Morcz Tihamér, az Átver-Lek Kft. alapító ügyvezető igazgatója felhörpintette a reggeli fél liter kávéját, aztán két szivar közt átnézte a Csődértesítőt. Elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a hitelezője, és a legádázabb konkurense is felkerült a kimúlt cégek listájára.
‒ Béke poraikra! ‒ dörmögte maga elé. ‒ Mégis csak megérdemelnék a fiúk a fizetésemelést… No, majd legközelebb, ha már csak mi leszünk a szakmában… ‒ Aztán lapozott egyet, és lila lett a feje a dühtől. ‒ Frászt nekik! Még hogy fizetésemelést… Hagyták, hogy ez a disznó Sumák Berci meglépjen hárommilliómmal! No, de leverem rajta…
Fél óra múlva már a Két pofon egy pár őrző-védő Bt. izgatójának eredeti bőr foteljében terpeszkedett, s két kávé és három szivar között arról tárgyaltak, hogyan lehetne kiverni a csődöt mondott Sumák Bt. igazgatójának a bőre alól az a hárommilliót.
‒ Számunkra nincs lehetetlen ‒ vigyorgott szerényen a behemót pofozó bajnok ‒, legföljebb a felajánlott tiszteletdíj kevés. Egy pofon ötezer, kettő kilenc, de ha hármat rendel a kedves vevő, azt már tizenháromért megszámítom, egyetlen kiszállási díjjal. Az orrcsonttörés egy húszas, a láblövés harminc, késelés hátulról huszonöt, ugyanez elölről negyven, fejbetörés pisztolyaggyal ötven, nyomorékká verés száz. Hja, kérem, nálunk csak profik dolgoznak. És milyen olcsón! Moszkvában, Rómában végeztek az embereim. Van egy csikágói ösztöndíjasom is…
‒ Remek! ‒ lelkendezett a tisztes üzletember. ‒ Kétszázat kap, de egy héten belül látni akarom az eredményt!
Ezzel egymás kérges tenyerébe csaptak, s rögtön meg is itták rá az áldomást.
*
Sumák Bertalan házikabátban ült az íróasztala mellett, s éppen az új, Sumákné és Társa Kft. bejelentő okiratait töltögette, amikor egy marcona képű úriember a pisztolya agyával megkocogtatta az ablakát. S ha már megkocogtatta, be is ment rajta ‒ ablakostul.
‒ Jó estét! ‒ fogadta a házigazda egykedvűen. ‒ Magát ki küldte?
‒ A Morcz a hárommillióért.
‒ Áhá… És mennyit ígért magának?
‒ Kétszázat, de ennek a fele a főnöké. Tudja, a rezsi, meg a jutalék…
‒ Smucig alak ez a Morcz. Hárommillióért kétszázat, és ennek is csak a fele a magáé? Se veszélyességi pótlék, se szerszámhasználati díj, se betegbiztosítás, sőt még érdekvédelmi hozzájárulás sincs? Hát ez kész kizsákmányolás! A kétkezi dolgozó megalázása. És mit kéne ezért magának tennie?
‒ Nem nagy ügy, csak egy kicsit megnyuvasztani, kezét- lábát törni, kilyukasztani a bőrét, a fejét betörni, meg ilyesmi, amíg elő nem adja azt a hárommilliót.
‒ Mondom, hogy pofátlan alak ez a Morcz… Igaz, hogy ő csak kétmillióval tartozik nekem, de én hajlandó vagyok magának háromszázezret fizetni a munkájáért. Plusz veszélyességi pótlék, plusz szerszámhasználat, satöbbi… És mindezt egyenesen a saját markába, a főnök rezsije nélkül. Kér egy pohár whiskyt?
‒ Kettőt, mert hogy sietek. Ma estére még két megrendelésem van. Szörnyű ez a strapa…
‒ Megértem. Űzött korban élünk. Látja, én is most mentem át a pénzemet a hitelezőim, meg az adóhivatal elől. Kér előleget?
‒ A felit. Így tisztességes az üzlet…
*
Egy hét múlva a Két pofon egy pár őrző-védő Bt. igazgatója meglátogatta Morcz Tihamért a Belvárosi Klinika intenzív osztályán. A tőtől talpig gipszbe öltöztetett beteg szemrehányó tekintetéből némi elégedetlenség sugárzott.
‒ Látja, mondtam én előre ‒ csóválgatta a fejét a behemót pofozó bajnok ‒, hogy számunkra nincs lehetetlen, legföljebb a felajánlott tiszteletdíj kevés.
Hozzászólások