Nem akartam én festőnek kiadni magamat. Ez csak úgy jött. Zsuzsinál voltam, az apja a szomszéd lakásban lakott. Arra panaszkodott, hogy festették a lakását, de a festő egy rahedli pénzt kért a munkáért. Sokallta, biztosan lenne olyan festő, aki olcsóbban megszámítaná az apja lakását, amelyik pontosan tükörképe az övének. Kérdeztem, mennyi lenne az elfogadható összeg, amely megfelelne. Sima meszelés, fehér színre és csak a szobát, meg a konyhát kell kezelésbe venni. A mellékhelyiségek tavaly kaptak egy frissítő festést. Zsuzsi kibökte, hogy negyvenezer lenne az elfogadható ár. Hirtelen átfutott az agyamon, ez rengeteg pénz, engem most ez kisegítene. Negyvenöt éves koromra albérletben laktam. Otthagytam az asszonyt, mert nyughatatlan vére miatt mindig csalt valakivel. Ezt már nem lehetett sokáig eltűrni. Nekem is van önérzetem. Ez a mostani független életem sok pénzt emészt fel, mindig zavarban voltam. Persze így haraptam erre a még nem egész ajánlatra. Ecseteltem, mint egy vérbeli festő, hogy többször készítettem már ilyen munkát. Az tény, hogy anyámnál már háromszor kifestettem a szobát. Jól is sikerült, meg egyszer úgy bámészkodásként végignéztem egy igazi szobafestő munkáját. Úgy gondoltam, ezzel megszereztem a kellő gyakorlatot. Tehát belevághatok a munkába, ha megkapom. Zsuzsi ismert, szavahihető embernek tartott. Úgy gondolta, ha ennyi pénzért megteszem, akkor enyém a meló. Meg is egyeztünk, mikor kezdek és három nap alatt kész is leszek.
Át is szaladtunk a faterjához, megbeszélni a dolgot. Az öreg bizalommal fogadott. Ár és időpont egyeztetés gyorsan lezajlott. A pénzt egy összegben oda is adta, mondta ő, most elutazik pár napra. Nyugodtan dolgozhatok, ha végzek, a kulcsot vagy a lányának adjam, ha ő nincs itthon, akkor egyszerűen dobjam be a postaládájába.
Nekikészültem, a munkahelyemen kértem kölcsönbe egy létrát, meg ecseteket, spaknit a gipszeléshez. Megvettem a nagy vödör festéket, javítási kellékeket és bevittem a lakásba. Otthonról elvittem a felmosóvödröt a festék kikeveréséhez. Szóval minden készen állt, hogy festői tevékenységemet elkezdjem. A munkadíj tényleg jól jött, ugyanis nagyon le voltam égve, volt pár ezer forint tartozásom. Most legalább rendbe ránthatom magam.
Holnaptól három napig festő leszek. A következő nap reggel korán keltem, mire odaértem hét óra lehetett. Nagy levegőt vettem, vágjunk bele. Az igazi festők a reggelt a kocsmában indítják. Én is úgy tettem. Bevettem két felest, elkísértem egy sörrel. Mindjárt meg is jött a kedvem. Beállítottam a lakásba, göncöt cseréltem és elkezdtem a repedések javítását. Érdekes módon nem ment ez olyan egyszerűen, mert szédülni kezdtem. Nem kellett volna hirtelen annyit bekapni, meg nem is ettem. Úgy döntöttem, keresek itt a közelben egy ABC-t és veszek valami harapnivalót. Be is szereztem egy kis kenyeret, Fradi-kolbászból egy jó darabot, fél kiló paradicsomot, meg két doboz sört. Visszamentem a tett színhelyére és mivel csak a padlón volt hely, megterítettem. Befalatoztam. Egy kicsit javult a közérzetem. Folytattam a falak javítását, de a leküldött két sör után már minden munkakedvem elszállt. Tudtam, hogy az idő sürget, de úgy döntöttem, majd holnap jobban ráhajtok. Ezzel be is fejeztem az első napot és bezártam a lakást, majd visszamentem a kocsmába, hogy kipihenjem a nap fáradalmait.
Másnap arra gondoltam, valami frankó stratégiát kell kidolgozni, mert a hátralévő két napon teljesíteni kell, amit vállaltam. Ennyi szabadságom van és kész. Ezen a reggelen elkerültem a kocsmát, ha megvetnek, akkor sem játszom meg az igazi festőt. Azt magyaráztam magamnak, hogy a végén is be lehet törölközni, ha teljesítetted a napi penzumot. Úgy is volt, becsülettel megfogadtam, hogy rendesen végzem a munkát. A faljavítás után egy szép alapozó festést vágtam le. A szoba képe estére, már a szikkadás után, elfogadhatót mutatott. Majd még holnap kap egy fedő festést és rendben lesz.
