2016. december 19-én mutatta be a Pécsi Harmadik Színház a Kulcskeresők című drámát. Örkény István e műve talán kissé alulreprezentált, sőt, nem túlzás azt mondani: alulértékelt, legalábbis a színházi bemutatóinak számát és a róluk készült kritikákat, valamint a színdarab-ismertető könyvekben való megjelenéseket tekintve.
A mű keletkezésének korában a bezártság-élmény a magyar valóság része volt, rajtunk kívül álló világpolitikai okok miatt. Az idő múlásával, a rendszerváltás bekövetkeztével úgy tűnt, hogy a darab végképp elveszti aktualitását, és sok más, akkoriban jelentős művel együtt ez is eltűnik a színpadokról, úgy mint például a Rozsdatemető, vagy a Döglött aknák; a ritka kivételektől eltekintve csupán a könyvtárak polcain kap elhelyezést, és egy-egy színház- vagy irodalomtörténet iránt érdeklődő olvasó számára lesz érdekes.
A Kulcskeresők az 1970-es években villant egyet – jóval halványabbat, mint a folyamatosan töretlen népszerűségnek örvendő Tóték, vagy a Macskajáték. Az igazi áttörést az sem hozta meg számára, hogy a kor legnagyobb színészeivel mutatták be, többek között Törőcsik Mari, Őze Lajos szereplésével, Székely Gábor, vagy Major Tamás rendezésében.
Aztán fordult egyet a kerék, és miközben a mű maradt változatlan, bekúszott alá egy olyan világ, ami hirtelen fellobbantotta a fényét. De még mennyire! Félelmetes élmény megtapasztalni azt, ahogyan egy 1975-ben keletkezett mű 41 évvel később, 2016-ban életre kel, hiszen nem az történik, hogy a mai kor jelenségeiről írnak most egy drámát, amit a nézők bólogatva, elismerő összekacsintással nyugtáznak, hanem épp fordítva zajlik minden: a dráma rég készen van, a tükörben már ott van a kép, és előtte hirtelen megjelenik élőben mindaz, ami a képen látható – maga a kőkemény valóság!
Az ember egyik szeme nevet, mert úgymond lett egy élő drámánk, a másik pedig sír, mert annak, hogy a dráma életre keljen, az volt a feltétele, hogy bekövetkezzen mindaz, amit megtapasztalunk manapság a mindennapjainkban. Önálló, kritikus gondolkodásra és cselekvésre képtelen emberek, akik az egyes hangadók vagy a „tömeg” akaratának megfelelően változtatják meg véleményüket, részegen fetrengenek előttünk, és gúnyt űznek az egyetlen józanul gondolkodó, a helyzetet tisztán látó figurából. A Cseresznyéskert Lopahinja ködlik elő a távolból a tönk szélére került, ám mégis a dicső múlton merengő, örökké tartónak vélt nagyságuk álomvilágában tobzódó, majd végül lecsúszó „urak” között.
Vincze János zseniális ötlete volt elővenni a darabot, és megrendezni; kiválasztani azokat a színészeket, akik Pécsett jelenleg nagy valószínűséggel a legalkalmasabbak a hét, teljesen különböző személyiségű figura eljátszására. A 2016-os év pécsi színházi életének méltó zárása ez a premier!
Fotó: Tóth László – Pécsi Harmadik Színház
Kulcskeresők
Pécsi Harmadik Színház
Szereplők:
Fóris – László Csaba
Nelli – Bacskó Tünde
Katinka – Tamás Éva
Benedek – Stenczer Béla
Erika – Füsti Molnár Éva
Bolyongó – Götz Attila
Bodó – Vidákovics Szláven
Rendező:
Vincze János
Kedves Komlós Attila!
Köszönöm magának ezt a számomra fontos írást a Kulcskeresőkről, mert maga pontosan megértette, megfogalmazta azt az eddig lappangó jelentését is a darabnak, amelyet én egyre inkább éreztem, és kiolvastam a szövegből. Bár a Veszprémben tavaly bemutatott előadás is érzékelte ezt az új aspektust, de még nem lehetett ilyen világosan megfogalmazni ezt az új jelentést, amit ez a Vincze János rendezte izgalmas előadás felmutatott, és ön ilyen kiválóan észrevett.
Gratulálok, szívélyes üdvözlettel, Radnóti Zsuzsa
Kedves Radnóti Zsuzsa!
Hálásan köszönöm megtisztelő üzenetét! Örülök, hogy találkozott véleményünk az értékes mű és a színvonalas előadás megtekintése kapcsán!
Üdvözlettel: Komlós Attila