Páratlan esztétikai élményekkel
Idén Keszthely városa, pontosabban az európai hírű, patinás Festetics-kastély – közismertebb nevén a Helikon Kastélymúzeum – és parkja adott otthont a magyar vadászok egyre inkább nemzetközivé bővülő országos találkozójának.
Augusztus 28-án délelőtt a hazai és külföldi vadász-zenekarok szabadtéri bemutatóját követően a solymászok, kutyás vadászok és a huszárbandérium látványos bevonulásával kezdődött az ünnepélyes megnyitó. Ezt követően dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a több ezer fős hallgatóságot. Ünnepi beszédében kiemelten szólt a magyarság és a vadászat ősidők óta tartó, történelmi összeforrottságáról. Elismeréssel méltatta azt a felelősségteljes munkát, amellyel tisztességes vadászaink hozzájárulnak erdeink és bennük élő, világhírű vadállományunk védelméhez, utóbbi gondozásához, állományszabályozásához, minőségi színvonalának megőrzéséhez.
Megerősítette, hogy a köztudatban terjedő, téves szemlélettel ellentétben a vadászat nem öncélú, gátlástalan öldöklés, hanem komoly szakmai felkészültséget és elhivatottságot igénylő, az ország gazdálkodása szempontjából sem lebecsülendő tevékenység.
Megyei és országos rendezvényeinknek immáron hagyományos színfoltja a vadászok védőszentje, Szent Hubertus tiszteletére bemutatott ünnepi nagymise, amelyet ez alkalommal – a rendezvény rangját emelve – dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek celebrált. Itt érte a résztvevőket az első komoly, pozitív meglepetés. A szertartás kísérőzenéjeként ugyanis elhangzott Gellért Zoltán d-moll Hubertus miséje, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek nevét viselő ifjúsági vegyeskara, valamint a kamarazenekarrá kibővített Zalai Kürt Kvartett előadásában, Cseke József karnagy vezényletével.
A nem mindennapi produkció számos különféle értéke közül jelen írásomban csupán néhányat áll módomban megemlíteni: a hagyományos vadásznapi látványosságok, szórakozási lehetőségek kereteit kitágítva ez a bemutató az igényes muzsika kedvelőinek is értékes ajándékot, szellemi-esztétikai feltöltődést biztosított. Nevelő hatása sem lebecsülendő, mert olyan embereket is megállásra, csodálkozásra, elismerő szavakra késztetett, akiket korábban sem a hitélet, sem a komoly zene nem tudott megérinteni.
A nagy múltú, zömében tizenévesekből álló kórust – amelynek lelkes tagjai vakációjuk egy részét is feláldozták a siker és tisztesség szolgálatában – az efféle produkciók számára rendkívül hátrányos körülmények (szabad tér, áthevült sátor, állandó mozgásban lévő embertömeg stb.) sem tudták megtörni, elkedvetleníteni. A kissé megszeppent kezdést követően – amely helyenként intonációs problémákat okozott – gyorsan meglelték valódi énjüket. Ettől kezdve teljesítményük felfelé ívelt. A Sanctus – amelynek méltóságához a tinédzser-korú szólista hölgy kristálytisztán, természetesen csillogó szopránja is jócskán hozzájárult – már nagy átütőerővel szólalt meg. (Sajnos, a bemutatót követő villáminterjú során a kivételes hangi adottságokkal rendelkező leány nevét elmulasztottam megkérdezni. Sebaj, ha tehetségét kellőképpen hasznosítja, még hallani fogunk róla a zene világában.)
Az ifjú előadókon – „fesztiválkórus” minősítésükhöz méltóan – az Agnus Dei melizmái sem tudtak kifogni, s a tökéletes záróakkordot követően csak azért nem csattant fel a hallgatóság elismerő tapsa, mert az egyébként jogosan megérdemelt, zajos tetszésnyilvánítás nem illett bele a szertartás áhítatába.
A kompozíció sikerének fontos pillére volt a karnagy egyénisége, aki a korábban említett környezeti nehézségeket áthidalva, „ellenpontozva” végig biztos kézzel irányította együttesét. Munkáját rutinos, hangszeres kollégái is segítették.