Még volt egy kis időm, megnéztem a konyhát. Hát ez gyalázatos volt. Tele volt zsírfoltokkal. Azon tűnődtem, mit tehetett itt az öreg nyugdíjas bácsi? Úgy nézett ki, mintha zsírszalonnát sütött volna és a kifröcsögő zsír apró pöttyeivel beborította a gáztűzhely környékét, egész a plafonig. Próbáltam vastagabb festéket rákenni, de a zsírfoltok maradtak. Talán egy szappanos festés kellene. Azon töprengtem, mit tegyek, amikor beugrott Karcsi barátom. Ő festő, megkérem, hogy a konyhába segítsen be. Még szerencse, hogy otthon találtam. Ecseteltem neki, milyen szaharában vagyok. A becsületem forog kockán, de azt is tudta, a pénz utáni sóvárgásom, elhamarkodott döntésre kényszerített. Lehívtam a sarki presszóba, bele tukmáltam három felest, meg egy sört. Ígérte, reggel jön velem, és rendbe hozza a dolgot.
Nyugtalanul aludtam, azt álmodtam, hogy az öreg nyugdíjas bácsi ott balhézik velem a lépcsőházban, és nyerészkedő kontárnak titulál. A ház lakói pedig kíváncsian bámulnak a képembe. Szerettem volna elszaladni, de nem mentek a lábaim. Leizzadva ébredtem, izgatott a harmadik nap hogyan fog végződni. Karcsi barátom tartotta az ígéretét, a megbeszélt helyen várt. Elkezdtünk dolgozni, ő a konyhát vette birtokba, én pedig a szobát próbáltam befejezni. Közben Karcsi elszaladt egy festékboltba. Hozott valamit, amit a festékbe kevert. Rutinosan meszelt, festett. A zsírfoltok elhalványultak, de egy-kettő továbbra is hirdette szívósságát. Ezt már nem lehet teljesen helyre hozni, csak egy újabb, alaposabb festéssel, melyre sajnos nincs idő. Munka végeztével, összeszedtem a szerszámokat, félve nyugtáztam, hogy ennyire tellett festői tudással, segítséggel. Karcsit kifizettem, ötezret kért, meg amit még a kocsmába megittunk. Este az ágyban, ahogy feküdtem egy idézet jutott az eszembe: „ne vállalj kottalapozgatást, ha nem ismered a hangjegyeket!” Teljesen egyetértettem ezzel.
Másnap délután kerestem Zsuzsát a kulcs miatt. Izgultam, mit szól majd a melóhoz, de szerencsére nem volt otthon, hiába nyomtam a csengőt. A kulcsot egy papírba csavartam, hogy álcázzam, távozáskor bedobtam a fater postaládájába. Ahogy mentem az utcán az járt a fejemben, nem kellett volna ebbe belevágni. Az ember szorult helyzetében, néha hoz olyan elhamarkodott döntést, melyet később megbán, mint az a kutya, amelyik kilencet kölykezik.
Teltek a napok, amikor egyszer a telefon túlsó végén Zsuzsi keresett. Elmondta, hogy a faterja nagyon mérges, nincs megelégedve a munkával. Jobb lenne, ha a pénzből legalább tizenöt ezret visszaadnék. Nem akar fenyegetőzni, de van egy ügyvéd haverja, mármint az öregnek. Annak akar szólni. Amikor letettem a kagylót se nyelni, se köpni nem tudtam. Kell nekem ez a festősdi? De az sem kell, hogy az állítólagos ügyvéd, felszólítson, megfenyegessen. Erre aztán nincs szükségem.
Sokat morfondíroztam, mit tegyek. A kapott pénzt már elköltöttem, betömtem a lyukakat. Most vagyok egyenesbe. Ha vissza akarom fizetni a kért összeget, valahonnan megint szerezni kell. Ez egy ördögi kör, ebből nem is lehet kiszállni. Hosszas gondolkodás után, úgy döntöttem, jobb a békesség, fizetni fogok, de egyelőre nem tudom miből.
Fizetési napon, pont a munkából igyekeztem haza, amikor véletlen, az utcán összefutottam Zsuzsival. Köszönés után önkéntelenül nyúltam a zsebembe és kiszámoltam neki a visszajáró pénzt. Nem is nagyon beszéltünk, hisz ilyenkor nincs miről. Ahogy távolodott az átadott pénzzel, úgy kezdtem megnyugodni. Éreztem, így van ez rendjén, és megkönnyebbülve gondoltam végig azt a mondást: „aki amatőr, az tücsök a szimfonikus zenekarban.”
Hozzászólások