Ligeti intermezzo
– Piha! De büdös vagy! – szagolt Judit a levegőbe, amint beléptem.
Elmeséltem neki, mi történt. Feleségem minden ruhámat többször is kifőzte, de a szagot, aminél irtózatosabbat azóta sem éreztem, még napokig ott éreztem az orromban. Még az útlevelemet is eldobtam, mert még abból is messziről áradt a hullaszag.
Ősszel, nem kapván munkát, elcammogtam a munkaügyi hivatalba, és felvétettem magamat a munkanélküliek listájára. Ekkor jártam az 58 felé, és nem sok reményem lehetett ahhoz, hogy újra kenyérbe kerüljek. Jól sejtettem: csakugyan sehol sem érdeklődtek irántam. Iskolán kívül túl öregnek, iskolán belül meg, feltételezhetően Nagypéter Vilmos, alias Kispál Lajos igazgató referenciáinak jóvoltából rebellis elemnek tartottak.
Az Erdélyi Ferenc Művelődési Központ
Öt év munkaviszony után újra kenyér nélkül tengődni már lélektani értelemben sem kellemes állapot. Igaz, előfordult ez már Váradon is nemegyszer. Mégis mekkora különbség! Maja, jóllehet ő tudta a legjobban, ki a felelős emiatt, csöppet sem tolerálta, mi több, elvárta, hogy tanítás helyett bármilyen, akár segédmunkát is vállaljak. Erre tett rá az apja még egy lapáttal, melynek következtében bármelyik pillanatban kikerülhettem volna az utcára. Mit kikerülhettem volna, ki is kerültem egy olyan városban, ahol „sem rokona, sem ismerőse” nem voltam senkinek. Juditban volt annyi beleérző képesség, hogy felmérje, mit jelent nekem a tanári hivatás, és jóban-rosszban egyaránt kitartott mellettem. Idegennyelv-ismeretem – akárcsak Váradon – ezúttal is hozott némi pluszpénzt a konyhára. A magántanítványok mellett tanítottam az Erdélyi Ferenc Művelődési Központban, a GAMF főiskolán és TIT[1]-en is. Egyik felejthetetlen élményemhez tartozik, hogy amikor létszámhiány miatt megszüntették a csoportom, ügyésztanulóim a művelődési otthon megkerülésével nálam, illetőleg a Megyei Ügyészségen folytatták a tanulást – siettem értesíteni Sz. Mikus Editet, a
Sz. Mikus Edit népművelő, szexológus
nyelvtanfolyamokért felelős művelődési alkalmazottat is kajánul.
– Ne mondja! – hitetlenkedett a molett, amúgy szép arcú népművelő, aki azelőtt meglehetősen fanyalogva értékelte munkámat.
– Bizony, és azóta már középfokú vizsgát is tettek németből.
– Gratulálok!
Bevallom, abban a pillanatban elégtételt éreztem, ami szinte gyógyírként hatott az utolsó évek oktatási csődjére.
(folytatjuk)
[1] A romániai Népi, illetve Kulturális és Tudományegyetemhez hasonló intézmény.
Hozzászólások