A velencei Szent Márk tér
Apropó gyógyír! 1998-ban Judittal pár napra kiruccantunk az olasz Jesolóba kikapcsolódni, felejteni. Persze nekem, aki bejárta már a román tengerpartot, nem sok látnivalót nyújtott a velencei Riviéra gyöngyszeme sem. Az üdülőhelyen információim szerint 200 üzlet, 400 szálloda, számtalan szórakozóhely és 15 strand volt. Maga a tengerpart 15 km hosszú. Nagyokat sétáltunk, napoztunk, és fürödtünk is az Adriai-tengerben, vagyis inkább csak én, mert Judit, mint az úszni nem tudók általában, félt a tengertől. Hirtelen lágy, csilingelő hang ütötte meg a fülemet. Egy karcsú, barnára sült olasz nő csevegett néhány lépéssel előttem. Csodálatos érzés volt: pont úgy csicsergett, mint gyermekkori szerelmem, Sârbu Lucia Margareta. Hűűű, ha másért nem, ezért érdemes volt Jesolóba ruccanni.
Grazban
– Ki akar velem jönni Velencébe? – kérdezte másnap az idegenvezetőnk hamiskás mosollyal.
Természetesen mindnyájan akartunk. Velence 40 kilométerre feküdt Jesolótól, ahova hajón lehetett eljutni. Bejártuk hát ezt a várost is, melynek leírását és a hozzáfűződött élményeket most mellőzném.
Következő „kiruccanásunk” színhelye Graz. De erre már csak 1999-ben került sor.
Ez év nyarán halt meg Judit apja, rá három hónapra pedig megnősült Judit unokaöccse is.
Judit nővérének nagyobbik fia, Gyuszi esküszik (1993)
Miután sikerült eladnunk a Wartburgot (hála istennek, megszabadultam egy fölösleges luxustól!), a papa lakását, végül meg a miénket, vettünk egy nagyobb, kétszoba-konyhás lakást a Liget utcában.
– Ez már döfi! – örvendeztünk Judittal. – Ha itt sem leszünk boldogok, akkor sehol sem.
A lakáshoz, amit én különösképpen értékeltem, tartozott egy pici szőlőlugas, benne tíz tőkével.
Judit nővérének kisebbik fia, Zsolti és menyasszonya (1999)
– Milyen fejedelmi lesz nyaranta itt írogatni, napozni – indult be a fantáziám. – Hát még ha kút is lenne benne, mint a Malea-patak partján, a petrozsényi kertünkben!
Hát az nem volt, de emelkedett mellette, helyesebben roskadozott egy böhöm pajtaféle.
– Ezt viszont sürgősen rendbe kell hozatni, még mielőtt a fejünkre omlik a mennyezet – jártatta körül tekintetét Judit a fészerben.
Neki is láttunk serényen, és egy hónap alatt kitűnő mellékhelyiséggé varázsoltuk a romhalmazt. Sajnos helyette a jövőnkről alkotott álmaink kezdtek lassan, fokozatosan porba omlani.
(folytatjuk)
Hozzászólások