Zenéről szólva feltétlenül meg kell említenem a stájer és a francia vadászkürtös zenekar remek bemutatkozását. Előbbi tökéletes intonációja művészi orgonamuzsikára emlékeztetett, de utóbbi sem sokkal maradt el mögötte, legfeljebb az akkordokba itt-ott beokvetetlenkedő „vendéghangok” zavarták egyébként tetszetős, tömör tónusát. Mindkét együttes osztatlan elismerést szerzett a zömében magyar közönség körében.
Színvonalas műélvezetben a vizuális kultúra szerelmesei sem szenvedtek hiányt. A természetábrázoló képzőművészek alkotásaiból rendezett monstre kiállításon rendkívül magas számban képviseltették magukat a szakterület magyar jelességei: festőművészek, szobrászok, s megjelent legújabb munkáival Keszthelyi Jenő intarziaművész is (barátunk és szerzőtársunk). A tárlat savát-borsát szolgáltatták a sajátos társművészetek – fa- és csontfaragás, gravírozás, üvegfúvás, porcelánfestés – értékes termékei. A turistaként Keszthelyre érkezett, s a rendezvény sodrásába csupán véletlenül belecsöppent német vendégek ajkáról röpködtek az elragadtatott „wunderschön”-ök, de honfitársaink sem fukarkodtak az elismerő szavakkal.
A rendezők ötletességét dicséri, hogy a tágas kiállítótermek másutt többnyire üresen kongó, középső terét hazai vadtrófeák ritkán látható tömegének felvonultatásával tették hasznossá, vonzóvá, mellesleg kiváló reklámot biztosítva vadászati turizmusunknak.
Örvendetes, hogy a korábbi esztendőkkel egybevetve a könyvsátrak előtt is megnőtt az érdeklődők – mi több, a vásárlók, dedikáltatók – száma. Bár tolongásról nem beszélhetünk, talán e téren is történik némi előrelépés: a tekintélyes kínálathoz lassacskán felcseperedik a kereslet. A magyar vadászok jelentős hányadának az irodalom, az olvasás iránti passzivitása – esetenként ellenszenve – nemzetközi összehasonlításban nem válik dicsőségünkre.
A szórakozni, lazítani, kikapcsolódni vagy szakmailag gyarapodni kívánók a koradélutáni órákban lovas-, solymász-, íjász- és vadászkutya-bemutatókban lelhették kedvüket. Természetesen nem maradt el a praktikus és elegáns vadászöltözékeket felvonultató divatbemutató sem, ahol a Nimródok mellett a Diánák is kiválaszthatták, megvásárolhatták, esetleg megrendelhették az ízlésüknek vagy pénztárcájuknak megfelelő ruhadarabokat, kiegészítőket.
Az ünnep rangját fémjelzi, hogy a délutáni program jeles része volt a hatodízben megrendezett Szarvasbőgő Európa-bajnokság. S hogy a jókedv is éteri magasságokba emelkedjék, itt került sor a Vadászok Bora országos verseny eredményhirdetésére is, amelyet minden bizonnyal hangulatos kóstoló követett.
Szólhatnék még a helyszínre érkezett neves mesterek, népi iparművészek (fazekasok, fafaragók, bőrdíszművesek, késesek, ötvös ékszerkészítők stb.) sátorvárosának hullámzó, tarka forgatagáról, de szűkös keret-adta lehetőségeim miatt nem vállalkozhatom mindenre kiterjedő, részletes és pontos tájékoztatásra. Helyette fogadjanak el tőlem egy jó tanácsot: jövőre Önök is látogassanak el az országos vadásznapra! A természet szerelmesei és tisztességes szolgálattevői minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A szereplőknek járónál nem kisebb főhajtás és elismerés illeti a rendezőket és szponzorokat, akik lehetővé tették e – túlzások nélkül európai színvonalú – fesztivál megszervezését, gördülékeny lebonyolítását. Köszönjük, hogy hazai közönségünk számára sokszínű és érdemdús szórakozási lehetőséget biztosítottak, s járhatóvá tették utunkat a művészetek – ezen belül természeti és vadászati kultúránk – iránt érdeklődő Európába.
Hozzászólások