E pillanattól semmi sem a régi,
ez torz világ és nincsen semmi égi
abban, ami megtörténhetett.
Körbenéztem, s megtört életek sikoltása
közepette állok, szédülök, és
senkit nem találok, csak füstgomoly,
csak jajgatás szava, csak sóhaj
lesz már mindünk otthona?
Hogy van az, hogy farkas lett az ember,
öldököl, mert szembe nézni nem mer
semmivel és oly könyörtelen
szavak botladoznak, kín van,
s gyötrelem, mit kimondani
sincs már mondatunk, csak oldalog a dal,
és itt hallgatunk, mert fájdalomról
szól a Szajna-part, el nem bújhatunk.
Csak nézd, Uram, kit képmásoddá tettél,
mit művel az ember, kit szerettél,
s mindörökké szeretni akarsz…
száz gyertya ég, lángok lobbanása
tört életek, lelkek roppanása
hallatszik, s oly végtelen a csend…
ölelj Uram, s ezt mind válladra vedd.
Hozzászólások