Az események, akár az égen kergetőző felhők, szinte egymás sarkába érve váltották egymást: szomorúságot, fanyar ízzel vegyített örömöket, felvillanó reményeket, letöréseket, csalódásokat és még ki tudja elsorolni is – sok tapasztalatot, élményt hoztak Samu életébe.
A mindennap percnyi pontossággal felbőgő sziréna-zenét, az 1943/44. év tavasztól őszig tartó légiriadóit, a húszezer méter magasan monoton mormogással északra haladó Liberátor-csordákat, előbb észak felé, aztán kissé ziláltan délnek tartva, a „V” betűs Volksbund házakat1, a reményt vesztett, kényszersorozott honi németek kiábrándult, éjszaka a vagonokra felkrétázott szövegét2, a zsidóság sárgacsillagos, lehajtott fejű megalázását, a pécsi gettó nagy sietséggel való összezsúfolását, a marhavagonba tereltek eltorzult búcsúpillantásait, a váltakozó egyenruhákat és a belébújtak változatosságait – németek, oroszok, bolgárok, partizánok ki- és bevonulásait, tragédiákat, legendákat, menekülőket, délről ide, innen nyugatra, aztán vissza…
Valami elmúlt végérvényesen, és valami elkezdődött az ittmaradtak életében, Samukáéban is. Ezekről sokan és sokféleképpen írtak és beszéltek, vagy hallgattak éppen.
Ó mily hiábavaló lenne csak egy szeletét is leírni itt és most a második évezred elején… Megtették és teszik ilyen vagy olyan előjellel mások: történészek, írók, művészek a maguk módszerével, szemüvegén látva és láttatva. De itt és most Samukáról van szó, és az ő vándorútjáról. A vándorlások városon belül is folytatódtak: helyzetek, kényszerek, ötletek, szükségek, megoldások, jobbkeresések okán.
Rég elbontott épület: „Makk Hetes” csárda, a hatos út elején, feléresikerült, nagyzoló Mama-képzelet. Csőd. Gyárváros – Előd utca, a salakdombokon felkúszó csillék sora3, szénporos ablakok, Andalik-Vasgyár – már sehol.
Meredek Mandula utca: kicsiny ház, kicsiny udvar, bőtejű Juci kecske – Samu vesztett évei, a társak előrefutása, lemaradás.
Erzsébet Tudományegyetem, Jogi Kar, alig év – befejezetlen, mohácsi kórház, lemaradás, növekvő távolság, kavargó, össze-vissza szerelmek.
Gyógyulatlan gyógyulás, fehér ágyak, műtő vágóhidak, visszatért remények, nekifutás, lódulás, de már más világ – Jogi Egyetem: félkarú fakultás, „káder-gyár”, oklevél… kék-piros diploma4. Kényszerpálya5.
Majorosi Imre utca: platános udvar, újabb csőd-vendéglő, költözés-menekvés. Káptalan utca, csak lejjebb, ma múzeum, akkoron Tüzép-telep6.
Samuka ekkor írt először verseket. Néhányat közöltek, s mivel lírája „túl szubjektív és érzelmi töltetű volt”, mint költőcske – elbukott.
A Papát először „kiemelték”, majd miután erős lett az a gépezet – Állami Mezőgazdasági Gépjavító Hálózat −, amiért kiemelték, és mert csak a munkát ismerte és nem a szófacsarást, kirúgták, elvitték, elítélték.
Samukát „eltanácsolták”, majd visszavették – ugyan már: ne romoljon a statisztikai kép…
Átmeneti lakás a Megye utcában, aztán a „vízfolyáson túl”7, majdnem a Katalin utca sarkán tanyázott Samuka, egy igen kicsiny utcára néző kis lakásban, amikor hazatért az utolsó műtétjéről, Kaposvárról. Itt szorongta végig az 1956-os forradalmi napokat. Munkahelyén is „sztrájkoltak” hetekig a látszólag győztes napokban, és még azután is jó darabig. Látta a Városház tornyáról lerepülő csillagot, a bányászasszonyok tüntető menetét, és lehúzott redőnyök mögött hallgatta a Lajtán-túli rádiók adásaiból áramló biztató, majd kihátráló hangokat, híreket.
