Riporter:
Itt állnunk annak az általános iskolának a focipályáján, ahol Újhegyi Sanyika élete első és utolsó gólpasszát adta. Ez a történelmi esemény 1992. április 8-án történt, szerda reggel, pontban hét órakor, a nulladik órában, egy szokásos tesiórán. Hatalmas pillanat volt ez Sanyika és a szemtanúk életében. A mai napig elevenen emlékeznek erre az eseményre. Műsorunkban megszólaltatjuk az eset valamennyi szereplőjét, hogy lássuk, hogyan születnek a történelem soha el nem múló pillanatai.
Béla – Sanyika osztálytársa:
Emlékszem, hogy szerda reggel volt, április, kicsit fáztunk. Én hátvéd voltam, és hátulról mindent jól láthattam. Nem gondoltuk volna, hogy egyszer csak Sanyikához kerül a labda, és… húú… Elnézést, még az emlék hatása alatt vagyok… szóval, ott volt nála a labda és vezette maga előtt. Jani pedig bent volt előtte, középen. Sanyika a jobb szélen, a könyvtár épületénél. Futottak egymás mellett, olyan szépek voltak, mint valami madárraj, és akkor Sanyika beadta a labdát Janinak… Elképesztő volt. Jani nem szokott hibázni, néhány pillanat múlva már kapuban volt a labda. Elképesztő… Elképesztő pillanat volt ez a gólpassz.
Ági néni, osztályfőnök:
Tudtam, hogy szerda reggelenként van az osztályomnak a tesiórája, de nem szoktam őket figyelni. Azon a reggelen azonban, éppen a reggeli kávémat ittam és teljesen véletlenül álltam az ablak mellett. Csak azt hallottam, hogy felhördül a focipálya és láttam, hogy Sanyika vezeti a labdát és odarúgja Janihoz. Őszintén megvallom, elképedtem… Sanyika, az osztályunk Nemecsek Ernője, egyszerűen szárnyra kapott, abban a pillanatban nem Sanyika volt ő, hanem valami több… Bocsánat elérzékenyültem… Fantasztikus pillanat volt, szerencsés vagyok, hogy láthattam.
Jani, osztálytárs, csatár:
Én Bélától vártam a labdát, láttam, hogy sokan vannak rajta, kénytelen volt párat cselezni, hogy túljusson a védőkön, de túltolhatta kissé, mert saját magát is kicselezte, de úgy, hogy a labda egyenest Sanyika felé kezdett gurulni. Normál esetben Sanyikát kihagytuk volna ebből a támadásból, teljesen véletlen volt, hogy hozzá került a labda. És a legnagyobb csodálatunkra feltalálta magát: megtáltosodott. Futott fel a szélen, ahogy azt kell, mintha mindig ezt csinálta volna. És passzolt. Ilyen megmozdulása se előtte, se utána nem volt soha. Még most is – majd huszonöt év után is – borzongok…
Gyuri, osztálytárs, kapus:
Már kezdett feljönni a nap, épp a szemembe sütött. Emlékszem a támadásra, Bélát teljesen körbekerítették a mieink, gondoltam, nem lesz baj, nem fog eljutni a labda Janiig. De aztán valahogy mégis odapattant Sanyika elé a jobb szélre… Még akkor se izgultam, tudtam, hogy Sanyika még a saját lábába is képes elbotlani… És ami akkor történt, az maga a csoda, másképp nem tudom mondani: csoda. Sanyika futott a labdával, mint a nyúl és elrúgta Jani felé. Kicsit csodálkoztam ezen, de nem izgatott különösképpen, azt vártam, hogy Sanyika Jani elé lövi a labdát vagy mögé vagy a fene tudja, hova. De a lábára adta, pont a lábára… Így még én se tudtam volna odaadni neki. Jutalomlabda volt ez, én mondom… És a lövés… Hát az meg védhetetlen volt, már csak azért is, mert a meglepetéstől egy pillanatra leblokkoltam. Ja, és a szemembe sütött a nap!
Karesz, felmentett osztálytárs:
A pálya szélén álltam. Láttam Sanyikán, hogy nagyon izgul, megilletődött a labdától, de azért rohan fel a szélen. Aztán passzolt. A többi már történelem…
Özv. Kiss Tamásné, a testneveléstanár özvegye:
Aznap Tamás fütyörészve jött haza az iskolából és már az ajtóban kezdte mesélni, hogy Sanyika mekkora gólpasszt adott reggel. Nagyon inspirálta őt ez az eset, hosszú hónapokig ebből az élményből merített erőt a munkájához. A házasságunk alatt ritkán láttam ennyire feldobottnak, mint azokban a napokban. Évek múltán is – miután nyugdíjazták – és kézen fogva ücsörögtünk a közeli parkban, még akkor is felemlegette: emlékszem, amikor Újhegyi Sanyika gólpasszt adott, egy szerda reggel a nulladik órában.
Riporter:
Itt áll mellettünk Újhegyi Sanyika is, és arra kérem őt, mutassa meg, hogyan történt ez az esemény!
Sanyika:
Itt kaphattam meg a labdát, ennél a pontnál, aztán itt futottam fel, végig a kerítés mentén és talán itt volt az a pont, ahol beadtam középre… Most is elevenen él bennem minden… Fantasztikus nap volt, az biztos!
Riporter:
Köszönjük szépen, Sanyika! Kedves nézőink, az elmúlt percekben láthatták tehát, hogy vannak még csodák, olyan pillanatok, amikor egy kisember felülemelkedhet önmagán, amikor a sors egy labdát gurít neki az élet focipályáján, és eljön a perc, amikor minden lehetséges, még egy gólpassz is.
Most pedig kapcsolunk vissza Rióba!
Hozzászólások