‒ Te, apa! ‒ szólt ki a tévé elől Kantáné a férjének. ‒ Mi a fene az a turisztikai ballon?
‒ Milyen ballon? ‒ kérdezett vissza a férfi az előszobából a cipőjét vetve. ‒ Már megint valami gasztronómiai filmet nézel? Gondolom, a borospincében használják valamiféle különleges erjesztéshez. Manapság már a kidobott cipőtalpból is csinálnak valamiféle speciális párlatot és helyi különlegességként árulják a messziről jött turistáknak.
‒ Lehet, de ez nem olyan ‒ folytatta az asszony. ‒ Most mutatják. Te jóságos Isten! Ez egy olyan nagy, kosaras lufi, amivel versenyeket is szoktak rendezni. Tudod, gázpalackkal melegítik a kosárban a levegőt, az emeli föl a ballont. Abban a múltkori krimiben is egy ilyennel akart elslisszolni a pénzhamisító. Berlinben meg kitalálta valaki, hogy ezzel viszik föl a turistákat a város fölé. Egy kötéllel fölengedik, aztán meg lehúzzák. Érdekes lehet…
‒ No, meg jóval olcsóbb is az üzemeltetése, mint a londoni óriáskeréknek ‒ tette hozzá a férfi.
‒ Csakhogy hirtelen vihar kerekedett ‒ emelte meg a hangját az asszony. A kosár meg éppen fönt volt húsz turistával. Képzeld el, hogy a húsz embert húsz percig dobálta a vihar a város fölött. Csak a csodának köszönhető, hogy épségben le tudták hozni őket.
‒ Azt mondod, húsz embert húsz percig dobált a szél a város fölött, és nem esett semmi bajuk? ‒ ingatta a fejét a férfi. ‒ Nyilván a Szuperman, vagy a Pókember segítette őket odafönt…
‒ Ugyan, hogy lehetsz ilyen szenvtelen? Képzeld magad a helyükbe! Szerencsétlen turisták! És ennek ellenére nem estek pánikba! A kamera mutatta az arcukat. Még nevettek is. Na jó, mosolyogtak…
‒ No, de drágám… ‒ horkant föl a férfi. ‒ Akkor ez egy jól megcsinált, rafinált reklám a hozzád hasonló nagyszívű hölgyeknek! Ügyes.
‒ No, de Lajos! ‒ szisszent föl az asszony. ‒ Képzeld el a szerencsétleneket abban az ingatag kosárban odafönn a város fölött esőben, szélben, viharban!…
‒ Ühüm… Tolongani fognak körülötte a brahista fiatalok, hogy megmutassák, ki a legbátrabb a csapatban. Hajdan mi is így csináltuk. Holnapután meg már pólókat is fognak árulni a pénztárban, a mellén nagy, színes ballonos fotóval. No meg sörös korsót frissen főzött ballon sörrel.
‒ Te mindennek csak a fonákját látod? Miért gondolod, hogy mindez csak üzleti fogás?
‒ Az, mint ahogy minden hasonló bravúr csak látszat körülöttünk, amivel könnyedén lehet nagy pénzt keresni.
‒ Lehet, hogy igazad van, én azért mégis csak kipróbálnám azt a ballonos városnézést, ha már ott vagyok Berlinben.
‒ Pontosan ezért csinálták, s lám, a reklám máris elérte célját. Rajtad kívül most több ezer háziasszony ábrándozik rántáskeverés közben a viharvert berlini turista ballonról, s miközben szénné ég a lábosban a vacsora, gondolatban epedve várják odafönt a Pókembert.
‒ Te aztán jól el tudod venni az ember kedvét az ábrándozástól ‒ mondta az asszony kesernyés hangsúllyal. ‒ Hagyjuk a ballont, meg a Pókembert, de miért éppen rántáskeverés közben? Miért nem közgazdász professzorként a katedrán állva?
‒ Tőlem akár ott is álmodozhattok, édes, egyetlen Hajnalkám ‒ csókolta homlokon a feleségét a férfi. ‒ A lényegen mit se változtat. Az asszonyok álmodoznak, a férfiak meg mérlegelik a lehetőségeket és számba veszik a tényeket. Ezért van az, hogy a reklámok többsége nektek készül. Mint például ez is. Ti csak üljetek a rózsaszín felhők szélén, mi meg majd elkapunk benneteket, ha netán leszédülnétek róla.
Aznap csak eddig jutottak, mert rájuk csöngetett a gázóra leolvasó, aki nemcsak felírta az óraállást, hanem le is fényképezte a gázórát.
‒ Ez azért van ‒ magyarázta ‒, mert sok fogyasztó reklamált, hogy ő nem is használt annyi gázt, mint amennyit kiszámláztak neki. Csalt az óra vagy a leolvasó. Így már csak a látszat csalhat. Fénykép van róla.
Másnap Kantáné munkahelyén is szóba került a ballon. Az asszonyok egymás szavába vágva mesélték, hogy a férjük, az a szívtelen, kérges lelkű medve miket nem mondott arról a berlini ballonról. Pedig hát bárki láthatta a tévében, micsoda katasztrófa lehetett volna belőle, ha valahogy le nem húzzák a kosarat. Csoda? Hát persze, hogy csoda, de ezek a szőrös szívű férfiak csak nevetnek rajta. Bármikor visszanézhető, fénykép is van róla.
