Az Eötvös József-díjas dalénekes, Bodza Klára 2015. december 12-én Budapesten a Párbeszédek Házában „Karácsonyi éjfélóra” címmel énekel neves művészek társaságában. Az adventi hangulatban bizonyára sok embernek szerez örömet. Aki a múlt évben itt tartott műsorát látta és hallotta, biztosan egyetért velem.
A művésznő lapunknak elmondta, hogy a műsor összeállítása szívügye és minden egyes részlete nagyon fontos számára. Ezen sorok írójának könyvbemutatóit is ünnepé varázsolta énekével.
Az ez évben vele készített interjúnkból idézünk néhány sort.
1968-ban, 26 évesen nyerte a „Nyílik a rózsa” népzenei vetélkedőt, erre miként emlékszik vissza?
Bodza Klára és Szarvas István
Ez az év életem fordulópontját jelentette, hiszen ettől kezdve 180 fokos szögben megfordult az életem és a vendég-látóipari pályát művészpályára váltottam. Az igazság az, hogy egyáltalán nem számítottam győzelemre, mert igen sok tehetséges fiatal vett részt a versenyen, s nem gondoltam, hogy a népdallal ilyen szép eredményt érek el .Az is igaz, hogy nagyon kemény munkával csak később sikerült elismerést kivívnom a népzenei világban, mert eleinte pontosan a Nyílik a Rózsa vetélkedő miatt nem akartak befogadni. A tiszta, eredeti forrásból származó népdal iránti hűségemet, elhivatottságomat több éves komoly és kitartó munkával kellett bizonyítanom.
Mi késztette arra, hogy könyveket írjon?
Több mint tíz éves világjáró körutamon olyan tapasztalatot gyűjtöttem a hiteles népdal-előadásmód titkairól, hogy úgy éreztem, ezeket a tapasztalatokat tovább kell adnom a következő generációnak, hogy ők már könnyebben boldogulhassanak, és tökéletes munkát végezhessenek a hagyományőrzés, a paraszti kultúra ily módon történő átörökítése terén. Ezért elhatároztam, hogy eddigi tapasztalataimat tankönyv formájában rögzítem. A könyv megszerkesztéséhez nagyszerű társat találtam Dr. Paksa Katalin zenetudós személyében. Így született meg a Magyar Népi Énekiskola öt kötete.
A megjelent lemezei közül melyik áll legközebb Önhöz?
Ez nehéz kérdés, mert mindegyiket egyformán szeretem (Bodza Klára és a Tátika énekegyüttes, Lélekvirágok, Fúdd el, jó szél fúdd el… balladák, végül az Ó, áldott Szűzanya című lemez), de a kedvencem mégis a legutolsó: az Ó áldott Szűzanya szakrális lemez, mely nemcsak azért kedves és fontos számomra, mert kicsit összefoglalja eddigi munkásságomat, hanem azért vagyok erre a legbüszkébb, mert 72 évesen készítettem el és hittem abban hogy az égiektől elég erőt kapok a felénekléshez. Úgy érzem, nemcsak a lemezhez, de az élő bemutatóhoz is megkaptam ezt az erőt, ezt a bemutató koncerten lévő hallgatóság is érezhette.
Mikor fordult az egyházi zene felé?
Az egyházi zene már gyerekkorom óta életem részévé vált, hiszen Édesanyám vallásosan nevelt bennünket (nyolc gyermekes család lévén), és bizony a nagy katolikus ünnepeken és jeles napokon egymás kezét fogva mentünk a templomba és önfeledten énekeltünk. Ezt a jó szokásunkat mai napig megtartottam. E mellett már régóta forgatom Erdélyi Zsuzsanna híres gyűjteményét a „Hegyet hágék, lőtöt lépék” c. kiadványt, valamint Reményik Sándor versesköteteit, így a lemez szerkesztésekor a szakrális dalok mellé nem volt nehéz kiválasztani a legszebb archaikus imádságokat és verseket. Végül, az egyházzene felé fordulás idősebb korban már szinte természetes, már többet imádkozunk, befelé fordulunk, elcsendesedünk – én is ezt teszem.
Hogy látja a népdal helyét, helyzetét Magyarországon és a világon?
Hála istennek ebben a modern „eurós” világban végre fontos helyet kapott a magyar népdal. Hiszen mivel védekezzenek az etnikumok saját értékeik megőrzésére az uniformizálás ellen. Például a mi esetünkben a népdalok, népzene, néptánc, népi iparművészet, a magyar paraszti kultúra hagyományainak őrzésével, mely egyben magyarságunkat is erősíti .Végül a világban úgy érzem kezdünk érdekessé válni, gazdag kultúránk által ismernek minket és szeretnek, amit számtalan külföldi nemzetközi népzenei találkozón megtapasztaltam már.
Hozzászólások