Egy fiatal társaság épp karácsonyra készül, míg kint hatalmas hóvihar tombol. A ház előtt váratlanul menekültek bukkannak fel, akiknek a fiatalok – magától értetődő módon – segíteni szeretnének. A segítségnyújtásban azonban valami akadályozza őket. Mi akadályozza őket és miben? A Káva drámatanárai és az AnBlokk társadalomkutatói roma fiatalokkal együttműködve hoztak létre részvételi színházat, amelyben egy-egy város civilszervezetei, helyi középiskolások, valamint a helyi sajtó munkatársai és dolgozhatnak fel aktuális politikai témákat. Korábban az iskolai szelekcióval foglalkoztak, ebben az évadban a menekültekkel kapcsolatos tapasztalatok végiggondolására tesznek kísérletet – a nézőkkel.
2016. február 28-án délután 14 órától tartanak részvételi színházi előadást a pécsi Civil Közösségek Házában. A program célcsoportját a középiskolás diákok és felsőoktatási hallgatók mellett civilszervezetek olyan munkatársai alkotják, akik a diákok és a fiatalok „passzivitására” panaszkodnak. Az előadás aktivistáknak és (a passzívnak gondolt) diákoknak ad lehetőséget arra, hogy aktívan gondolkodjanak arról, hogy „mi a passzivitás?”
Az előadásokat követően hétfő este a darab szereplőivel és a helyi sajtó munkatársaival közösen fog megtörténni a középiskolásoknak és a felnőtteknek tartott előadások összehasonlítása, elemzése. Többek között a következő kérdésekre kereshetjük a választ: Mi a passzivitás? Mit tekintsünk azonnali cselekvési felelősségnek? Mit jelent az akadály? Melyek a cselekvés megfelelő és elmulasztott pillanatai?
A pécsi közönség az elmúlt évek során többször találkozhatott a részvételi színház eszközeivel megvalósuló produkciókkal, például 2014-ben a POSZT-on a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság Hosszabbik út című előadásakor. Ez a módszer, a történésekbe való aktív bekapcsolódás lehetősége a „hagyományos” előadásokhoz képest még intenzívebb színházi élményt kínál, a beavatottság révén a témával összehasonlíthatatlanul mélyebb azonosulást tesz lehetővé a néző számára.
A társulat összefoglalója szerint az előre elkészített színházi jelenetsor mindig „csak” kiindulópont a közös egyeztetéshez, gondolkodáshoz. Kérdéseket vet fel, de nem zárja le ezeket megoldásokkal. A dilemmák kibontása során nem a téma megoldása, hanem annak megértése a cél. A játék alkalom arra, hogy a közös ügyeinkhez kapcsolódó személyes tapasztalatainkat felidézzük és megmutassuk egymásnak. A színházlátogatás így vizsgálódássá, a közös vizsgálódás pedig a közélet gyakorlásává, ha teszik, politizálássá válik. A programnak csak egy része a színházi előadás. Az előadások előtt általában interjús előkutatás zajlik a bevont iskolában és közösségekben, ami alapján az előadásokat az adott közönséghez igazítják. Igény szerint levezető foglalkozást tartanak a témáról, vagy segítséget nyújtanak a helyi tanároknak a tapasztalatok továbbvitelére. A programot általában kérdőíves vizsgálat zárja, amelyek a művészet alapú beavatkozás hatását teszi összehasonlíthatóvá az eltérő helyszíneken. Az előadásokról folyamatelemzésén alapuló esettanulmányok készülnek, hogy az előadás tanulságait továbbgondolják a résztvevő csoportok tagjaival. A színházi játékba beépülő fotózás dokumentálja, majd nyilvánosan felmutathatóvá teszi a közönség nem verbális véleményét, cselekvéssel kapcsolatos elképzeléseit.
Linkek:
A hiányzó padtárs
Az esemény a Facebookon
Hozzászólások