Ahogy telt-múlt az idő, és sokasodtak az ősz hajszálai, egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy Sebastian Kaspersen főfelügyelő, két évvel a nyugdíjazása előtt társat találjon. Briliáns logikáját csodálták a laikusok és a szakemberek egyaránt, elért mindent, amit ebben a szakmában el lehet érni, sorra oldotta meg a bonyolult bűnügyeket. De ő mégis hiányt érzett, szerelemre vágyott, rajongó pillantásokra és gyertyafényes vacsorákra, ölelésre, arra, hogy egy társ legyen mellette. De otthon csak a kutyája várta esténként, aki szemrehányó pillantásokat vetett rá, mert megint egyedül kellett a napját töltenie, a lakásba zárva. Éjszakai sétáik során Sebastian a kutyának panaszkodott. Gunilla figyelmesen hallgatta, míg lépteit szaporázta gazdája mellett.
A könyv, amelynek lapjain mindez történt, a könyvtár polcán csücsült, gondosan besorolva raktári jelzete szerint, a megfelelő helyre. Sebastian egyre csak azt várta, hogy egy szép napon valaki kézbe veszi és megmenti őt a magánytól. Gyakran kikölcsönözték a Visszatérés című skandináv krimit, de a főfelügyelő minden alkalommal érezte, hogy megint nem a megfelelő ember kezébe került. Pattanásos arcú diákfiú, nyugdíjas könyvelő, izzadó tenyerű kamaszlány és nagycsaládos anyuka vitték ki a könyvet egymás után, és olvasták buszon, ágyban fekve, iskolában, parkban a padon ülve, kórházban, orvosi rendelőben várakozva, vagy éppenséggel lopva az íróasztal alatt a munkahelyükön. De egyikük sem az az ember volt, akibe Sebastian Kaspersen beleszerethetett volna.
Aztán egy szép tavaszi napon, amikor a könyvtár ablakain besütő nap fényében finom porszemcsék táncoltak, megdobbant a szíve, felgyorsult a pulzusa, visszafojtotta még a lélegzetét is, a könyv lapjai között lapulva.
A könyvtárba belépő Róza egyenesen a skandináv krimik polcához ment és figyelmesen pásztázta tekintetével a könyveket. Már nagyon sokat elolvasott tavaly nyár óta, amikor egy másik könyvtárban a figyelmébe ajánlották. Míg mások nyaralni mentek, ő egyedül kuporgott a parányi panellakásban, és hogy megfeledkezzen a sok hiányérzetről, ami őt gyötörte, olvasni kezdett. A skandináv krimik világa beszippantotta, személyes ismerősévé lettek a felügyelők és a soha nem látott északi kisvárosok, ahol a történetek többsége játszódott. A hideggel, állandó napfényhiánnyal küszködő skandináv bűnözőkről és bűnüldözőkről olvasott, miközben ő maga a negyven fok feletti hőségtől szenvedett.
És akkor megállt a keze a Visszatérés című könyvnél. Érezte, hogy sorsszerű találkozás vár rá. Jóleső érzéssel vette kézbe a vaskos szürke kötetet, olvasta a borító vérvörös betűkkel írott szövegét, a szerző nevét és a címet, majd kinyitotta a könyvet.
Sebastian érezte, hogy eljött számára az Igazi, aki majd feloldja magányát, értelmet ad nyugdíjas éveinek. Már látta lelki szemeivel a gyertyafényes vacsorákat Rózával, a közös sétákat Gunillával.
Az asszony érdeklődését felteltette a könyv, és egy Camilla Lackberg-krimivel együtt kézbe fogva a kölcsönzőpulthoz sétált vele. Borzongató jó érzés fogta el, amikor kilépett a könyvtár ajtaján, és a közeli buszmegállóhoz igyekezett. Minden új könyvnél ehhez hasonló várakozást érzett, de most még valami más is vegyült ebbe az érzésbe: különös bizsergést érzett a szíve táján! Meg sem várta, míg a busz megérkezik, már a megállóban állva elkezdte olvasni Sebastian főfelügyelő új történetét.
Sebastian azonban most nem egy újabb bűnügy megoldásán törte a fejét, hanem azon, hogyan szólíthatná meg olvasóját? Tetszett neki ez a nő, a rövid vörös hajával, könyvre éhes várakozásával. Már ismerte, tudta, hogy hozzá hasonlóan társtalan, magányos. Nem akarta elveszíteni!
Róza belezuhant a történetbe, magával ragadta őt, megszűnt számára a külvilág.
Már csak a személyes találkozás problémáját kellett megoldani, legyőzni a kétféle dimenzióban való létezés korlátait. De ez a való életben sem mindig megy könnyen!
Egy másik történetben talán ezt is sikerül majd áthidalni, írói fantázia kérdése csupán.
Az Isten is egymásnak teremtette őket, a társtalan, magányos főfelügyelőt és szintén magányos olvasóját, Rózát.
A találkozás létrejött, sorsuk eldőlni látszott, miközben a megállóba megérkezett a 236-os busz, amelyre Róza, mintegy félálomban, felszállt. Felmutatta a bérletét a vezetőnek, majd leült és egyre csak olvasott.
Hozzászólások