A fa szerkezete
Akácfa sejtjei nagy nagyításban
A fa sejtek millióiból épül fel. A sejtek sejtfalból és sejtüregből – lúmenből – állnak. Kémiailag a fa cellulózból, poliózokból és ligninből tevődik össze. Ezek váz és töltőanyagok, amelyek felépítik és összetartják a szerkezeti egységeket. Ez a szerves felépítés heterogén rendszert képez, amely biológiai, anatómiai, fiziológiai és kémiai hatások összessége által jön létre.
A fában szilárdító, raktározó és szállító szövetek jellegzetes sejtelemei találhatók. A szövetek sejtek tömegéből épülnek fel egységes egésszé, amelyben a sejtek a munkamegosztás elve alapján végzik különböző, de egymástól függő munkájukat. A sejtek alakja, nagysága és méretei fafajonként, de fafajokon belül is rendkívül változó.
A fában az élő és az elhalt, elfásodott sejtek egyidejűleg vannak jelen. Az elfásodott sejteknek nincs saját anyagcseréjük, tehát nem élnek, mégis fontos szerepük van az élő szervezetben, mint támasztó szerkezeti elemek és, mint a szállítást végző edények építőelemei.
A tűlevelű és lombos fák felépítése alapvetően különbözik egymástól.
A tűlevelűek egyszerűbb, primitívebb felépítésűek, mint a lombos fák. Azzal magyarázható, hogy a fenyőfélék fejlődéstörténetileg sokkal idősebbek, mint a lombos fák.
A fahasználattól az erdőpusztításig
Jegenyefenyő szövetszerkezete
Az emberiség története szorosan kapcsolódik a fához. Ma több mint húszezer használati eszközt, szerkezetet, díszítő elemet, járművet készítünk fából. Az alábbi „Fahasználati ÁBC”-t Bariska Mihály jeles fatudós állította össze, nem minden akasztófahumor nélkül.
Az erdőt, a fát nem mindig becsülték és becsülik méltóképpen. Időszakonként egész területek maradtak erdő nélkül, a rablógazdálkodás miatt. W. Hauff a „Kőszív” című meséjében olvashatjuk az alábbiakat:
„A Fekete-erdő (ahol a Duna ered) érdemes arra, hogy megtekintsék, már csak a fái miatt is, mert nem mindenhol látható olyan temérdek, sudár növésű jegenyefenyő. Az emberek magasabbak, szélesebb vállúak, erősebb testalkatúak, mint máshol, a levegő erősíti őket, amely reggelente a jegenyék között áramlik. Egy részük faszénégetéssel foglalkozik, másikuk üvegfúvással vagy éppen órákat készít. Az erdő másik oldalán élők azonban az erdővel kereskednek, kivágják és letisztítják a hatalmas jegenyetörzseket, majd tutajon a Nagoldon, Neckaron át a Rajnáig hajtják azokat egészen Hollandiáig. A tengernél jól ismerik a feketeerdői fát, a legszebbekből építik a hajókat, de ezért csengő aranyakkal kell fizetniük.”
A szép leíráshoz csatlakozik W. Sandermann kedves hamburgi professzorom rendkívül józan történelmi értékelése, amelyet érdemes, ha csak kivonatosan is megismerni.
Porubszky Helga művészhallgató rajza a fa felhasználhatóság lehetőségeiről. A törzsnél maga a rajzoló ül.
Nem sokkal a tűz „megszelídítése” után elkezdődött a fa kémiai hasznosítása. Égéskor fahamu, kátrány – és bizonyos körülmények között – faszén keletkezik. Ez a három termék az embert számos kultúrkorszakon át elkísérte egészen a mai nagyipari korszakig. A fahamuból nyert hamuzsír az üvegipar alapanyaga volt, mosószerként szolgált és később a zsírok szappanná való feldolgozásához használták. A kátrányt, mint tömítő- és szigetelő-, valamint fakonzerváló anyagot használták, míg a faszén a fémkohászat nélkülözhetetlen segédanyaga volt. A faszén nagyobb hőt ad, mint maga a fa. A faszénégető szakma mindenhol megjelent, ahol megkezdődött az átmenet a kőkorszakból a vaskorszakba. A növekvő civilizációval nőtt a vas- és ezzel együtt a faszükséglet, főként háborúk idején (a civilizáció fontos ismérve). Mindenütt, ahol fémkohók nőttek ki a földből, a környék erdeit túlhasználták, elpusztították. Rengeteg fát használtak a bányaműveléshez is. Ezt felismerve rendelte el Mária Terézia királynőnk 1762-ben az erdészet oktatását a Selmecbányai Bányászati Akadémián.
Mérnököknek a számok mondanak a legtöbbet. Soroljuk fel, milyen áldozatokat kívánt az erdőktől a faszénégetés. Egy tonna tört érc feldolgozásához 6 m3 fa, 1 t rúdacél gyártásához 120 m3 fa volt szükséges faszén formájában.
A hajóépítés okozta rablógazdálkodás az egykori nagy hajóhadakkal rendelkező országokban szomorú, jóvátehetetlen nyomokat hagyott. Anglia erdői annyira elszegényedtek, hogy hajó-, textil- és acéliparához Oroszországból és Svédországból importálta a fát. A skót Roebuck 1760-ban feltalálta a kokszot, és ezzel akkor az erdők megmentőjévé vált.
Hozzászólások