Akik azt hiszik, hogy Samuka úgy elillant, mint a napkelték érintésére eltűnő ködfátyol, tévednek, addig-addig becézgették, címkézték az álmodozót, míg egy ígéretes tavaszhívogató délután előbújt, mint érett gyümölcsből a kis kukac.
Sámuel egy darabig sütkérezik és merengve mesélni fog a hosszú menetelésekről, amik nem a messzi kínai tájakon, nem is a képzelet világában, csak a picinyke hazának, még picinyebb szegletében megestek vele. Déli sarkában a honnak, egy kicsiny faluból indult útjára. Sosem önakaratából, vágyai és álmai akarásából, az idő, a szorító szükség, a már élőnek fel nem róható menekvések, keresések parancsát követve a város forgatagába, a megyén túli kísérleti útra, és vissza, folytonos mozgásban alakulva, módosulva, örömmel és bánattal átszőve: menetelt a gyermek, az ifjú, a soványka, a siheder, a gyengécske legény, a nehezen beérő felnőtt Samukától, a dúshajútól, a visszanéző Sámuellé vénült vándor.
*
Már az éjszakába nyúlott a tanakodás a konyhában, csak a hangfoszlányokból rakott mozaikképekből állott össze az elhatározás a gyermekágyban alvást színlelő Samuka fejében, hogy: mielőtt rájuk omlik a csőd sátra, menekülni kell, menteni a menthetőt, szekérre halmozni a még elvihetőt, és menni, futni, kora hajnalon, és túlélni valahogy az akkori jelen könyörtelen valóságát.
1934 nyarának végén, két szekér, szorosan egymás nyomában, hajnaltól délidőig, megállás nélkül kocogott délről északra, az eperfákkal szegett köves út porát verve, a Város kapujáig, a nagy sírkert után, a vámházig.
Furcsa szagot lehelt a poshadó vízzel teli, lomhán csordogáló kis patak, amin átkelve, a vizslató, piacozni érkezőt sejtve, de csalódva, legyintve megmozdította a városba igyekvő rakott szekereket – a vámos.
Samuka nézte a porosan is pirosan, hatalmaskodón emelkedő házat, az égnek futó kéményből kavargó fekete füstöt. A Mamára nézett, aki ujjával rábökött az épület falára és odasúgta:
− Első Pécsi Bőrgyár.
Pár perc múlva csak kibújt a kíváncsiság ördöge:
− Mi az, hogy gyár, meg a bőr?
A Mama rábökött Samuka cipőjére, végigsimított a fején, és csak annyit mondott:
− Itt csinálják azt, amiből a cipőd van. Érted?
− Nem.
Most már az alkalmi kocsis is megszólalt:
− Öcsém, levágják a disznót, meg a marhát, lenyúzzák a bőrit, hogy legyen a suszternak dóga a cipővel, meg a csizmával… ehun e, és rácsapott fekete csizmájára. Érted-e?
Nem nagyon értette, de nem kérdezte tovább. Aztán mégis csak megszólalt újból.
− …de minek gyár, és minek első?
− Mer’ sok a nép, a gyerök, az embör, és sok köll. Érted-e?
− …de minek első?
A kocsis megvakarta üstökét, aztán nógatva a lovakat, odavetette: mert itt ez az egy van, és nincs több. Ez lött az első… Érted-e?
− Van másik is?
Egy kis hallgatás következett, aztán jött a válasz.
− Bűrgyárba az e’ső és utósó, de van más is.
− Micsoda?
− Gyár! Na elég a kérdésbű, mer’ sose érünk haza.
− Haza?
− A Hársfa uccába. Igaz Nagysám? És a lovak közé csapott.
Kerek szemmel nézte Samuka, amit látott. Úgy falta, mint éhes ember a kenyeret.
Még egy órát döcögtek. Végig fölfelé. A távolból zöld karjával ölelte a kapaszkodó utcákat, házakat a hegy.
A fekete kockákon szaporán kopogtak a lovak patái, néha egy-egy szikra is kipattant a lábuk alól. Samuka csak forgatta fejét. Nem tudta mesét lát, vagy álmodik.
Dél is elmúlt jócskán, mikor megállt a két kocsi.
Szaporán behordtak mindent, amit a végrehajtók meghagytak: ágyak, szekrények, asztal, székek, edények halma a szoba-konyha közepén.
A Papa, az izzadt markú kocsisnak odaadta, ami jár, az kalapját pöccintve, megfordította a szekeret. A másik is elindult.
− No a’ggy isten! Estére hazaérünk. Magik már itthon vannak.
Samuka majszolt egy zsíros kenyeret.
− Hát haza értünk Mama! Kezdjünk elrakódni, mert ránk esteledik.
Már a csillagok is ragyogtak, mikor ágyba került a kicsi Samu.
Szép kürtszót hallott a nyitott ablakon át, egymásnak felelgettek. A közelből hangosan, messziről halkabban, tizet vertek az órák.
− Takarodót fújnak a kaszárnyákban – mondta a Papa. – Te is aludj, kisfiam.
A Mama lekapcsolta a villanyt, behúzta a konyhára nyíló ajtót. Samuka sokáig forgatta magában a szót: haza, haza jöttünk…
Hát hol volt eddig?
Hozzászólások