‒ Fénykép, az van ‒ bólintott rá Konta Lajos. ‒ Manapság már okos telefonnal is lehet művészi felvételeket készíteni. Ha nem elég jó a kép, jön a fotoshop, és máris előtted áll a kilencvenéves Maris néni tizenhat éves korában. Ha jól meggondolom, így még belőlem is lehet Szuperman, vagy Pókember.
‒ Hát bizony, így harminc év után már nem ártana egy kis felfrissítés… ‒ mondta az asszony turmix géppel a kezében, merthogy éppen vacsorát készített volna. A gép meg egy halk reccsenéssel megadta magát és nem mozdult többé. ‒ A francba, még ez is… ‒ mondta felháborodva, aztán higgadtan még hozzátette: ‒ Mindegy, úgyis öreg volt már, ideje kicserélni. Rendelek egyet az interneten. Holnap kihozza a futár. A reklám szerint huszonnégy órán belül itt kell lennie.
Másnap délután a megadott időpontban csöngetett a futár. Fiatal férfi volt, a kezében egy kartondobozzal.
‒ Itt tessék aláírni! ‒ adta az asszony kezébe a tollat, és már indult is volna tovább. ‒ Még két fuvarom van ma.
‒ Legalább hadd bontsam ki ‒ nézett rá feddően Kantáné ‒, valóban az van-e benne, amit rendeltem!
‒ Én csak a futár vagyok, kezét csókolom, az a dolgom, hogy átadjam. Doboz, doboz. Itt tessék aláírni! A reklamáció nem az én asztalom. Engem ezért fizetnek.
‒ Jól van ‒ gondolta az asszony, és nem adott neki borravalót. Amint elment a futár, rögtön kipróbálta a gépet. Bárhogy nyomta, nem működött! Elővette a használati utasítást, olvasgatta elölről hátra, hátulról előre, hátha valamit rosszul csinált. De nem. Magasra szökött a vérnyomása, s idegesen lapozgatta a kis könyvecskét. Felhívta telefonon a garancialevélben megadott számot. Az ügyintéző azt mondta, vigye be a szervizbe, majd megjavítják. Mikor? A szerviz nem az ő asztala. Őt azért fizetik, hogy meghallgassa a panaszt. Különben akár le is vásárolhatja az árát, vagy ha úgy tetszik, visszaadják a pénzt.
‒ Úgy is van, azonnal adják vissza! ‒ kiabálta magáról megfeledkezve ‒, és be fogom írni a panaszkönyvbe.
‒ Azt lehet ‒ felelte az ügyintéző ‒ szép nagy panaszkönyvünk van, de a pénzt csak holnap utalják vissza, mert az adminisztrációnak lejárt a munkaideje. A gépet még ma visszahozhatja, ha egy órán belül ideér.
Odaért, leadta, átvették. A pénzt majd átutalják holnap. Mármint az ügyintéző kislány. Neki az a dolga.
Kantáné fújt egy nagyot, és két sarokkal arrébb vett egy ugyanolyan típusú turmixgépet a másik üzletben. Kipróbálták. Működött.
‒ No látod ‒ mondta Kanta Lajos ‒, ezt is reklámozzák. Kényelmes vásárlás, olcsó ár. Sok helyen bevált. Nálunk éppen nem működik. Attól tartok, hogy ha netán nálunk is kipróbálnák azt a bizonyos turista ballont, itt tíz percen belül elkötné a vihar. Merthogy azt meg azért fizetik…
Hajnalka nem szólt, mit is mondhatott volna, de azért fúrta az oldalát a kíváncsiság. Egyik délután hazafelé menet benézett az utazási irodába, ahol éppen a nyári üdülési reklámplakátokat ragasztották a kirakat üvegére. Volt köztük egy ballonos is. Nem akart ő semmit, csak úgy kíváncsiságból rákérdezett, hogy nem indul-e véletlenül egy csoport Berlinbe július közepén. Indult. Sőt, volt még két szabad hely is.
Lajos, a férje tágra nyílt szemekkel nézte a két jegyet. Se névnap, se születésnap, mi ütött ebbe az asszonyba? Különben is abban állapodtak meg karácsonykor, hogy a mamánál töltik a nyári szabadságukat. Aztán arra gondolt, hogy akár pótnászút is lehet még ebből ennyi év után. Nagyot nyelt hát és megölelte az ő gondolatolvasó Hajnalkáját.
Amint a szállodában kipakolták a bőröndjeiket, az asszony megkereste az idegenvezetőt és izgatottam érdeklődött:
‒ Azt a bizonyos turisztikai ballont mikor próbálhatjuk ki?
‒ Sajnos az a program most elmarad ‒ tárta szét a karját az idegenvezető. ‒ Tegnap értesítettek, hogy karbantartás miatt nem fogad bennünket az üzemeltető. Az úton azért nem mondtam, mert nagyon sokan emiatt tartottak velünk és nem akartam csalódást okozni nekik. A belépőt reggel visszafizetem mindenkinek. De azért lufis pólót lehet venni a pénztárnál. Hadd lássák az ismerősök, hol jártunk!…
Hozzászólások