Bőröndök dübörögnek, gurulnak, nagyokat puffannak, táskák csúsznak-kúsznak, araszolnak hajnalosan a pécsi állomás peronján. Álmos, izgatott fiatalok keresik egymást, arcukon várakozás: ideér-e mindenki időben, megjelenik-e végre az „idők tanúja”.
Lesz, ami lesz, elindulunk a vonatunk felé, hátha a többiek is megérkeznek, mire felszállunk. S hurrá! – ott az első meglepetés: a hiányzók már ott várnak, és miattunk aggódnak. Örömünkben már nem is firtatjuk, hogy ki várakozott rossz helyen. Közöttük van a vendégünk is! Velünk jön, hogy tanúskodjék arról az időről, ami arra késztette őt, hogy elhagyja szülőföldjét, megszokott környezetét, és más vidéken, más városban, más lelkületű emberek között telepedjék le. Elmondja majd nekünk, hogyan fogadták, miként sikerült beilleszkedni az új környezetbe, nehéz volt-e utat találni, érvényesülni, van-e honvágya ennyi év után is, vagy immár tősgyökeres pécsinek érzi magát, mint ahogyan a közvélemény is tartja róla. Itt van, jön velünk – nagy kár, hogy Szabina, aki őt beszervezte, betegen fekszik az ágyban -, s ezzel teljesítettük legnehezebb feladatunkat, amelyet az UNESCO-iskolák nyitrai találkozójára készített projekt rótt ki ránk. Ebben az évben azt tűztük ki magunk elé, hogy a gyökereink után kutatunk. Mindenki a maga otthonában: a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium tanulói Pécsett és környékén, a Haydn-Realgymnasium tanulói Bécsben, a Gimnazia Golianova tanulói Nyitrán, a Gymnazium Brno pedig Brünnben. Meg kell ismernünk önmagunkat, családunkat, hogy el tudjunk fogadni másokat is. Kik vagyunk, honnan jöttünk, miért jöttünk, milyen nyelvet beszélünk, mely kultúrában élünk, melyek lehetnek azok a hatások, amelyek egy ember identitását kialakítják, s talán szüntelenül formálják. A többhetes munka bizonyítékai itt rejtőznek a bőröndökben: nagy gonddal elkészített családfák, családi történetek, plakátok, képek, grafikonok, amelyek a fő témából fakadó résztémákat hivatottak illusztrálni.
1. Vizsgáltuk, hogy miként képes megőrizni identitását az az egyén, aki hazájától messzeszakadva kénytelen élni, vagy éppen szabad akaratából vándorolt oda. Ennek kapcsán Magyarország három nagyobb migrációs hullámát vettük górcső alá: az 56-os forradalmi megmozdulást követő emigrációt, a nyolcvanas-kilencvenes évek immigrációját, amikor a romániai mostoha körülmények elől érkeztek hozzánk főleg az erdélyiek, és a balkáni háborúkat követő immigrációt, amikor az is előfordult, hogy négy nap alatt 96 ezer ember keresett menedéket hazánkban. Igyekeztünk a tények és számok ridegségén túl az emberek lelkiállapotát is feltárni és megérteni.
2. Vizsgáltuk, hogy mi történt az elszármazott magyarokkal, hány ember vált híressé közülük – gondoljunk csak a Nobel-díjasainkra -, volt-e, van-e kapcsolatuk az anyanemzettel, magyarnak tartják-e magukat, avagy elfelejtettek bennünket is, anyanyelvüket is.
3. Tanulmányoztuk a mai fiatalság mozgását, annak okait (tanulmányok, munkavállalás, ritkán családegyesítés), társadalmi következményeit.
4. S a már említett módon, saját identitásunkat.
*
Nyitrán az első nap délelőttjén az itthon elkészített anyagokat mutattuk be, délután pedig beszélgetés folyt a felnőttekkel, akiket a csoportok hoztak magukkal. Beszélgető partnerek: A budapesti születésű dr. Kurucsai Csaba ügyvéd, állandó parlamenti megfigyelő – Magyarország, a magyar származású dr. Harald Gardos, miniszteri tanácsos – Ausztria, Birgit Masariková német származású tanárnő – Csehország, a szíriai Al-Absi Marvan Ph.D és szlovák felesége, Eva a nyitrai egyetemről – Szlovákia. A hallgatóság kíváncsiságát különösen az utóbbi pár keltette fel, hiszen az ő esetük a legszélsőségesebb. Sajnáltuk is, hogy időhiány miatt a többi vendéget nem tudtuk kellőképpen kifaggatni.
A második napon három csoportra oszlott a sereg, az egyiknek diszkussziót szerveztek a migrációt támogató és az azt ellenzők között. Egy kicsit nehézkesen ment, mert a moderátor nem beszélt németül, a tanulók viszont angolul nem beszéltek jól. A másik csapatnak hasonló volt a feladata, de nekik a rádióban kellett nyilatkozniuk. A harmadik csoport pedig plakátokat rajzolt a témához. Mivel az EU-s elvárások szerint az efféle rendezvényeknek a lakosságra is hatást kell gyakorolniuk, az összes előre elkészített anyagot, és ezeket a plakátokat egy időre egy bankban állítják ki. Búsulunk is kellőképpen emiatt, mert mi is ki szoktuk állítani a projekt anyagát itthon a többieknek. Némiképp döcögött az együttműködés a többnyelvű csoportokban, de a csoportmunka bemutatása a plénum előtt már gördülékenyen zajlott. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy nemigen akadt, aki ellenezte volna a különféle okokból történő migrációt.
A kikapcsolódás és az országismeret sem szenvedett csorbát, mert a hosszú utazás után már az első nap városnézéssel folytatódott. A következő nap színházi estet tartogatott nekünk, a Ladislav Nádasi-Jégé Adam Sangala című filozofikus művéből készült musicalt néztük meg. Szlovák nyelvű előadás volt, de megértettük, mert egy elektromos táblán kivetített német nyelvű felirat segítette a dolgunkat. Harmadnap délután Pozsonyba mentünk, amit a válogatósabbak nem tudtak teljesen élvezni, mert az ebédet visszavitték, s már nagyon korgott a gyomruk. A migrációt a „Mekibe” az osztrákok kezdték, ettől a magyarok is vérszemet kaptak és ők is bementek. Ennek ellenére a város nevezetességeire is jutott idő odafigyelni. Este a tanároknak búcsúvacsorát rendeztek egy hamisítatlan szlovák vendéglőben, az ifjúság pizzázhatott. Záróbeszédében a Vizepräsident azt fájlalta, hogy haza és a hazaszeretet fontosságáról sehol sem esett szó. Felhívta a figyelmünket a hazaszeretetre való nevelésre. Ennek fényében most kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a következő találkozó témája.
Hozzászólások