Azzal zártam köd mögé bújt emlékeim kacatjai közti kutakodásom, hogy újból megmozdult a szilárdnak és véglegesnek hitt otthon, és újabb vándorállomás következett. Az 1938-as esztendő kettős változást is hozott.
Örökké nyughatatlan, de áldott emlékű Mama anyai szíve már azon munkálkodott, a Papával kényszer-egyetértésben, a közeli rokonság, hozzátartozók heves ellenzése közepette, hogy a fiúból valahogyan és valamiképpen mást, a kétkezi munkássorsot elkerülő pályán boldoguló „úriembert” formázzon. Csak a hogyant kellett megtalálni, és Ő megtalálta.
Sokat járt akkortájt a ferencesek temploma és kolostora környékén. Így megfordult a Szent Antal Bazárban¹ is. Itt talált egy kis toborzó füzetet, „Szent Ferenc hív” felirattal. Este Papával lázasan tanulmányozták, és megtudták, hogy ösvény nyitható a gimnáziumi tanulmányok felé, és aztán, ha a rend által fenntartott kollégiumban időközben valami elhivatottság is megérlelődik, hát még pap is lehet a gyerekből². Azt is megtudta a Mama, hogy a kollégisták zöme a Jézus Társasága Pius Főgimnáziumban, illetve egy kisebb része a Cisztercita Rend Nagy Lajos Gimnáziumában végzi tanulmányait az érettségiig.
Csak napok kérdése volt, hogy az elhatározást tettek kövessék, és Samukát vitte a Mama a Páter Magisterhez, és kérelmezte felvételét. Így kezdődött Samuka középiskolai pályafutása, sok-sok élménnyel és kudarccal, de erről talán majd a későbbiekben – ha megérjük, ahogy Nagyanyám szokta mondani egykoron.
Szeptember elsején már mint kis szerafista lépte át a Pius templom kapuját Samu, és csodálkozott rá a kitárt karú, hófehér Krisztus ember nagyságú márványszobrára, a fehér falakra, és nyitott szívvel hallgatta a Veni Sancte érthetetlen latin himnuszát. E naptól kezdve az elkényeztetett kisfiú, a rendszeresség kettős malomkövei közé került, az iskola és a barna csuhás barátok lehet, szabad, tilos: szabályzott életrendjébe.
Miután a Papa kérész életű malomgépészi állása megszűnt, ismét az álláskeresés hónapjai következtek, míg végül is a megye egyik, ha nem a legnagyobb autójavító műhelyébe került, a Mestrics család garázs és javító műhelyébe.³
A Papa keresete nem volt éppen egetverő összeg, ezért a Mama házfelügyelői állást vállalt, ami természetesen ismételt helyváltoztatással járt. A Budai-városrészt a város szíve, a Széchenyi tér követte. A belvárosi plébániatemplom – a dzsámi – háta mögötti, 13. számú ház lakói lettünk. Melyik is volt ez a ház? A mai Hunyadi János³ út sarkán, a tér felé kőkerítéssel, bukszusokkal díszített előkerttel ékeskedő, a Főnix Szállót is magában foglaló épület, amelynek tulajdonán néhai Solthy Lajos ny. postafőtanácsos és a Zsolnay-Mattyasovszky családdal is rokonságban élő szőlőnagybirtokos, Eicher János osztoztak. Az udvarban kaptak Samu szülei lakást, semmivel sem különbet, mint annak előtte. Az udvarban még két család lakott, és a mai Cellarium helyén, annak felső szintjén a Mecsek Cukrászda akkori tulajdonosának volt műhelye. Az alatta lévő, több szintes pince-labirintus a nagyüzemi bortermelés szolgálatában állhatott, de 1938-ban Samuka és pajtásai részére a rejtélyek és visszhangok csodabarlangja volt.
Amikor Samukáék odaköltöztek, nem sokkal később kezdődött a török hódoltság utáni időkben teljesen „töröktelenített” belvárosi templom nagyméretű átalakítása, nevezetesen a délkeletre néző részt borító és elfedő falak lebontása, az épület eredeti szamár ívű ablak- és ajtórendszerének visszaállítása, az északi oldalon modern, félkör alakú templom kialakítása, a régi korhű építészeti műemlék és a modern idők követelményrendszerének megfelelő együttes megalkotása, a nyugati oldalon, a stílusba be nem illő torony eltávolításával.
Az 1938/39-es tanévet úgy ahogy, de nem rossz eredménnyel zárt Samu a jezsuita atyák irányítása alatt, de a ferences Magiszter atya – akit nem hiába neveztek Mátyásnak – szigorú felügyeletével.
Sajnos – és ebben nagy szerepet játszott a Mama majomszeretete is – egy csacska félreértés miatt, már nem mint szerafista kezdte el Samu, hanem mint II. B osztályú tanuló. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy az alsó osztályokból, I-IV-ig „A” és „B” osztályok voltak. Az A osztályba jártak a bentlakó diákok zömmel, míg a B osztályba a nem bentlakók kerültek³. Bánásmódban, elbírálásban a teljes egyenrangúság volt jellemző, egyedül az előmenetel, a tanulmányi eredmények voltak a mércéi az elbírálásnak.
Az, hogy valaki grófi, bárói kastélyban született vagy külvárosi kétkezi munkás ősökkel a háta mögött lépte át a gimnázium kapuját, nem számított. Anélkül, hogy tudta volna mit jelent a demokrácia szó, az ebben a közösségben eltöltött nyolc esztendő a gyakorlatban oltotta Samukába a lényegest, és a legkülönbözőbb fészkekből kikerült emberpalántákba.
______________________
¹ A Ferences Templom északi falához ragasztott üzlet, ahol a kegytárgyakon kívül papír- és írószereket lehetett vásárolni. Ma már ezt a ragadvány épületet nem találja meg senki, mert a rend eltávolítása után nem sokkal lebontották.
² Az assziszi Szt. Ferences rend pécsi kolostorában működött a Collegium Seraphicum Provinciale s. Joannis Capistrano. A pártállam idején a kolostorból olcsó turistaszálló (Hotel Minaret) és étterem lett. Ma ismét viseli régi nevét: Collegium Seraphicum.
³ Az államosítások után XIV. sz. Gépjárműjavító műhely, a Munkácsy Mihály utcában, és részben az Irányi Dániel téren, majd végül a régi Vásártér helyén.
4 A Hunyadi János utcát 1938-ban még Inczédy Dénes utcának ismerték (1901-től), majd egy esztendeig Sztálin út, és 1956 óta viseli a mai nevét.
5 A kollégiumban lakó diákokat, mivel Konviktusban éltek „konviktoroknak”, míg a B osztályba járókat külsősöknek, az „externistáknak” nevezték.
Hozzászólások