Drága Barátom!
Látod, még sosem neveztelek így, pedig biztosan ebből is jó viccet kanyarítottál volna, mint ahogy a „mosogatásról” szóló félmondatunkból…
Milyen jó: ezt mi ketten értjük!
Zavarban vagyok és ezt is nagyon ügyetlenül teszem: nehéz elképzelnem, nem leszel ott a következő találkozónkon, nem fejtegeted okos gondolataidat Attilának az asztal végiben … és persze mindannyiunknak, akik figyelemmel hallgattunk.
Mindig érdemes volt odafigyelni Rád, meghallgatni és olvasni Téged! Mélységes tudással és hozzáértéssel voltál nagyon szerény, … mint az igazán okos Emberek!
Tudom, most ezt is elviccelnéd, … hamiskás mosollyal mondanád: odafönt megbeszéljük …!
Rendben: találkozzunk a mennyei Iparosban!
Köszönjük, hogy foglalod a helyünket annál a gyönyörű asztalnál, ahol már vártok ránk Ti, akik előre mentetek, hogy nekünk a legjobb asztal jusson…!
Addig is: ne gondold, hogy bármilyen csodaszép hóesés eltakarhatja a lábnyomod!
Azt már örökre itt hagytad!
Talpad nyomán ül
a bánat, nincs már út és
magyarázat, csak
a csend leng fagyos
ágat, hópihékkel száll
a szárnyad…
Hozzászólások