Édesanyám mindig félt a mozgólépcsőktől. Ösztönösen. Úgy érezte, kicsúszik a talaj a lába alul. Amikor unokáit jött meglátogatni, a legnagyobb problémát az átszállás jelentette Pesten, hiszen ilyenkor a metróra kellett szállni, így a mozgólépcső elkerülhetetlenné vált. Sokszor elmesélte, hogy vadidegen emberek karjába kapaszkodott, feléjük nyújtotta segítséget kérve a kezét. És ők mindig segítettek a rémült, falusias öltözékű néninek. És ő ezért nagyon hálás volt.
A mozgólépcsők ma is működnek, embereket szállítanak. Én is többször igénybe veszem őket. Néha édesanyám árnyát vélem felfedezni a sok töpörödött néniben. Ösztönösen nyújtom a kezem feléjük.
Hozzászólások