Lenn délen

Egyszer a római nap hevében
Ringattam magam egy lugas ölében,
Alattam elterült a tékozló város,
Míg hűs kútjaiban fürösztöttem a kezem.
Éjjel nekem duruzsolt megannyi dallamot
Az ókor zegzugos utcáinak sora,
S én pihentem csendben a legendák szívében.

Pécsi éjszaka

Ültünk a padon, s vállamra
Hajtottad fejed.
Felettünk a nyáresti éj
Verdesett langyos, fura balzsamot.

Ültünk a padon, csendben,
S én átkaroltalak.
A bársony égen bronz csillagok
Hunyorogtak messzeségről szőtt dallamot.

Ültünk a padon, merengve,
S kéz a kézben vártuk,
Terítsen nekünk a gesztenyesor
Sejtelmes, fényben fürdő pamlagot.

Most

Ragadd meg a ritmust,
A zene lüktetésére járt
Vad táncot.

Ragadd meg a pillanatot,
Mákonyos időben duzzadó
Heves szívdobbanást.

Merülj az élet vizébe,
Milliónyi csodában fürösztve
Ősi lelkedet.

Karaván

Lassan emelnek,
Sodródom tova.
Visznek meredten
Elmém se tudja hova.

Húznak, vonnak,
Mentenek szüntelen.
Magányba tolakodó
Isteni kegyelem.

Dombra fel, völgybe le,
Megy a karaván.
Távolban oázis énekel
Kiszikkadt lelkek alkonyán.

Megosztás

Tweet