Oly korban élünk, melyben kevés a szépség
és túl sok a rémség, elvadult emberek
kérges szívében sohasem honol kétség,
valós okok nélkül dörögnek fegyverek.
Óvodaudvarban sem más a helyzet itt,
apró gyermekek már beállnak e sorba.
Mint ahogy teszik ezt rajzfilmes hőseik,
levernek egy pofont fetrengve a porban.
Nem tudunk örülni útszéli virágnak,
lelkünk immár álszent vágyakra kódolva,
mosolyogva hintünk mérget a világra.
Tudatunk sem szárnyal ma már túl merészen,
agyatlanul újabb Mammonnak hódolva
pusztítjuk múltunkat serényen, kevélyen.
Szóljon hozzá!