Töredezett betonjárda öleli a deres fűcsomókat, s a kettéhasadt akácfa ágain még le nem esett holt levélcsomók közt nem hallom a rigók neszeit, mert faltól falig rovom a körré rangosodott udvar négyszögét.
Két emelet magasában csukott szemű ablakok mögül bizonyára van, aki nézi, tán megérti, mi ez az oda-vissza délutáni furcsa játék, ez a verseny a tegnapban ragadt talpak egyhangú kopogása, három és négy között.
Hideg van kívül, és hideg a kabát alatt, de menni kell, róni a köröket, hogy legyen még egy parányi holnap, halljam még a túlélő akácon zsongó méheket, lássam a rigókat a frissült füvek közt matatni, hogy halljam a kerítés dzsungel növény koszorújából előlépő vén macska huppanását, amikor hazajön, hogy elnyúlva a beton meleg lapján álmodja végtelen vadász álmait.
Rozsdától megmart vasoszlopok, némán tanúsítják, hogy nem csalom a lépések egyhangú hosszait, mert kiróttam magamra, s mint golgotám keresztjét viszem megfáradt testem, ugráló szívem e fura négyszög-körben, tizenöt-tizenhat… ó, hol még a huszadik…
Azon a sarkon, mely a forduló e fura versenyben, rokkant téglák közt a téli ködben, nem látom a napozó parányi szürke gyíkokat, csak képzelem oda, hol még a nyár derekán éberen álmodoztak, s a világért se moccantam volna, hogy riasszam őket. A repedt téglák közt kipergett homok, egykori vakolat, ez a fal, a forduló, mint úszónak a medenceszél.
Nézem a másik véget: mily távol és mily közel, de menni kell, hogy forduljon újra a fáradtan reszkető láb, s kalimpáljon a rozoga motor.
Horpadt csatorna-szájon, tetőről leszakadt mohacsík, piszkos ablakon átsejlő kapualj, s azon túl az utca, hová menni volna jó, de a nem lehet még parancsa visz tovább a négyzetes körben tovább, tovább, a másik végpontig, a bukszussorig.
Megáll a láb, és súgja az agy: tizenhét, még három a húszig. Menni, menni – tovább.
Harangkongás tör át a ködfüggönyön. Irányát nem tudom, csak kering, kering falak fölött, s halkulva elvész a semmibe.
Vadgalamb búgatja monoton dalát fentről, de nem látom ezt a sirámos, bánatos dalnokot. Tán kémény mögött fészkel valahol a tető magasa és az ónos ég között.
Nekidőlök a csupasz téglasutnak. Megérkeztem. Ez volt a huszadik a négyszögű körben.
Majd holnap. Holnap?
Folytatom. Szeretném?
Akarom.
Hozzászólások