Veréb János (Gégefő, 1911. október 17. – Panamaváros, Panama, 1955. április 1.): biológus, inszektológus, nemzetközi hírű atka-kutató.
A Somogy megyei Gégefő községben született. Apja, Veréb Farkas állatorvos és a helyi dalárda vezetője volt. Anyja, Egyszikű Imelda bekerült az 1892-es Zsomogyi Kalendáriumba különös nevének köszönhetően.
Farkas bízott benne, hogy fia majd a nyomdokaiba lép, és folytatja hivatását, de hamar kiderült, hogy Jánost nem érdeklik a tehenek, birkák és egyéb haszonállatok, ellentétben a rajtuk tenyésző számtalan ízeltlábúval. Bogarassága nagyon elkeserítette apját, de felesége meggyőzte, hogy ne álljanak fiuk vágyainak útjába, így szülői támogatással a Somogyszentimrei Földmíves Iskola elvégzése után folytathatta tanulmányait a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem biológia fakultásán. Szakdolgozatát az Atkabogárfélék ürülékének ötven árnyalatáról írta, és védte meg jelesre 1934-ben.
Professzorasszonya, dr. habil. Faun Flóra PhD, DSc szerfölött dicsérte módszerességét, szorgalmát és alaposságát, és sikerült kijárnia számára egy egyiptomi kutatói ösztöndíjat. A frissen függetlenné vált országban nagy hagyománya volt az európai tudósok kalauzolásának, az viszont igazi kuriózumnak számított, hogy valaki nem a piramisok és a múmiák, hanem a bogarak tanulmányozása miatt utazzon oda. Veréb János emiatt kezdetben élcelődések céltáblájává is vált az itt nagy számban tenyésző régészek részéről, de miután bebizonyította, hogy bőven folyik ereiben a somogyi bicskások véréből, és könnyedén szétcsapott közöttük, felhagytak vegzálásával.
A szakmai sikert az 1936-os év hozta el számára, amikor is sikeresen felfedezett és leírt egy addig ismeretlen rovarfajt, a Fáraó atkát (Aceria pharaonis). Teljesítménye rögtön a nemzetközi inszektológia élvonalába emelte, és egyiptomi ösztöndíja lejárta után meghívott előadóként dolgozhatott Cambridge-ben.
A II. Világháború megtörte felfelé ívelő karrierjét: ellenséges ország állampolgáraként állását elvesztette, de Magyarországra sem utazhatott vissza, így ideiglenesen hangyaszámlálóként kellett elhelyezkednie a Cambridge-i Vadgesztenye-szelídítő Társaságnál.
A háború után azonban egzisztenciája helyre állt, korábbi kollégái segítségével rehabilitálták, sőt nagy összegű kárpótlást is kapott a kincstártól, melyből önálló kutatóútra indult a Karib-tengerre. Jamaica szigetén 1950-ben ismét sikeresen megtalált egy addig ismeretlen fajt, melyet Fekete gyöngyatkának keresztelt el (Aceria baccanigra).
Új felfedezése meghozta számára a világhírt, amire vágyott, de ő is úgy járt, mint oly sokan előtte: fejébe szállt a dicsőség, legyűrte a hübrisz. Még több új fajt akart leírni, minden pénzét sikertelen expedíciókba fektette, így rövidesen elszegényedett, és szinte elfeledve halt meg Panamaváros nyomornegyedének mélyén 1955. április 1-jén.
Utolsó feljegyzései szerint nem is egy új faj, de egy teljesen új nem (genus), a titokzatos X-atkák nyomára bukkant. Erre azóta sem találtak bizonyítékot.
Temetésének költségeit Gégefő állta, szülőházában emlékszobát rendeztek be a tiszteletére.
Irodalom: Beél Flóra, dr.: Dunántúli biológusaink (Kaposvár, 1978.); Veréb János, dr.: Emlékiratok (kézirat, csak az FBI különleges engedélyével kutatható). (A Wikipédián még nincs fent.)
Hozzászólások