hát csak annyit
az emlékszélben
kigombolkoznak a napok
a magnóliák szárnyszegetten
intenek hamis jónapot
s az úr, a pirosszemű
vigyorgó nem-je szórakoztat
bár valami ott legbelül
tépdesi most a szirmokat
mit akartok? egy újabb verset?
nyomtatásban? ugyan!
elhervad minden igyekezet
a sárgafogú mosolygásban
Horger Antalnak Attila
büszkén kiáltott „egész nép”-et
jól taposta halálra bennem
szerkesztő ezt az újabb verset
hogy hosszú s mit se mond és nekünk
maibb kell Nászta Katalintól
de közlik magát másutt is
hát keseregni nincsen oka
így van – s a versem hosszú is tán
percnél több időt igényelne
talán a gond, mi fényre lökte
talán az se perc alatt szülte
de nincs bennem se tudás annyi
se gőg, hogy felcsattanjak érte
meghúzom, lássuk ha megérte
Létaynak jár köszönet érte
s írám mindezt a gyönyörű zagyvaságot, képtelen lévén elválasztani a betűk formájának szeretetét a tartalom feszítő követeléseitől, 1979 január 20.-án, az atom idáig még fényes korában, mikor még csak vékony sáv feketítette egünk, jövőnk még derűsnek lenni tudó idejében, mikor még csak a szavak kezdtek kibicsaklani, hunyorogni, csak a fejek sötétedni, de volt remény a szabadulásra, a titkok leleplezésére, a rossz végleges megfékezésére, volt erő remélni szebb, jobb időket, s volt még kedv is a jóban elkövetkezőkre…
Hozzászólások