A szekrényeknek támaszkodó Samu csak a porfelhőben úszó, egyre távolodó tájat bámulta, amíg el nem nyomta az álom. Néha-néha egy kátyú nagyot rántott az öreg MATEOSZ¹ járgányon, s mivel az elfutó, visszafelé igyekvő útszéli fákon kívül nem sok látnivaló akadt, újra elnyomta a buzgóság. Aztán hirtelen valami furcsa érzés felrázta szendergéséből, más lett a levegő is, ami áthatolt a porfüggönyön, és felködlött az erdővel borított hegyvonulat, és már, ha kisujjnyi nagyságban is, a hegy tetején akilátótorony².
Samun erőt vett az izgalom. Ez már a város, itt jön elébe. Úgy érezte, hogy messzi vándorútról tér meg, s a házak is feltűntek, előbb csak néhány, aztán egyre több. Megint úgy érezte, hazajött. Az ölében szendergő Frici macska is felborzolt szőrrel szaglászott a neki szokatlan levegőbe.
Keresztül a városon hamar megérkeztek az ismerős budai városrész egymást ölelő utcáin át a Hold utcába. Minden olyan ismerős volt, mintha az a másfél esztendő közbe se jött volna.
A lakás itt sem volt nagyobb, és persze udvari, azzal, hogy a kicsiny kert egyetlen szilvafája alatt egy hatalmas farkaskutya ásított az új jövevényekre, és legcsekélyebb izgalmat sem mutatott a serény pakolászók jövés-menését látva. A Háziúr is előkerült, segédmotoros Sachs kerékpárja úgy bömbölt, hogy az ablakok is beleremegtek. Látva, hogy Samu szívesen barátkozna a nagydarab ebbel, biztatta:
− Simogasd csak meg! Nem harapós, na meg lusta is, és vénecske szegény.
Samu hamar hűtlen lett a Zsoli névre hallgató foxi emlékéhez, és szoros barátságba került a kutyával, Frici pedig eltűnt a bozótok közt.
− Macskátok is van? – kérdezte a Házibácsi. − Jó lesz, mert egér az van itt bőven.
− Nem fogja bántani a cicámat? – aggodalmaskodott Samuka.
− Ugyan már, annál lustább!
És valóban, néhány nap múlva Samuka azt tapasztalta, hogy Frici a fa hűvösében a kutya hátán alszik.
A Hold utca nem messze volt a Csokonai, az Erzsébet utcától, így estére kelve már látogatójuk is volt bőven. Az Erzsébet utcából átnézett a Nagymama, a Csokonai utcából a Mama húga, és segítettek is, hogy úgy-ahogy helyére kerüljön minden.
Samuka ismét a Vámház utcai Állami Elemi Népiskola tanulója lett, az 1937/38-as esztendőben. Cs. Lajos tanítóbácsival igen hamar megbarátkozott, mivel szép szoprán hangjával behízelegte magát az énekórákon hevenyészve összehozott énekkarba.
Benne volt Samu mindenben, ami éppen nem illett a rendtartás keretébe. Három társával „bandát” alakítottak, vérszerződést is kötöttek a Ledina gyerekparadicsomában, és gyakran szentségtelenítették meg egetverő lármájukkal a pyrogránit kerítés mögött nyugvó Zsolnayak álmát, amikor átmásztak a kerítésen és haditanácsot ültek.
Egy ízben elhatározták, hogy felmerészkednek a Tettyére, pedig az egy másik banda vadászterülete volt. Eleinte, látszólag, a kisebbeket lekezelő barátsággal fogadták a ledinai bandát, köztük Samut is, sőt, mivel Samunak kiült a szemére az a vágyódás, hogy az akkor még le nem falazott, hajdan volt mutatványos „barlangba” szívesen bemenne, gyertyát gyújtva be is vitték jó mélyre. És ekkor következett a „tragédia”. A ledinaiakat hirtelen ott hagyták, a gyertyákat elfújták és elszaladtak.
Tanácstalanul és kétségbeesve ültek a nyirkos falak között. Samu éktelenül bömbölni kezdett, úgy inába szállt a bátorsága. Aztán valahonnan a fejük fölül hangokat hallott:
− Na ezeknek teli a gatyájuk… Hozzuk ki őket – mondta egy rekedtes hang.
Amikor kiértek, a tettyeiek vezéregyénisége ellentmondást nem tűrő hangon, a többiekkel egyetértésben kinyilatkoztatta:
− Na söpörjetek innen, és ne lássalak többé… ledinai bagázs!
Szót fogadtunk, és eszünkbe sem jutott erre a vadászterületre lépni a későbbiekben.
Samukánk rettenetes rondán írt, még egy gyakorlott patikusnak is fejtörést okozott volna az elolvasása. Cs. L. tanítóbácsi, hogy ne rondítsa el a bizonyítványát, a következő cselhez folyamodott:
− Kisfiam, közeleg a Missa Solemnis³, ami nagy esemény városunkban, és az Anyák napjára is illene valami szépet írni, és ugye neked is van mondanivalód édesanyádnak?
− Igen, de én olyan rondán írok, akár hegyes, akár vágott tollal…
− Na figyelj ide, kisfiam! Mit szólnál, ha töltőtollal írnál egy szép levelet. Gondolkozz ezen!
Samu még aznap este előállott a ravaszdi kérelemmel.
− Azt mondta a tanítóbácsi, hogyha lenne töltőtollam, nagyon szép lenne az írásom…
− Majd beszélek Apáddal – volt a válasz.
Másnap délután a Mama elvitte Samut a Malom utca sarkán lévő hatalmas könyv- és írószerboltba, a Dr. Karl-féle üzletbe, és előadta, hogy egy jó minőségű töltőtoll kellene.
− Kinek, Nagyságos Asszony?
− Ennek a nebulónak.
− Nem lesz egy kicsit korai?
A Mama egy pillanatig gondolkozott, aztán eldőlt a kérdés.
− Azzal tud csak szépen írni…
− Lehet – kerekedett felül a kereskedő a gyanún −, de talán néznénk meg a választékot. Egy olcsóbbat, ugye?
− Nem! A legjobbat kérem.
Samu diadallal vitte haza az akkor legdrágább, aranyozott hegyű töltőtollat. A díszes levélpapíron is produkálta magát, a tanítóbácsi örömére. Aztán rájött valamire. Mivel a tollcsoda gumitömlős volt, igen jól lehetett spriccelésre használni. Élt is ezzel a lehetőséggel a mi Sámuelünk, amíg a tanítóúr el nem kobozta a fegyverré előlépett eszközt.
Amikor véget ért az utolsó elemista esztendő, ismét megmozdult a talaj Samuka lába alatt…
____________________
¹ Magyar Teherautófuvarozók Országos Szövetsége
² A mai tv-torony helyén állott a Kiss József kilátó
³ A Székesegyház előtt rendezett nagyszabású passiójáték, aminek hát-díszletét a Dóm falai adták, és vele szemben nehéz ácsmunkával épült nézőtérről lehetett látni a nagyszerű eseményt (1938. június 4-12. között)
Hozzászólások