az idő résein
mindig lopva
mert a tágasság
bezárt
feszes a szabadság
nem comme il faut
kikockázza
a helyed
addig mondja
monoton hangon
duruzsolva
konokon
folyton
folyvást
míg bírja szusszal
s bírom
fülemet
hangjára tapasztva
elalszom
semmibe vész
minden
konokon duruzsolt
monoton
eszmeostrom
s még elfér ide egy versszak
rövid és vacak
szaggatott
mint a lélegzet
mit kapkodón vettem
délelőtt
miközben megírtam
ezt a verset
2017. 02. 14.
Hozzászólások