Sokat, sokan és sok helyen beszélnek a másságról és vele szoros összefüggésben a toleranciáról, a megszokottól eltérővel szembeni türelemről. Az ma már egyértelmű, hogy a bőrszín, nyelv, szokás az az átlagtól eltérő formai megnyilvánulás, amit illik tudomásul venni, tiszteletben tartani, vele békésen együtt élni. Előbb-utóbb mindenki rátér erre a mezsgyére, mert nincs más járható út, legalábbis a magát kultúr emberként számon tartó egyén és társadalom számára.
Most egy másik fajta, ha úgy tetszik „másságról” és a hozzákapcsolódó „elvárásról” ejtsünk néhány szót.
A vakot, gyengén látót, mozgássérültet nem csak lehet, de kell is észrevenni, nem a kíváncsiság sandaságával, hanem az odanyújtott kéz segítőkészségével – átvezetni a forgatagon, le- és felsegíteni a lépcső meredekén, helyet szorítani a tömött buszban, s tenni mindezt nem látványos kirakati gesztusként. Csak úgy: természetesen!
Járművel járdát foglalni – motorizációs, urbanisztikus fejlődésünk velejárója, de nem faltól falig… Észrevenni, hogy vannak „mások” is, ma még többségben, akik két lábon járnak, s ha lehet, ne az araszoló lények félszeg óvatosságával, morogva, átkozódva, vagy megadással legyintve lépjenek az úttestre. Ez a piciny, semmibe sem kerülő figyelem, ez is tolerancia. Gyakorolni kellene. Nem holnap. Ma!
Sor „elé vágni” fortéllyal, néhány pillanatnyi előnyt szerezni üzletben, rendelőben – ez is másság, a „szemesnek áll a világ” hamis bölcselkedése. A tűrés szakítópróbája lehet az is, ha így kezdődik egy mondat: „…azért mert én ez és ez vagyok…” Ez bizony nem használ, sőt visszaránt sokszor és sokakat az intolerancia kátyújába.
Nincs két egyforma ember. Ne is legyen. A rét, az erdő azért szép, mert minden időben más és más az arca, színe, hangulata. Az ember kis vagy nagy családban éli életét, de nem mindegy, hogyan. Ahányan vagyunk, annyifélék. Azért van valami, ami közös: emberek vagyunk. S ehhez hozzátartozik sokszínűségünk, szépségünk és csúnyaságunk, hibáink és erényeink, esetlegességünk, fogyatékosságunk – a másságunk is. Se szentek, se ördögök nem vagyunk. A jóra törekszünk. Ki így, ki úgy – de ehhez idő kell és jó szándékú türelem.
Hozzászólások