Koltai Tamás – Fotó: szinhaz.hu
Szombaton lement újságért, és az utcán rosszul lett. A mentők még kórházba vitték, de a tüdőembólia végzett vele… Halálával a magyar színházi szakma talán legnagyobb tudású szakértőjét veszítette el. Koltai Tamás számára a kritikusság nem holmi munka volt, hanem magát az élet teljességét jelentette. Hatalmas rálátása volt mind a magyar nyelvű, mind a külföldi színházi életre, hiszen rengeteg produkciót látott: évadonként nagyságrendileg 300-at. Így a magyarországi előadásokat és a hazai színházi életet nemzetközi kontextusba is el tudta helyezni. Szerénysége, mindig elegáns, úriemberhez illő megjelenése, stílusa írásait is jellemezte. Az utóbbi évek egyre rémisztőbb környezetében is, amelyben a hazai színházi szakma és színházi kultúra korábban elképzelhetetlenül mély szintekre csúszott alá. Szókimondó volt, amiért sokan szerették, vagy épp ellenkezőleg, finoman fogalmazva haragudtak rá.
Aggódva figyelte az egyre inkább minőségüket vesztett színházak hétköznapivá szürkülését: „Mifelénk a színház mennyiségi, nem minőségi kérdés. A fogyasztás nagyjából a ruházkodási szokásokhoz hasonlít, legtöbben nem a különleges darabokat szeretik, hanem a föltűnésmentes, jól hordható, kényelmes tömegcikket. Nálunk a színház évszázados hagyománya a konfekció…”
Az általa megtekintett előadások művészi értékeinek – vagy azok hiányának – szakszerű elemzése mellett rendszeresen hangot adott véleményének a közönség és az előadások kapcsolatáról, egymásra hatásáról, ami tulajdonképpen a színház lényegét, értelmét jelenti. Egy 2011-ben, a Hír Tv-ben elhangzott televíziós interjúban mondta el erről gondolatait: „A közönségnek, a nézőnek nincs kialakult ízlése. A közönségnek olyan ízlése lesz, amilyet a színház kialakít. […] Az embereknek problémáik vannak. A színházba (az ember) nem azért megy szerintem, hogy ezeket elfelejtessék vele, vagy elfelejtse. Ha erre van predesztinálva egy színház, vagy ezt akarja, akkor persze meg tudja ezt tenni, de az egy hamis, hazug színház. A közönség naponta találkozik életproblémákkal, és ezeket a problémákat úgy tudja a színházban feldolgozni, hogyha erre mintákat kap. De a minta az nem azt jelenti, hogy készen kapja. Ha a színész és az előadás nem gondolkodtat, nem készteti és nem kényszeríti arra a nézőt, hogy gondolkozzon, önálló véleményt formáljon, akkor az nem jó színház. […] Magyarországon sokkal alacsonyabb a színházi színvonal, mint a környező országokban bárhol. Főleg azért – szellemi értelemben – mert egyszerűen nem történt meg évtizedek, majdnem hogy azt mondanám, évszázadok óta az a szisztematikus gondolkodás és nevelés, ami arra a fajta gondolatilag tartalmas, művészileg és formailag sokszínűbb színházra vezeti rá a nézőt, mint Romániában, Lengyelországban. Ha elmész erdélyi színházakba, ott nincs ilyen probléma.”
Kritikái, esszéi önmagukért beszélnek, bő fél évszázad, az 1960-as évektől 2015-ig terjedő időszak lenyomatai. Életműve évek, évtizedek múltán is megkerülhetetlen marad.
*
Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét vezette, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Élet és Irodalom, illetve a 168 óra című magazin kolumnistája volt. Kereken 30 színházi témájú kötet szerzője. Életművét 1987-ben Jászai Mari-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2011-ben Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el.
Hozzászólások