Véznácska hold sarlója
kandikál ki vérszínű
felhő-álarca mögül
míg a bársonyos éj
szilfákat ölel a lápon
satnya sakál baktat
sántán oldalazva
kedveszegetten
gyomra s hite kiürült
már emlék csupán az
a vézna báránytetem
mely mellett kaffogó
kóbor kutyafalka
tegnap tépte meg
párja hűtlenül egy
mezőőrrel kerekezett el
tompa szőre hullik
horpasza sebekkel terhelt
szeme riadtan villan
minden apró neszre
szomorú az élet így
egyedül bénán
kirekesztve
Szóljon hozzá!