Amikor elült a vihar, és 1957 februárjában, fűtetlen vonattal, az összelőtt Fővárosba utazott, hogy a házassággal pontot tegyen egy keservekkel megtett út végére, a megnövekedett családi érdektől indíttatva, megint költözni kellett.
Nagyobb, de leromlott környezetű, romos épület mögötti lakás lett otthona, szülőkkel és a már itt megszületett újabb Samu-ivadéknak, a Szabadság úton. Otthon volt ez, még szűkösen is – bár a mellékhelyiség az udvaron, a nagyon távolodó múltat idézte.
A Mama mesterkedése segített egy ügyes csereakcióval. Akkor kezdték el erőteljesen a „bauxit”-bányaművelést, és kellettek az idetoborzottaknak lakások légióit gyorsan, jól-rosszul felépíteni. Az első és akkor még egyetlen utcában, a Hajnóczi utcában kaptak Samuék némileg kulturált otthont, ahol életében először tisztálkodhatott fürdőszobában – harmincegy évesen8.
Mielőtt a részletek, történések mélyvízébe tévedne Samuka, elmondja még, hogy pár év után a családnövekedés ismételten vándorlásra kényszerítette. Előbb az Irányi Dániel térre, majd többes, bürokráciától sem mentes úton-módon a Mária utca „Ararátján” kötött ki bárkája, 1963 kora nyarán9.
Ím itt él immáron 41 esztendeje, itt értek apává gyermekei, ide jönnek „haza” és ha már az egek és ismeretlen szellemei megengedik, innen költözik el egyszer. Ki tudja mikor? Végleg.
Útitársaim, kik olvastatok: köszönöm, hogy velem voltatok vándorutamon.
_______________________
1A hazai német-ajkú lakosság egy része megszédítve, a kezdeti sikerektől elvakulva, magukat népi németeknek valló csoportja, már Baranyát is elkeresztelte térképein Swäbische Türkei néven, házaikra pedig a „győzelem”, victoria jelzést mázolták.
2Wir alte Affen, sind die neuen Waffen, azaz „Mi vén majmok vagyunk az új fegyverek.”
3 A mai Erőműhöz tartozott a szénbányáktól a mohácsi országutat átszelő vasúton szállított szén, amelyet kokszosítottak, és a salakot az ún. salakdombokra húzták fel a kis csillék.
4 A fordulat évének nevezett rendszerváltás következményeként (1947) az Erzsébet Tudomány Egyetem felbomlott, azaz a Jogi Kar quasi Jogi Egyetem lett, dékánnal, az Orvos Kar pedig önálló Orvostudományi Egyetemmé vált POTE néven, és a volt Hadapród Iskolába költözött
5 Ugyancsak a már említett rendszerváltás eredményeként az egyetemi végzettséget nem doktori címmel zárták – jogászok, orvosok −, hanem csak okleveles jogászok, orvosok lettek. A doktori címek visszaadása csak az 1956. évi forradalmat követően, 1957 után történt meg, az Elnöki Tanács elnökének pár soros törvényerejű rendeletével. A végzett jogászok sem maguk választottak pályát, hanem ahol káderhiány volt, „kinevezték” – ügyésznek, bírónak, közigazgatási tisztviselőnek, stb.
6 Káptalan u. 5. sz., volt Piliván kanonokház, ma udvarán Schaár Erzsébet Utca c. alkotása, az épületben Nemes Endre és Zlatko Prica festőművész kiállítása látható
7 Az Irányi Dániel tér és a mai Király – akkor Kossuth Lajos – utca találkozásánál, a Tettye felől patakként folyt a víz, ami fölött hidacska ívelt át. Ma már a föld alatti csatornarendszer nyeli el a vizet.
8A nyugati Mecsek környékén, Kővágószőlős stb. térségében, a föld mélyén rejtőző, viszonylag jól hasznosítható uráncércbányászatot kezdték el a forradalom előtt és után nagy lendülettel. Lévén a vállalkozás szovjet-magyar érdekeltségű, az érc kitermelése itt, a tisztítása, feldolgozása és hasznosítása tőlünk keletre lévő országban történt. Bár mindenki tudta, hogy a bauxit valójában uránérc, csak nagy sokára nevesítették, és vele együtt a kis várossá növekvő városrészt is Uránvárosnak.
9Ez az az utca, ami oly sokszor váltott nevet: Színház utca, Mária utca, Molotov utca, Déryné utca, Mária utca
Hozzászólások