Még alig virradt, már útra készen vártam Ica nénit. Mindenki tisztelte a tudós bábát, mert a falu apraja-nagyja majd mind az ő kezében bőgött fel először. Na meg közel és távol nem volt jobb tudója az asszonyi bajoknak.
Ica néni engem hívott Sarlós Boldogasszony napján gyógyfüvet szedni. Azért, mert szerinte, ha ártatlan fiúgyerek keze kotorja a gyökeret, s gyűjti a növényt, jobban hat az ereje. Én ugyan nem hiszem, mert nem vagyok ártatlan, hiszen én is loptam körtét Imre bátyámmal, pedig ő már nagyfiú, s már lányt is tapogatott. Szerintem csak azért mondja Ica néni, mert már terhes neki a hajlongás, meg a reuma is bántja a derekát.
Persze a csárdást tudta járni Guba Mihály unokája lakodalmán, hogy nem győztek álmélkodni a fal mellett gunnyasztó, varjúszemű mámik. Igaz, a kocsmában tudták, hogy a csodakezű Mihály érti az asszonyi lelket. Az nem volt nagy kunszt, hisz a héthatár legjobb csontkovácsa már szoknyás korában együtt játszott Icával a porban. Évekre rá tán máshol is. Tulok bácsi, a majd százéves kútásó, még emlékezett, hogy Misi gyerek mindig akkor cigánykerekezett a zárda előtt, mikor a kis copfos Ica is ott volt a kiözönlő lánykák között.
Mire bevégeztük a gyűjtést, már melegen sütött a nap, de legalább megszáradt a hajnali harmattól nedves klott gatyám. Egyébként Ica néninek szívesen segítettem. Már csak azért is, mert megmentette Lujza életét mikor nyolc malacot ellett. A sorsdöntő eseménykor a kocának hirtelen elakadt a lélegzete, mire nagymama átrohant a bábához, hogy jöjjön, s tegyen valamit. Ica néni aztán besegített a természetnek. Én annak örültem, hogy a kis ártatlanok nem maradtak árván. Nagymama örömmel ígért két malacot a munkájáért.
Ahogy hazafelé ballagtunk a sikeres gyűjtés után, a néne megsimogatta a fejem, mert elégedett volt, hisz a kosaramból galagonya, lestyán, s bodzavirág tekintgetett a világra. Egyébként a szárított lestyán porrá őrölve áldás annak, aki előző este irdatlanul berúgott. Pláne, ha közben még sokat is bagózott. Az ő kosarában fodormenta illatozott a cickafark mellett, és kendővel elválasztva meg büszkén kéklett egy sereg katángvirág. Meg néhány olyan is, amiket csak Ica néni hívott a nevén. Nagy szükség volt rá, mert elfogyott a párlat, amiért gyakran felkereste az udvarlót váró fehérnép.
A receptet még a nagyanyjától örökölte. A titkos medicina nemcsak a belső szervek működését erősítette, hanem hatásos volt a migrén, hisztéria és az idegláz ellen is. Mindez persze csak nőknél hatott. Ha a lány, vagy akár szépkorú asszony megfürdött a teknőben, amibe egy kupicányit töltött a gyógycseppekből, már pirult arccal s szerelmetes kedvvel hallgathatta a felhevült legényt.
Mire hazaértem, nagymama már kirakta a ház elé a virággal díszített széket a Kisjézussal várandós Máriának. Ha arra járna, hadd szusszanjon egyet, hisz még messze lakik Szent Erzsébet.
Én gyorsan felvettem a templomba menőt, hogy el ne késsek. Még bekaptam egy darab kolbászt, s már nyargaltam is a Főtérre.
Ott már összeállt az ünnepi menet, csak elöl támadt egy kis zavar, mikor a sekrestyés hátraküldte Borcsa nénit, hogy már megmondta, hogy elől a szüzek mennek párosával. A néne morgott még valamit, de aztán helyreállt a rend.
A szüzek mögött asszonyok vártak feldíszített sarlóval, gereblyével, mások kosarat, szatyrot tartottak teli megszeppent gyógynövénnyel, akik szintén Gáspár atya áldásáért jöttek a templomba.
Hátrébb a férfiak kalapban, nyakig gombolt fehéringben álltak, vállukon a meghatott mezei szerszámokkal.
Ahogy megjöttem, éppen helyére talált az utolsó díszgatyás aratólegény. Vállán egy pillanatra megvillant a kaszapengén megcsúszott napsugár, s mintha ez lenne a jel, meglódult a menet a templomba.
A szentmise után a nagykapunál gyülekeztek a hívők, s ahogy megjött Gábor atya, a közeli határba indult az éneklő processzió.
A búzatábla szélén közös imában megköszönték Sarlós Boldogasszonynak az életet adó termést és a mindennapi kenyerünket. Aztán vagy tíz legény kivált a tömegből, keresztet vetettek, s néhány kaszasuhintással vágtak egy rövid rendet, hogy mindenkinek jusson egy-egy kisebb öllel. Miután az atya beszentelte a gabonát, be is fejeződött a jelképes aratás. Az igazi munka a következő napokra várt.
Hazafelé már előkerült egy-két butykos, s nótázva, jó reménységgel néztek az eljövendő felé.
Mi nem aratunk, de azért a nagymama ünnepi keltprószát sütött. Dacára, hogy egyedül nevelt, azért minden évben gondoskodott a cipőről, ruháról a pár hízó, mikor a nagymama karácsony tájt pénzre váltotta őket. Na meg a tyúkok a nagykedvű kakas örömére szépen sokasodtak, s ők is hozzájárultak a mindennapi kenyérhez.
Takács Zoltán illusztrációja
Koraeste a nagymama kosárba rakta a két választó malacot, hogy vigyem át Ica néninek a járandóságát.
Mikor bezörgettem a bába portáján, csak a kis mindenes lány nyitott ajtót.
– Várjál még Benő! Ica néni a teknőben ül.
– Na és? Csak a malacokat hoztam.
– De éppen most veri csalánnal a derekát Bözsi néni. Az jó a reuma ellen, tudod?
– Persze, de a malacokat itt is hagyhatom.
Hátravittem őket az ólba, s már fordultam volna ki a kapun, mikor Ica néni már felöltözve hívott vissza a tornácról. Nem csoda, hogy lángvörös volt az arca, mert nekem is piros a lábam, ha csalán közé tévedek. Azért csodálkoztam, hisz Ica néninek nem az arca reumás.
– Az egyik malacot visszaviheted, mert segítettél – mondta, s megsimogatott. Kézcsókkal megköszöntem. Aztán az ólban kosárba raktam az egyik malacot, aki nem értette, mire vélje ezt a kirándulást.
Éppen indultam hazafelé, mikor a szürkületben láttam, hogy egy alak lépett ki a pitvarajtón. Mihály bácsi lehetett, mert Bözsi néni, a kenőasszony nem hord nadrágot.
Hozzászólások