/Egy ismerősöm ismerőse azt mondta, hogy…/
Tegnap a ruhasorok között sokszor eszembe jutottál. Főleg a karcsúsított derekúaknál, főleg a szoknyásoknál, csak azoknál, amik térd alá érnek. Inkább a piros és sötétkék, gondoltam magamban, mégis fel- felmerültek fehér, fekete darabok. A szemem nyitva volt persze végig, álmatlan nyitottság volt ez, mint mikor veled aludtam, de ott alvásról szó sem volt. Ígéret volt csupán magamnak, hogyha még egyszer melléd fekhetek, nem alszok éjjel, nem, egy percet sem. Halk szuszogásoddal akartam kitölteni a szobát széltében és hosszában. Minden fordulásodra figyelni akartam, álmodban esetleg elejtett szavaidra. Nem is aludtam, a legszebb virrasztásaim voltak azok a napok.
Most meglökték jobb karom, amiben az üres kosarat tartom. Tovább kell mennem. De merre? Hirtelen meglátom a csíkos ruhákat. Lenge anyagú gyerekméretű ruhák hintáztak a vállfán. Mindig a piros és a kék, mindig. Oda tévedt a szemem. A csíkosak.. igen, a csíkosak valamiért olyan jól állnak Neked. Asszociálok, kombinálok csupán? Arról, hogy a tengerészek is kék-fehér pólót hordanak, mint a mesékben? Lehet. Szabadnak akarlak tudni ez által? Baromság. A pöttyöst is szeretem rajtad, olyan pedig nincs a tengerészeknek. Lényeg a hossza, gondolom magamban, Nem akarom, hogy sokan lássák a lábad, főleg nem térd fölött. A gondolatra bukfencezik a gyomrom és az arcom különböző színekben játszik. Annyi kósza emlék és önnön szült buta kép fut végig az agyamba, amennyi autó oda-vissza száguld át nap, mint nap a főúton.
Mit kezdjek ennyi gondolattal? Vállfákra raknám őket, de most néz az eladó, nem szabad.
Fejem fölött a tábla:
„A BOLTBAN HAGYOTT ÉRZELMEKÉRT, GONDOLATOKÉRT, KÉRDÉSEKÉRT ÉS VÁLASZOKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK!!!”
Mit tehettem, visszaraktam őket a táskámba, igen súlyosak.
Magam előtt láttalak két göncben, igen, kettőt választottam a több százból. Az egyik piros volt fehér csíkokkal − nem a kék, amiben elhajózhatnánk. A másik fekete. Előbbit bármilyen eseményre felveheted, tavasszal, nyáron és kora ősszel is. Felhúzod, akár tizenkétszer is egy évben, én mégis majd csak futó pillanatra látlak benne. A feketét, a feketét, külön alkalomra választottam. Ezt viszont, ha ezredmásodpercre lehunyt szemem nem csalt, ha eljönnél, sem láthatnám. Ritka öröm lenne, egyenesen haláli.
2016. január
Hozzászólások