A Nagyállomás raktára előtt halomba rakott, sokadszor kinyitott és újra leszegelt ládákon üldögélve Samuka nézte azon a ködös reggelen a távoli tornyokat, az erdő vonalát. Úgy érezte, hogy most aztán valami nagy semmibe készül utazni. A Mama azt mondta: a Papa szerzett lakást és elmegyünk hozzá.
− Hová?
− Dunaföldvárra. Ne kérdezz többet, ennél többet én se tudok kisfiam.
A ládák a tehervagonokba kerültek, és felkapaszkodtak a III. osztályú kocsi, fanyar szagot lehelő zugába, az ablak mellé.
Jó ideig nézte Samu a visszafelé futó, egyre gyérülő házakat, aztán miután megette zsíroskenyerét, elszundított. Valahonnan messziről hallotta, hogy a Mama valakivel beszélget, hogy neki hol kell leszállni, átszállni, aztán elsüllyedt az álomvilágba.
Arra ébredt, hogy a Mama sürgetőn rákiált, hogy mozogjon már, mert fennmaradnak a vonaton. Alig evickéltek le a kocsiból, a vonat komótosan máris megmozdult. Az ablakból még kidobtak egy otthagyott szatyrot.
A vonat gyorsan eltűnt és a Mama nézte a házikónyi állomásépületen feketéllő feliratot: Sárosd.
Arcán kétségbeesettség suhant át.
− Rossz helyen szálltunk le… ez nem Adony-Pusztaszabolcs, de hát azt mondták, hogy ez az…
Elindult a két vándor az épület felé. Egyenruhás, bajuszos ember toppant eléjük.
− Baj van Asszonyság?
− Rossz helyen szálltunk le.
− Hol akartak leszállni?
− Adony-Pusztaszabolcson, mutatta a mama a zsebéből előkotort cédulát. Ott vár az Uram.
− Hát az nehéz lesz, mert csak este megy arra vonat. Várjanak, megkérdem a Főnököt, mit lehet csinálni.
Kis idő múltán visszajött.
− Este megy egy tehervonat, meg vele egy vagon, amiben a vasutasok utaznak haza. Abba beleférnek maguk is. Addig üljenek a váróban.
Megvakarta a fejét, mint akinek van még egy gondolata…
− Feladhatunk egy sürgönyt… Hol dolgozik az ura?
− Az István malomban, Földváron.
− Megpróbáljuk.
Mama és Samu naphosszat üldögéltek a füstös váróban.
A jószándékú vasutas úgy hat óra tájban azt mondta:
− Most gyüjjenek velem, szálljanak be az utolsó kocsiba, aztán majd csak eljutnak ahová akarnak. Az ember várja magukat Földváron, de lesz már éjfél is mire odaérnek.
Szalutált és elment.
A szerelvényt ide-oda tologatták. Mindig azt hitték, hogy már elindulnak egyirányba, aztán megint vissza. Csattogás, és újra kezdődött elölről. Tolattak, rá- és elkapcsoltak vagonokat. Ez Samut szórakoztatta. A Mamát annál kevésbé. Már igen sötét volt, amikor az ide-oda gurulásból folyamatos lett az alattuk hangzó kattogás.
Tényleg csillagteli éjszaka volt, amikor feltűnt az az állomás, ahová meg kellett végül is érkezni:Dunaföldvár.
A Papa jó ideje várhatott, de mosollyal hárította el bosszúságát. A sötét utcákon csak mentek egyre, az idegent felismerő kutyák sokszólamú vonító kórusától kísérve.
Annyit látott a sötétben is Samu, hogy a házak kicsik, mint a mesében, és valami furcsával vannak borítva.
A Papa látta, hogy ágaskodik benne a kérdés, ezért megelőzte.
− Ezek nádtetők, kisfiam. Itt sok a szegény, meg hát végtére is egy falu.
Nagy térre értek. Vaskerítéses házba vitte őket a Papa, és egy kis szoba ajtaján tessékelte be őket, ahol a hengeres kályha pirosan világolt.
− Egyelőre itt fogunk lakni, de nem sokáig.
Elmondta a Mamának, hogy a gazdag Asszonyság három hónapra adta ki a szobát, meg hogy két sarokkal odébb lesz egy udvari, szép kis szoba-konyhás. Addig ez is megteszi.
− Milyen kályha ez, és miért piros az egész? – bújt elő a kíváncsiság Samukából.
− Pozdorja-kályha, én csináltam.
− Mi az a pozdorja?
− A len törmeléke. Nem messze van egy gyár, aminek hulladéka a pozdorja. Olcsó és nagy meleget ad. Ne menj közel, és ha piros, ne nyúlj hozzá, mert megéget.
Ezen gondolkozott Samu, míg el nem nyomta az álom, meg azon, hogyan működik, de másnap reggel, amikor a hamurúddá zsugorodott oszlopot a Papa kivitte vödörben, és elmagyarázta a dolgokat, úgy-ahogy meg is értette.
Két nap múlva már iskolát talált a Mama Samuka számára. A tér közepén állott egy kisiskola pár osztállyal mindössze. Ma már nincs ott, csak az ott élő idősek emlékezetében. A háború elsodorta aSzéchenyi téri Állami Népiskolát.
Ez a tér sok új élményt adott Samukának. Itt látott életében először vásárt, sátrakkal, kikiáltókkal, körhintával, bábosokkal, csoda-pókos gnómot a jósolósátorban, és a Mamától kapott ötven fillért itt verte el nyalókáért, vattacukorért.
A Papa beváltotta az első éjszaka ígért változást, hamarosan megint kocsira rakták cókmókjukat. Költöztek.
Két utcával lejjebb.
Hozzászólások