„Édes hazánk, kedves dalunk – Érted élünk, érted halunk!”
Liszt Ferenc pécsi hangversenyei és az első alakulás
„Az újabb kor mindég növekvő figyelem, és méltánylattal viseltetvén a művészetek eránt, ezek közül a zene, és ének, mint a lélekre legkellemesben ható eszközöknek nyújtá, és méltán, az elsőséget. ’S mennél műveltebb a nemzet, mennél magosabb fokán áll a polgárisulásnak, annál nagyobb gondot fordít ezen művészet emelésére, és tökélyetesbítésére. Ezen hatáskör a legműveltebb nemzetek példái utánn egyrészrül a kormánynak, másrészrül magány társulatoknak jutott osztály részül. Egyesek anyagilag , és szellemileg segíthetik ugyan elő a közczélt: azonban sokkal hatályosabban működnek e téren a központosított erő, a vállt vállhoz vetés, és egyetértés, szóval a társulatok…”
Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a később oly sok sikert arató Pécsi Dalárda első, 1847-es alapszabálya, majd így folytatódik: „… Íly társulat alakult Pécsett több zene barátok, és műkedvellőkbül, mely egylet ’Pécsi Dalárda’ nevezetet vévén fel, czéljául a négyes kardallok (vocal, quartette) a lehető legpontossabb bétanulását, ’s ezáltal a zenevilágban eddig legszebbnek ösmért hangszert: az emberi hang minél nagyobb tökélyre leendő kiműveltetését tűzte ki.”
„Lépj közénk, zenék királya!
Légy hazádtól üdvözölt
Véred itt vérét találja,
Melyen állsz, anyád a föld.
Hírneveddel a világnak
Vagy csodáltja, remeke,
De szíveddel szép hazádnak
Légy s maradj hű gyermeke.
Zengj nekünk dalt, dal királya! …”
Garay János „Liszt Ferenchez” című, 1845-ben papírra vetett verse kezdődik így, ünnepelvén a nemzet nagy fiát. A „hangok nagy tanárja” ugyanis hosszabb, sikeres külföldi útját követően 1846-ban ismét visszatért szeretett hazájába, és vidéki hangversenykörútra indult. Egyik legjobb barátja, Augusz Antal Tolna vármegye alispánja hívására október 13-án titkárával, Bellonival együtt a Dunán gőzhajóval Szekszárdra jött ünnepelni 35. születésnapját. A vármegye székhelyén adta első hangversenyét október 18-án, a vármegyeháza nagytermében. Itt találkozott a Witt János vezette pécsi muzsikusok küldöttségével, akik Scitovszky János pécsi megyéspüspök meghívását hozták, hogy látogasson el mecsekalji városunkba hangversenyezni. A Mester a meghívást örömmel elfogadta, és október 24-én elindult Pécs városába. Csatlakozott hozzájuk Petrichevich Hotváth Lázár, az akkor közkedvelt „Honderű” című irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztője.
Barabás Miklós: Liszt Ferenc
Útközben megálltak (Mecsek)nádasdon. Erről ő így számolt be olvasói közönségének: „Estvére Nádasdra, a pécsi püspök őméltósága kastélyába rándult Liszt, ahol a zongorakirályt Pécsről eléje utazott dalnokok által előadott négyes-énekkel üdvözölték és pompás vacsorával fogadták…” Ez a látogatás azért is nevezetes, mivel a dalosok kérésére Liszt ekkor és itt komponálta meg első magyar nyelvű kórusművét Garay János: „Patakcsa” („A patakhoz”) című versére, amelyet el is énekeltek azonnyomban.
Másnap, október 25-én a társaság – Liszttel az élen – négyesfogaton városunkba érkezett, és még ezen a napon hangversenyt adott a mai Mária utcai városi kőszínházban, amelyet másnap egy újabb követett a Fő (a mai Király) utcai „Hattyú” vendégfogadóban. A díszes meghívó a helyi Lyceum Nyomdában készült. A harmadik nap a székesegyházban tartott orgona-improvizációjával kezdődött, majd fölkereste meghívó-zenészét, Witt Jánost az akkori Petrezselyem (a mai Aradi vértanúk) utcai lakásán. A látogatás végeztével a püspöki fogattal Mohácsra hajtatott, majd az István gőzössel Eszék felé vette az útját.
Ez a látogatás revelációval hatott a pécsi dalosokra és zenebarátokra. Még ugyanabban az évben elhatározták, hogy az otthon és kisebb társaságban való énekelgetés helyett egyletté alakulnak, alapszabályt alkotnak, és megkezdik hivatalos működésüket. Az elhatározást tett követte, és a következő évben, 1847. január 1-jén hivatalosan is megalakult a Pécsi Dalárda. Igaz, hogy az első alakulást óvatosságból még csak egy évre vállalták. Mivel a működő tagok aláírásukkal is ellátták az okmányt, az utókor is tudja személyüket. Igazgatójuk a kor hírneves karnagya-zeneszerzője, Hölzl Seraph Franz volt. Mellette Anton Felcy (a többi betű olvashatatlan), Czirer József, Doraszil Pál, Fesztl Károly, Fesztl Rajmár, Förster Béla, Grabarits Ernő, Grünert Nicomedes, Hölbling Ignác, Jager János, Joseph Eduard Wimmer, Liebhardt Lukács, Likl János, Lubich Kajetán, Pollák János, Radenich Imre, Regen Antal, Répás Gyula, Schmidt Péter, Török Pál, Witt János, Zöld Sándor, Zsivics Károly alkotta a tagságot.
Működésüket más muzsikusok is aktívan támogatták. Közülük is kiemelkedett Amtmann Prosper, kora nemzetközi hírű fuvolaművésze, aki több alkalommal is föllépett velük. A valóságos vezető Schmidt Péter, a püspöki tanítóképezde tanára, a dóm orgonistája volt, aki szívén viselte a magyar dal ügyét, és akit maguk között mókásan „sapka mesternek” hívtak, kifordítván a német kappell meister nevet. Központjuk a mai Apáca utcában, az ún. Pichler-ház emeleti termében volt, amely később az Oertzen család tulajdonába került. Itt alakult meg később a jogutód is, és itt van az ezt igazoló emléktábla is 1932-ből. Föllépéseik mellett nevezetes esemény volt a daloskör életében a siklósi útjuk ez év nyarán, amikor is Grabarits Ernő szolgabíró-tagtársuk meghívta őket ottani szőlőjébe. A mulatságot a vár alatt folytatták, nagy örömére az ottani lakosságnak. Műsoruk koronája Amtmann Prosper fuvolaműsora volt az akkor lakatlan vár egyik erkélyén, az esti holdfényben.
A történelem azonban közbeszólt. Az 1848-as év elérkezvén, véget vetett a működésüknek is. Föloszlásukkor elhatározták: Schmidt Péternél hagyták kottáikat, egyéb felszerelési tárgyaikat a jobb időkre, hogy a későbbi alakuláskor azok rendelkezésre álljanak.
Hozzászólások