T. Ágoston László | Az oroszlánfóka látogatása

Szépirodalom - próza

Az oroszlánfóka látogatása

 

A tudomány és technika legfrissebb eredményeinek felhasználásával szervezte meg birodalmát az Üveghegyen, meg a Brilltengeren is túli szél zúgatta nagyerdőben Leó császár. Tisztában volt azzal, hogy nem elég az egyszerű oroszlánbőgés ahhoz, hogy azonnal és gondolkodás nélkül végrehajtsák utasításait az alattvalók. Olyannak kell lennie annak a bizonyos oroszlánbőgésnek, amilyen senki más torkát nem hagyhatja el, csak az övét. Gyakorolta is szorgalmasan ezt az erényt már jóval a trónra lépése előtt, és elégedetten nézegette, hogyan hajlik meg előtte a fű, meg a bokor. Az ezeréves tölgyek azonban kinevették az erőlködését, hiszen ők átéltek már sokkal erősebb viharokat is. Mit tehetett volna egyebet, a gyökérásó vakondokhoz, meg a lyukban lakó ürgéhez fordult baráti segítségért, mondván, hogy az a rafinált vén tölgy a gyökerei közé rejtette a legféltettebb kincseit, meg a legfinomabb makkjait. Aki előbb megtalálja, megtarthatja a legjavát. Ezen kívül elnyerheti a legjobb gyökértúró címet, és még bárói méltóságra is emelkedhet. Csoda-e, hogy néhány napon belül nem maradt föld a fa gyökerei alatt, és földig hajlott előtte a bölcs, öreg tölgyfa?

Vérszemet kapott az olcsó sikertől Leó, a nagysörényű, és akkorát üvöltött örömében, hogy az összes rokon és ismerős köré gyűlt a parancsát lesve. Elégedett mosollyal szemlélgette csapatát, s ha már így egybegyűltek, rögtön föl is eskette őket a Brilltengeren túli szél zúgatta nagyerdő védelmére. A hűségeskü végére odabiggyesztette ezt a félmondatot is: „… mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…” Senki se merte megkérdezni, miért.

No, hát ha már az övé ‒ gondolta ‒, akkora ez az erdő, hogy akár el is ajándékozhatja mondjuk a felét, vagy akármennyit. Végtére is ők akarták, hogy így legyen…

Elsőként a palotaőrséget kellett megszervezni. A farkasok nagyon alkalmasnak bizonyultak erre a célra, csak a teliholdnál kellett lecserélni őket a tigrisekre, mert elviselhetetlen volt a vonyításuk. Ezzel megoldódott az ellenőrzés gondja is. Éberen figyelték egymás minden lépését. Kissé drága volt ugyan a díszegyenruhájuk, de a látvány minden pénzt megért, és az ürgéknek nem kellett munkaruhát venni. A kincs reményében szinte ingyen ástak.

Ezt meg már árulták is a piackutatók Sompolyogi sógor vezetésével az űrpiacon. No persze ehhez kellett egy űrszínvonalú tőzsdepalota, meg néhány űrbáró némi szabad felhasználású zsebpénzzel. Nem gond, akadt elég régi barát, jó cimbora.

Kellett kancellária kancellárral, minisztérium miniszterekkel, hivatal hivatalnokokkal, no meg adóhivatal adósokkal. Leó császár egyet csettintett, és meglett. Az elefántok meg a medvék morgolódtak ugyan, de a császár nekik is építtetett egy csilli-villi vadászházat az egyik oldalon magas szavannai fűvel szegélyezve, a másikon meg málnabokrokkal, és azt is megígérte, hogy nem árulja el az orvvadászoknak, merre kell keresni őket. Sőt, még szarkákat is telepíttet a fákra, hogy csörögjenek nekik, ha netán ellankadna a figyelmük.

Már csak a légtér védelme volt hátra. A tanácsadók azt javasolták, hogy Szirti tábornokot, a sast nevezze ki légügyi miniszternek, aki már korábban is a Levegő Ura címet viselte és a felügyelete alá tartoztak az éjjel látó baglyok is.

Leó császár bezárta az üresen kongó államkassza ajtaját, és elégedetten hajtotta volna álomra a fejét abban a tudatban, hogy minden rokon és ismerős kielégíttetett. Ha nem kopogtatott volna be hozzá a kancellár. De bizony bekopogott a kezében egy levéllel. Ez állt benne:

„Kedves Rokon!

Örömmel hallom a vonuló szardíniáktól, hogy elfoglaltad méltó helyedet a császári trónon és bőkezűen megjutalmaztad áldozatkész rokonaidat. Tudomásomra jutott, hogy a szél zúgatta nagyerdőben van egy kis tisztás. Azon a kis tisztáson van egy kis tó. Pont akkora, amekkorában én is szívesen ellaknék a tehénkéimmel. Különben nagyon veszélyes vagyok, ha fölbosszantanak. A hercegi címre várva üdvözöl unokabátyád:

az Oroszlánfóka.”

Lett is erre nagy lótás-futás, fejvakarás. Egymást kerülgették a palotában a tenyérjósok, meg a tudós bölcsek. Mi lesz, ha ez a nagysörényű tengeri vadállat tényleg beteszi a lábát a nagyerdőbe? Mi az, hogy a lábát? Kész iszonyat az uszonya…

Összehívták a palotába mind a 365 tudós tanácsadót, az összes herceget és bárót, no meg Szirti sas tábornokot. Három héten át éjjel-nappal folyt a szó, meg a bor, mire megszületett a határozat. Nincs más lehetőség, méltóképp fogadni kell a magas rangú vendéget és már az erdő szélén át kell adni neki a gyémántokkal ékesített tengernagyi érdemrendet. A tengerparttól ásni kell egy csatornát a tóig, hogy a vendég ne koptassa fölöslegesen a szárazon az uszonyát. De ki ássa? Ki ásná? Hát a vakondok, meg az ürgék. Nekik már gyakorlatuk van benne. Legföljebb itt is megtarthatják azt, amit már a gyökerek között se találtak. Ha sürget az idő, segíthetnek nekik a kutyák, rókák, meg egyéb kotorékkészítők. Közmunkások dolgozzanak a közért!

Elkészült a csatorna és a közmunkások jutalomképen megnézhették, hogyan úszik be a tóba Oroszlánfóka nagyherceg.

‒ Köszönöm, köszönöm ‒ szorongatta a császár kezét. ‒ Köszönöm a kristálypalotát és a terített asztalt. Gyertek beljebb, a vendégeim vagytok! Viszonzásul megígérem nektek, hogy beajánllak benneteket a nagyhatalmú Fehér Bálna barátom kegyeibe.

‒ Köszönjük hercegem ‒ mondta az oroszlán ‒, de az a helyzet, hogy mi nem tudunk úszni.

‒ Nem tudtok úszni? Ki hallott már ilyet?

‒ Sajnos ez így van ‒ bólogattak a fogadóbizottság tagjai. ‒ Mi szárazföldi állatok vagyunk.

‒ Ez érdekes körülmény ‒ mosolyodott el a vendég. ‒ Akkor az lesz az első feladatotok, hogy uszodát kell építeni. Legalább azt tanuljátok meg, hogyan kell az orrotokon kifújni a vizet! Ez biztosan tetszeni fog a Bálna barátomnak is…

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az oroszlánfóka látogatása”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés