Rég halott a férfi, kivel szerelmünk hajnalán,
hogy legyőzhető legyen köztünk a távolság,
éjszakákon át váltottunk valamiféle lázas
igyekezettel véget nem érő, parttalan
üzenetfolyamokat egymással. Hogy szövegeink
el ne vesszenek, gémberedő ujjaimmal körmöltem,
másoltam ki a virtuális felületről nagy fehér lapokra
a rögtönzött látomásos vallomásokat, melyek
szövegeinkben testet öltöttek. Valami mást
kerestem ma este és megtaláltam ezt az elfeledett
vallomás-füzért. Megrendítő az érzés: találkozni
egykori önmagammal, és a rég halott, fel nem
vállalt, elutasított férfi gondolataival. Micsoda
szép románc hullott a semmibe ezeken a lapokon!
Most, hogy újra olvasom, itt-ott a sorok versekké
állnak össze, látom, némelyik egészen jó vers lenne.
Közös versek lehetnének, de már nem tudom, melyik
sor volt övé és melyik enyém, annyira egyek voltunk,
soraink egybeolvadnak, egységes, közös versekké.
Hozzászólások