(Másfél perces novella)
Hazafelé, a villamoson, mint rendesen, olvasok. Figyelmem csak részben fordul a könyv felé, mert bár néhány éve, amikor megjelent, nagy siker volt, nekem egyáltalán nem tetszik. A stílusa jó, de maga a történet, vagy inkább történetek számomra erőltetetten hatnak, hiteltelenek. Most már csak azért olvasom, mert hamarosan vissza kell vinnem a könyvtárba, és nem akarom félig olvasottan elbocsátani.
Az egyik megállónál érzékelem, hogy leül valaki velem szemben. Ösztönösen odébb húzom hosszú lábaimat, csontos térdeimet, hogy az illető elférjen. Felnézek. Velem szemben egy férfi ül, aki szintén odébb húzza hosszú lábait, csontos térdeit, hogy az enyémek elférjenek. Némán nyugtázzuk a gesztust, és egymásra mosolygunk. Leplezetlen kíváncsisággal pásztázza az arcomat, és ugyanilyen kíváncsian nézem őt én is pár másodpercen át. Mint két földönkívüli a napfényben fürdő ötvenes villamoson, két kerület határán.
Kérdő a tekintetem, de nem szólok, s ő ugyanolyan kérdő tekintettel néz vissza rám. Felhúzza a szemöldökét, ráncolja a homlokát, én, mint egy tükörkép, ösztönösen viszonzom arcjátékát.
Valószínűtlenül szép arc, bár megviselt, de nagyon markáns, karakteres. Hosszú ősz haját hátul összefogta, egyik fülében ezüst fülbevaló. Az arcát rengeteg ránc szabdalja, és szép vonalú szája kissé megnyílt, megcsillannak a fogai. Kellemes a mosolya. Kihúzza magát, megigazítja a kabátját, én, vele szemben ugyancsak.
Lélegzetemet visszafojtva nézem, mondhatni szemérmetlenül bámuljuk egymást. A villamos áll, néhány másodperce már várjuk, hogy elinduljon. Műszaki hiba miatt nem közlekedik tovább! – mondja a vezető és a pillanat varázslata azonnal elszáll.
Levegőt veszek, ami, mint kiderül, nagy hiba részemről, mert megérzem a valószínűtlenül szép férfi szagát. Mit szag, egyenesen bűz, ami felőle árad, mellbe vág. Azonnal kapcsolok, bár nem látszik rajta első ránézésre, de valószínűleg hajléktalan. Nem a szokásos szatyor van a lábánál, hanem egy nagy táska, de akkor is egyértelműen eligazít a kérdésben a szag. Mosolyom azonnal lehervad, ő észreveszi a változást, szomorúan néz rám. Biccent.
Leszállunk, és elindulunk a sínek mellett, ellenkező irányba. Én vissza, Kispestre, a buszmegálló felé, ő pedig tovább, a következő villamosmegálló irányába.
Szavak nélkül, csak a testbeszéddel elmeséltünk mindent egymásnak.
Hozzászólások