Nagy Otília

A megnyitó ünnepségen a művészetet kedvelő közönséget Kókai Laura, a Kossuth Lajos Gimnázium tanulója népdalcsokorral bűvölte el, majd Hegedűs Ágota alpolgármester asszony mondott köszöntőt. A tárlatot Hamza Borbála festőművész nyitotta meg:

„Nagy Otília szűrőjén keresztül tekintve, a jól ismert alföldi látvány, csak a kiválasztottak számára elérhető, a világ egzotikus zugává lényegül át.

Égi virágpor, égből hulló virágpor. Talán kiállításának címével is jelzi a festőnő, hogy többről van itt szó, mint a materiálisan megmutatkozó természet viuális rögzítéséről. Valamiről, ami az égből termékenyül. Megfogni azt, mikor az ég áthatja a földet, vagy legalábbis érintkezik vele. Mindenki megérezheti, hogy ezeken a képeken a látható természeten túl, festői eszközökkel a láthatatlan is megfogalmazásra kerül. Talán könnyebb a feladata a zeneszerzőnek, mikor a zene segítségével fejezheti ki a világ zajait, illatait, az emberi érzéseket vagy spirituális tartalmakat. Versben, prózában szokatlan szókapcsolatok, metaforákat kíván a láthatatlan megfogalmazása.

Hetényegyházi almafák 2015. olaj, vászon 160 x 150 cm

És a festő hogyan ábrázolja láthatóként azt, ami láthatatlan? Emlékeiből fényeket, párákat, színeket idéz, amit akkor látott, mikor az adott, nem vizuális jelenség eluralkodott az akkori pillanaton. Aztán a konkrétan lefestésre kerülő táj látványában is keresi azt, hogyan járja át, tölti meg a látható világot a spiritualitás. S hagyja, hogy festés közben a kezét, szemét és a kép elkészítése alatt hozott döntéseit, lényének olyan része irányítsa, amely tágasabb, mint az okok és okozatok logikus világa.

Otília némelyik képe dekoratív szövétnek. A sok színes szál képpé szövődik. Eljátszik a levelek, a virágok formájával, szinte már a naturalizmust hátrahagyva, játékosan sorolja őket. Komplementer színpárok egymás mellett következnek. Zöldre rózsaszín válaszol, kékre narancs.

Az angol preraffaelita festők türelmével kidolgozott felületein, alázatosan észreveszi a különböző színű növényi pigmenteket, a színes árnyékok váltakozását. Koncentráltan megfigyel és rögzít. De talán pont a megfigyelés érzékenysége, vagy inkább valami láthatatlan pluszmunkálkodás az, amitől több lesz a kép, mint a részek összessége.

Festett himnusz a természethez. De nem úgy, hogy jó botanikus módjára felsorolja egy kép keretén belül az ott látható növényi fajokat. De nem is úgy, hogy nagy ecsetvonásokkal csak könnyed impresszióját nyújtaná egy évszaknak vagy belső hangulatoknak.

Csupa fütty ez a dal 2009. olaj vászon, 160 x 140 cm

Nagy csodálattal és áhítattal érzékeli a természetet. Lélekkel felruházza azt. Talán Japán ősi vallása, a sintoizmus természet szellemeivel megtöltött világa az övé, ahol a gombák és virágok kicsi érző szellemei szaladgálnak szerteszét, zsongva a természetben.

Emlékszem Pécsen, az egyetemen, ahol Otília évfolyam és csoporttársa voltam, az épület mögötti udvarban, Ő egy jelentéktelennek tűnő füves részhez ült le festeni. Képén ezt a fű részletet szikrázó színekre bontotta. A kicsi virágzó gyomok ékszerként ragyogtak az ezerszínű fűszálak között. Elvarázsolta az egyetem átlagos gyepét. Az árnyékokat elmélyítette, a fényeket kiemelte. A színek tüzes, kontrasztos árnyalatait helyezte egymás mellé.

A foltszerűen hagyott felületek között néhány bokorba beleszeret, dekoratív stílusban egyenként festi fel grafikus rajzossággal a leveleit, színpompás virágait. Természethűség és realizmus helyett eljátszik a különféle növényi formák szépségével. Dekoratív mintává alakul a színes levegő, avar, bokor.

Az órákig, napokig festett képek, elkapott pillanat hatását keltik. Impressziók, de mesebeli impressziók. Lombon átszűrt fények, gyenge szellő, az árnyékok játéka, a japán rövid versforma, a haiku tömörségével idézi meg a teremtett világ illatát, zaját.

Látásunk nyelvi segítséggel nagy egészekben gondolkodik. Az ott egy bokor, ég, avar. De Otília, képein mindent kis fénypászmákba tördel, hogy aztán díszes keleti szőnyeggé rendeződjenek, melyeken a táj, a növényzet nem dokumentálva van, hanem mese, dal lesz.

Kérem barangoljanak most ezekben az erdőkben, sétáljanak ezeken az életteli mezőkön. És talán meghallják a vegetáció susogását, a természet zsongását, Otília dalát”.

A különlegesen szép kiállítás április 23-ig tekinthető meg.

A megnyitón Kozma Attiláné, a Ceglédi Galéria kiállítás szervezője-kurátora köszöntötte az egybegyűlteket