakóház lett, míg földszintjén vendéglő nyílt, amely a Pécsre utazó megyei gazdatisztek kedvelt találkozóhelye volt. Az egykori rendház udvarán ekkor állították fel a város első tekepályáját, amely igen nagy feltűnést keltett és szenvedélyes sportolókat termelt. Az udvaron keresztülfolyó patakot a város a mai Munkácsy Mihály utcán át más iránya elvezettette, hogy az a köznek hasznosan szolgálhasson.
II. József halála után (1790) a helyzet megváltozott. A szerzetesrendek csaknem az előző mértékben visszafoglalhatták birtokaikat, és működésük folyamatosságát biztosíthatták.” (Vörös Márton. A Széchenyi tér regénye. 147 p.)
A templomra nézve nem találtam sehol sem utalást, hogy ezekben a nehéz években (1786-1795) voltak-e itt rendszeres misék és kik végezték az áhítatot.
A kapucinus rend nem jött többet vissza Pécsre, az elhagyatott pécsi rendházba az Irgalmas rend költözött.
Irgalmas rend
Irgalmas rend: „Laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló férfirend. – Alapítójának Istenes Szent Jánost tekintik. A rend célja a betegek testi-lelki gondozása faji, vallási, társadalmi különbségtétel nélkül, de külön figyelemmel a szegényekre.” (Magyar Katolikus Lexikon)
Az Irgalmasok Pécsre telepítése
A pécsi Irgalmas rend temploma 18. században (vázlatrajz)
„A volt kapucinus rendház történetében a következő nagy változást a nemes lelkű pécsi molnár és tímármester Krautsack János György alapítványa hozta. A jómódú polgár 1795-ben elhatározta, hogy Pécs városában letelepíti Istenes Szent János betegápoló rendjét, az Irgalmasokat. Wieser Ádám kanonok tanácsára a rend bécsi tartományi főnökéhez, Bocci Norberthez fordult segítségért. Hamar sikerült megegyezniük az Irgalmasok Pécsre telepítésének feltételeiben. A tartományfőnök megbízásából Riediger Máté pozsonyi perjel utazott Pécsre 1795-ben, hogy a rendtagok befogadására legalkalmasabb helyszínt kiválassza. Ő a kapucinusok volt templomát és rendházát ítélte megfelelőnek, ugyanis ez kőből épült és kőfallal volt körülkerítve. Továbbá nagy kertje is volt, amely nem csak a betegek pihenését szolgálhatta, hanem alkalmas volt a konyhai vetemények megtermelésére, annál is inkább, mert patak folyt rajta keresztül. Ezt követően már nem volt akadálya, hogy Krautsack János alapítványa megvalósuljon, melynek indítékai, céljai és összegszerűsége az alábbi császári alapítólevélből tűnnek ki.” (Schmidt Pál – Süle Tamás: Az Irgalmasok pécsi kórházának históriája. Pécs 2007. 33-34 p.)
Krautszak, a kórházalapító
Stefán Henrik: Az irgalmas szamaritánus
„Az előző fejezetben említett idősebb (pinkafői) Krautszak J. György (1743-1829) emberbaráti áldozatkészségével mindenkorra megörökítette nevét Pécs város történetében, ami elég ok arra, hogy vele külön is foglakozzunk. A derék férfiú 1796-ban a káptalan előtt alapító oklevelet állított ki, melynek értelmében elsősorban szegénysorsú beteg iparosok és iparossegédek ingyen ápolása s gyógykezelése végett Pécsre meghívandó Irgalmasrend kórháza céljaira húszezer, a rendtagok fönntartására ötezer rajnai forintot ajánl föl. Hogy a kitűzött nemes cél megvalósítható legyen, felségfolyamodvánnyal a szerzetesrendek eltörlése folytán elhagyott zárdák egyikének átengedését kérték az uralkodótól. Erre Ferenc király a célnak leginkább megfelelő kapucinus zárdát adományozta az Irgalmasoknak, adománylevelében még azt is elrendelvén, hogy a kapucinusok kolostorának régi vízvezetéke, melyet úgy látszik a szerzet feloszlatásakor eredeti rendeltetésétől elvontak, az előbbeni állapotba visszahelyeztessék és az irgalmas rend- és kórháza részére biztosíttassék.
Krautszak gondoskodása kedvelt intézménye iránt, míg csak élt, nem szűnt meg. 1818-ban újabb háromezer forintnyi alapítványt tett a rendház templomában való lelkészkedés céljaira, végrendeletileg pedig további tizenháromezer és néhány száz forintnyi legátumot hagyott, többi között az irgalmasok templomában reggel fél hatkor mondandó szentmise állandósítására, az öröklámpára, az orgonista díjazására, a gyógyszertárra, templomi gyertyákra, sekrestyére és szükségletekre.
A nagylelkű jótevőnek megengedte a gondviselés, hogy soká boldog szemlélője lehessen az ingyenkórház és betegápoló rend humánus működésének, mint 86 éves aggastyán fejezte be földi pályafutását, de halálában is egyesülve maradt eszményének legkedvesebb tárgyával, hisz teteme máig ott pihen az irgalmasok templomának kriptájában.” (Pécsi Napló. 1906. január 28. 3 p. Cserkuti Adolf: Régi pécsi tímárok.)
Hozzászólások