A kitaszítottságról, a hontalanságról, a menekülésről, a migránsokról, a jobb élet reményében új hazát keresőkről szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház legújabb előadása, az Exodus. Pár héttel a premier után, első magyarországi vendégszereplésükön, a Pécsi Harmadik Színházban láthatja a közönség e megrendítő produkciót december folyamán.
A színház vidám, játékos előadással várja a gyerekeket és a felnőtteket a Karácsonyra való készülődés jegyében a szlovákiai Árgyélus Színházból érkező Écsi Gyöngyi Gyertek velünk Betlehembe című produkciójával.
A vendégtársulatok előadásin túl, újra láthatja a közönség a Pécsi Harmadik Színház nagy sikerű produkciói közül a Bányavirág, a Kövek a zsebben és a Piszkavas című kortárs drámákat.
Szóljon hozzá!