Húsos, élő, zöld levél.
A fának, és a fa neki köszönheti, hogy él.
Egymást segítik,
Egymást megélik.
Közös életük hirdeti mindenkor:
Formák között kapocs az élet, s a kor.
Mondják: Minden mindennel összefügg.
Így van. Egy az élet mindenütt.
Egy, mégis változó.
Születés és halál a hírhozó.
Élete alkonyán megsárgul a levél,
Halála után új születést remél.
Lehull a fáról, és míg víztükröt nem ér,
Rábízza magát a szélre. Remél.
Apró hullámokra leszállva
Egy új világ kapuja várja őt kitárva.
Szélnek kénye-kedvének kitéve
Csapódik botnak, kőnek, más levélnek.
Akadályba ütközve,
Más dimenziót megvetve,
Harsogja szenvedve:
Én vagyok a világ közepe!
Más levelek más utat járnak.
Alá merülnek a tengerárnak.
Igaz áramlatok várják lenn a mélyben,
Nem pedig a pajkos szélnek szeszélye.
Mi fönn a felszínen akadály,
Az lenn a mélyben pusztán árny.
Ne félj az ismeretlentől,
Az ismert az, mi megöl.
Ki elfeledi mindazt, mit eddig tanult,
Tudja, hogy nem tud, s csak gyalul, gyalul,
Míg az összes forgács lehull;
Az tudja igazán:
Boldogság és élet,
Egy és ugyanaz a lélek.
Hozzászólások