Jönnek föl a pillanatok, a képek
így vesznek körül minket, de
hogyan születnek?
Nem is gondolnád, mennyire
szüleink emlékezete a vidámság
és a könnyek. Fény a fák lombja
közt, szűrt fényben szerelmespár
beszélget, hogy semmi sem lehetetlen.
Egy pár diskurál, ismerkednek.
Megáll az idő, kimerevül a kép.
A csók is elmúlást jelez, az
elinduló vágy a testben, a kapu, melyen
át belépsz a másik testbe.
És kegyelem, hogy mi ketten, engedéllyel.
Hozzánk kegyes az idő, a halál legyőzetett.
Tér-idő börtönéből kiszabadul a lélek.
Hozzászólások